John 
Hosszú a lista, hogy miként lehet elrontani egy romantikus filmet. A legtöbb tétel e listán megegyezik az átlagos film kritériumokkal, úgymint a forgatókönyv, a látvány (mellékes szempont, de ez nem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni), történet, a karakterek milyensége, stb. Akad azonban egy valami, amiből személy szerint, ha két ember szerelmi kapcsolatát viszik vászonra, nem engedek: ez a hitelesség. Menthetetlen romantikus alkat lévén könnyen olvadok, szeretem beleélni magam az eseményekbe – pontosan ezért a kézfogásokból, szemérmes első pillantásokból és nagy gesztusokból gyúrt lelkem megköveteli azt az egyszerű őszinteséget, hogy amit a vásznon látok, azt a valóságban is el tudjam képzelni.
A Mielőtt megismertelek (Me before you, 2016) előzetesébe rögtön beleszerettem. Első ránézésre a történet, a látványvilág, az apró részletek, amelyek egyedivé tehetik (például Louisa zseniális/őrült ruhatára) és a zene is megfelelőnek tűntek (nagyrésze a megérzésemnek be is igazolódott). Pontosan ezért viszont megvallom féltem, hogy a szépen megvágott előzetes és az Imagine Dragons hiteltelenséget rejtenek. A leggyakoribb elemek, melyek kapcsán a hitelesség kisompolyoghat a filmekből általában a karakterek kompatibilitása, a románc lefolyásának időtartama és az irreális környezet (félreértés ne essék, nem a fantasy világára gondolok, sokkal inkább egyikre a sok közül Danielle Steel adaptációiból) – itt mindháromban láttam a potenciális veszélyforrást, hát kíváncsian vártam, honnan ugrik, vagy rosszabb esetben ugranak ki a nyulak a bokorból.
Louisa (Emilia Clarke) elbűvölő napsugár személyisége beragyogta a mozitermet, Will (Sam Claflin) szarkazmusa pedig kellemes esőként hűsítette le a nézőket. A Will-Clark páros üdítően kiegészítik egymást. A történet szerint két teljesen más múlttal rendelkező, ám ízlésben, értékrendben és értékekben hasonló elveket való embert sodort egymás mellé a szerencse, avagy a balszerencse, erre pedig nem csak a néző jöhet rá egy ízlésesen vágott montázs alatt. Mivel a nézők már a legelejétől kezdve tudják, hogy a szereplők felett a sors rendelkezett, sokszor meg sem próbálják megmagyarázni vagy megértetni, hogy a sors miért is döntött így. Elfogadjuk a döntést, mert kevés időnk van – a Mielőtt megismertelek esetében viszont kitörő örömmel láttam, hogy a film egyáltalán nem veszi ezt a kapcsolatot eleve elrendeltetettnek. Louisa és Will idővel döntenek úgy, hogy esélyt adnak a rossz tulajdonságok mellett a jók megismerésére is, nem a vonzalom, hanem pusztán egymás emberi mivolta miatt. Ha egy lemeztelenített kontextusba tennénk a történetet, röviden a film egy egyszerű, kedves lányról szólna, aki a munkája közben megismerkedett valakivel, akivel jobban összeillenek és boldogabb lehet, mint az aktuális kedvesével. Hiba nélkül elképzelhető, nem? Tehát egyedül már csak a lehetetlen környezettől tartottam. Gyakori kombináció a szegény lány-gazdag fiú, de a középkor óta nem mindegy, mekkora mértékekről van szó. Louisa szerencsére valóban teljesen átlagos angol életet él, a nehézségekkel küzdő anyagi háttér bele is illik ebbe a képbe. Will és a szülei merőben a part túlsó végén állnak, de az ő gazdagságuk sem elképzelhetetlen. Sőt, az alapszituációt figyelembe véve a tömött bankszámla elengedhetetlen kelléke a történetnek: a jómód nélkül Willnek eleve nem lenne saját élettere, lehetőségei a „szabad” mozgásra, az állandó orvos mellett Louisát talán nem is tudnák alkalmazni, arra pedig, hogy felderítő utakat és programokat szervezzen Willnek még kevesebb lenne az esély.
A filmet sok más szempont alapján lehetne még értékelni: mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a Craig Armstrong nevével fémjelzett zenei betétek nagyon sokat dobnak az összhatáson, néhány jelenet igen sokat veszítene a súlyából a megfelelő dalszövegek nélkül. Érdekes lehetne egy összehasonlítás a szereplőkről könyv és film tekintetében – Patrick (Matthew Lewis) kissé sablon karakternek tűnt, valamint jó lett volna valamivel többet megtudni a szülők, különösen az apa és Will kapcsolatáról.
Összességében azonban az imént elmondottakat tartom egy romantikus film alappillérének, e tekintetben pedig semmilyen hiányérzetet nem hagyott bennem. Megkönnyeztem a filmet, ám a hullajtott könnyeknek csupán 60%-a szólt a befejezésnek, 40%-ban pedig a megkönnyebbülésnek. Nem mondom, hogy egy tökéletes filmet láttam, ilyet sosem mondhatok, azt viszont írásba adom, hogy a félelmem tökéletesen alaptalan volt. Amennyiben sor kerül rá, izgatottan nézek a folytatás elébe is (Jojo Moyes – Me after you), és bíztatnám a kevésbé romantikus lelkeket is, mert nem csak egy esélyt, de a mozi árát is megéri.
Értékelés: 79%
IMDb: 7,8/10
Mafab: 79%
