A Mikulásgyár nem csak a decemberi három hetes intenzív adománygyűjtés: ez egy egészéves, teljes állást követelő tevékenység és hobbi” – állítja Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője, akit a tízéves Mikulásgyár programjairól és működéséről kérdeztünk.
A laikus számára úgy tűnhet, hogy a Mikulásgyár működése csupán december három hetét teszi ki, valójában azonban komoly, egész éves háttérmunka előzi meg a publikus adománygyűjtést. Mesélne arról, hogy hogyan kell elképzelnünk a gyárat érintő háttérmunkákat, dolgozókat?
- Ez egy egészéves munka. Nekem például január 6-án volt idén az első tárgyalásom, és azóta szüntelenül folyik a munka a háromhetes intenzív adománygyűjtésre. Az ember év közben folyamatosan egyeztet a támogatókkal, igyekszik együttműködési szerződéseket kötni, és nem utolsósorban arra is fel kell készülnie, hogy időközben a beígért támogatók visszakoznak esetleg, és akkor újak után kell nézni. A csapat elhivatott: vannak, akik félállásban, részmunkaidőben dolgoznak itt, de mindenkinek a szívügye és hobbija a Mikulásgyár, amely sokszor komoly egzisztenciákat és más területű áldozatokat követel a lelkes dolgozóktól.
Idén tizedik alkalommal állítják fel a Mikulásgyárat az 56-osok terén. Készülnek valami rendhagyó eseménnyel?
- Igen, idén három rendhagyó nappal is készülünk: december 6-án, 14-én és 20-án egyedi programokkal igyekszünk különlegesebbé tenni a Mikulásgyárat és egyben az ünnepet is. Ezeken a napokon számos színházi társulat (köztük a Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Radnóti Színház tagjai) vesz részt az adományok gyűjtésében és csomagolásában. Emellett különleges játszóházzal kedveskedünk a gyermekeknek, illetve reméljük, hogy a téren felállított jégpálya is nagy sikert arat majd. Ezen felül idén októberben nyitottunk meg a biatorbágyi Premier Outletben is egy gyűjtőpontot, ami azért is különösen érdekes, mert maga az Outlet is tízéves, és éppen emiatt keresték meg a Mikulásgyárat: így partnerként szerződve már októbertől – ami szintén újítás, hiszen ezidáig minden évben csak decemberben nyíltak meg gyűjtőpontjaink – lehet náluk is adományokat leadni.
Az elmúlt tíz év alatt mondhatjuk bátran, hogy bekerültek a köztudatba: Ön szerint ez minek köszönhető? A marketingnek? A segélyszervezeteknek, vagy egyszerűen az emberi jóakaratnak, ami ott van mindenkiben, csak felszínre kell hozni?
- A hitelességünknek. Ugyanis mi nem válogatunk az éhezők között: az adomány egyedi kritériuma, hogy azon emberek számára gyűjtünk, akik éheznek: nemtől, kortól stb-től függetlenül. A marketinges stáb elég sok időt és energiát fektet a láthatóságunkba, azt azonban fontosnak tartom elmondani, hogy igyekszünk a „felfújt médiát” kerülni: olyan énekeseket, együtteseket, fellépőket keresünk, akik mögött tehetség van, és nem csak külcsín. Fontos ismertetőjelünk még, hogy függetlenek vagyunk: Magyarországon a legnagyobb független adomány-gyűjtő szervezet vagyunk. Továbbá legfőbb partnerünk, a Magyar Vöröskereszt szintén független szervezet. Logisztikai partnerként pedig sikerült megnyernünk a Magyar Postát: így a már kiépült infrastruktúrával lehetővé válik, hogy az ország minden pontjára eljuthassunk, és eljussanak az adományok is.
Létrehoztak egy úgynevezett Mikulásgyár-díjat, amelyet óvodások, illetve iskolások nyerhetnek el. Ez rendszerint valamilyen kirándulási lehetőség. Mi inspirálta a díj megalkotását? Kifejezetten a gyermekeknek készült, hogy az önkéntességben már minél korábban érdekeltek legyenek?
- Az adományok gyűjtésének, majd célba juttatásának sikerén felbuzdulva gondolkodtunk el azon, hogy érdemes lenne belevinni a koncepcióba egy educatio-vonalat is. A versenyt óvodások és iskolások között hirdetjük meg, de talán még nagyobb hangsúlyt fektetve az óvodásokra. A cél az, hogy már egész kicsi korban megismerkedjenek az adományozás fogalmával, és fontosnak tartsák a későbbiekben is.
Kik az elsődleges célcsoport az adományok kiosztásában?
- A Magyar Vöröskereszt osztja ki az adományokat, rászorultsági szinteknek megfelelő metódusban. Ilyen rászorultsági mutatók például, hogy egy családban egy szülő neveli-e a gyermekeket, illetve, hogy hány halmozottan hátrányos helyzetű gyermek van a családban. A Magyar Vöröskereszté a jog, hogy eldöntse és rangsorolja az adományok elosztását.
A központi adomány-gyűjtő hely az 56-osok terén van, azonban számos gyűjtőpont mellett a Duna House ingatlanirodái és a Magyar Posta összes fiókpostáján léteznek gyűjtőhelyek. Van valamilyen statisztikájuk arra vonatkozólag, hogy mely helyek a legfrekventáltabbak? Mitől függ, hogy hova viszik az emberek az adományokat?
- Természetesen az országos gyűjtőhelyre érkezik a legtöbb adomány, azonban a regionális gyűjtőhelyeken és a különböző gyűjtőpontokon is rengeteg a felajánlás. A nagyobb városokban értelemszerűen több adomány érkezik, azonban szignifikáns eltérések nincsenek az egyes pontok között. Talán érdemes lehet kiemelni, hogy a vidéki gyűjtőpontok közül a legsikeresebb a Győri ETO Park, Budapesten pedig – az ’56-osok terén kívül – a Mammut Bevásárlóközpont a legfrekventáltabb. Illetve fontos még megemlíteni, hogy az idén újonnan felállított gyűjtőpont, a biatorbágyi Premier Outlet is már komoly adomány-mennyiséget könyvelhet el magának.
Az adományok eljuttatásával kapcsolatban van valamilyen protokoll, illetve nyomkövetés a csomagok célba érkeztéig?
- Az adományok célba-juttatását a Magyar Vöröskereszt koordinálja, és nyomon követhető, ellenőrizhető. Honlapunkon megtalálhatóak az erre vonatkozó információk!
Mennyire egyedi a Mikulás-gyár, mint kezdeményezés a világon? A honlapjukon olvasható, hogy Európa több országából, Kínából és az USA-ból is érkeznek kifejezetten a Mikulásgyár idejére önkéntesek, hogy segítsék a kezdeményezést. Amellett, hogy meglepő volt, nagyon jó érzés volt olvasni. A Mikulásgyár – ha jól tudom – kifejezetten Magyarországon gyűjt és országon belül szállítja ki az adományokat a magyarországi rászorulók részére. Ennek ellenére hogyan lehetséges, hogy egy magyar kezdeményezést ilyen nemzetközi érdeklődés és tevőleges segítség is övez?
- A külföldről érkező önkénteseink mindegyike szimpatizáns. Nem létezik egy amolyan levelezőlista, akiknek október vagy november x-én kiküldenénk bármilyen „felszólító”, buzdító levelet. A legtöbbjüknek van magyarországi kötődése, és egyébként is ellátogatna Magyarországra, a Mikulásgyár annyiból ad apropót, hogy ezek az emberek igyekeznek a Gyár működési időtartamára időzíteni a magyarországi itt-tartózkodásukat. Nyugaton az önkéntességnek már nagy hagyománya van. Magyarországon is elindult valami, de még nagyon az elején járunk. Emellett fontos megemlíteni, hogy a Mikulásgyár egyedi a maga nemében, és igen, Magyarország a fő célország, azonban a környező országok magyar lakta településeire szintén szállítunk adományokat, és ebben a Magyar Televízió van a segítségünkre.
Köszönjük az interjút!
A cikk szerzője: Csornai Zsuzsa
Eredeti megjelenése : Travel Guide Hungary , 2014.12.19