„Ne gondolja senki hülyeségnek a gyermekkori álmait” – Torres Danival beszélgettünk

Torres Danival nem csak karrierjéről, zenéről és színészetről beszélgettünk, hanem a csimborasszóról is. Az interjúban Torres Dani markánsan fogalmazza meg véleményét számos érdekes és fontos témában.

Corn&Soda: 6 évesen költöztél édesanyáddal Magyarországra. Milyen emlékeid van az ecuadori gyermekkorodból?

Torres Dani: A hegyek. Ecuadorban vonul át az Andok. Elképesztő tájak vannak Ecuadorban, és ott van a Chimborazo csúcs, ami a magyar köznyelvbe is bekerült. Valaminek a „csimborasszója” az valaminek a tetőfokát, a legmagasabb mértékét jelenti. Nekem kérdés, hogy ez a kifejezés hogyan került be a magyar köznyelvbe? A Chimborazo a Föld középpontjától számítva magasabban van, mint a Mount Everest – vagy más nyelven Csomolungma -, ami hivatalosan a Föld legmagasabb pontjának a számít. A magyarok miért nem azt mondják, „hogy valaminek az everesztje, vagy csomolungmája”? Ennek jó volna utána járni.

Visszatérve a kérdésre. Az iskolai emlékek még megvannak, illetve élénken él bennem az, hogy eltörtem a kezem. Van bőven emlékem, hiszen mégiscsak 6 évet töltöttem el az életemből Ecuadorban. Ami még eszembe jut, hogy amikor Magyarországon beköltöztünk édesanyámmal egy házba, a szomszédságában szintén egy magyar édesanya volt, akinek korábban ecuadori volt a férje, és szintén egy gyermeke volt, egy lánya. Az anyukák barátnők lettek és mi gyerekek is összebarátkoztunk. Ennek az egyezésnek minimális esélye volt, és mégis megtörtént.

Budapest nagy kontraszt volt az Andok után?

Nem, mert számomra nem volt ismeretlen Budapest, mivel többször jártunk Magyarországon, mielőtt ideköltöztünk volna. Azokról a látogatásokról felhőben úszó, ködös emlékeim vannak, de amikor 1986-ban ideköltöztünk, már nem volt ismeretlen a város.

Nehéz volt a váltás?

Nem. Jöttem az édesanyámmal. Hat éves korában az emberrel még „történnek” a dolgok. Erről az a történet jut eszembe, amikor az édesanya megkérdezi a gyerektől, hogy: „Fiam, melyik pólót szeretnéd felvenni? A pirosat vagy a kéket?” A gyerek erre azt feleli:  „A pirosat.” Anyuka: „Nem, a kéket” A gyerek: „Jó”. Nekem a költözésben pont ennyi beleszólásom volt.

Ugorjunk az időben. 2009-ben a Song of the Year elnevezésű, nemzetközi dalszerző versenyen rock kategóriában második helyezést értél el a Drivin’ című daloddal. Mit lehet erről a versenyről tudni és milyen hozadéka volt ennek a sikerednek?

Sokat nem tudtam a versenyről. Szabó Eszter, volt Megasztáros ajánlotta nekem ezt a versenyt. Hozadéka nem nagyon volt a sikernek, de sokat nem is vártam az egésztől, inkább egy pozitív visszacsatolásnak tekintettem.

2010-ben neveztél a németországi Welcome To Europe, az Európai Bizottság által támogatott és megrendezett dalversenyre a Europe című daloddal, amellyel harmadik helyezést értél el. Arról mit lehet tudni?

Hasonló jellegű verseny volt, de annak volt egy olyan hozadéka, hogy meghívtak Brüsszelbe az Európai Parlament meglátogatásra. Külön annak is örülhettem, hogy pont akkor volt Brüsszelben egy jazz fesztivál, és azt meg tudtam nézni. Jól éreztem magam. Én a szakmai kihívást kerestem abban, hogy Európáról írok egy dalt. Hogyan énekeljünk Európáról úgy, hogy az ne legyen közhelyes, ne legyen lerágott csont? Úgy álltam hozzá, mintha egy szerelmes dalt írtam volna Európé istennőhöz, aki egész Európát „képviseli”. Nem volt könnyű a feladat, de én büszke vagyok a Europe dalomra és a sikeremre.

Ezeket a dalokat a siker kapcsán többet játszották a rádiók?

Nem különösebben. A Drivin’ nem egy rádióbarát dal.

A Megasztárban lettél ismert, ami szintén egy verseny volt. Szereted a versenyzést?

Nem. Gyűlölök versenyezni. Én az vagyok, aki odamegy és felsegíti a versenytársát, ha az elesik a verseny közben, aztán azt mondom neki, hogy gyere, igyunk egy sört. Nekem a Megasztár nem verseny volt.

Lazára vetted?

Nem vettem semminek. El voltam foglalva azzal, hogy be voltam sz..va, mert zöldfülűként kerültem oda. Nem volt színpadi tapasztalatom, ezért nekem bőven elég volt az, hogy azzal megbirkózzam.

A magyaron kívül három világnyelven beszélsz. Tudod hasznosítani?

Beszélek spanyolul, angolul. Angolul igyekszem a legjobban beszélni, mert szakmailag szükségem van rá, hiszen színészként sok munkám van külföldi produkciókban. Egyre több az olyan színészi munkám, hogy valamilyen akcentussal kell megszólalnom, ami komoly szakmai feladat. Én nem a versenyt, hanem az olyan kihívásokat szeretem, amelyek egyrészt kívül esnek a komfortzónámon, másrészt amelyek által új dolgokat tanulhatok. Legutóbb olyan produkcióban forgattam, amely egy skandináv ország mexikói nagykövetségén játszódik. Úgy kellett angolul beszélnem, hogy érezhető legyen, hogy mexikói vagyok a szerep szerint. Nem kevés olyan videót néztem meg, amelyben mexikóiak angolul beszéltek.

És még ott van a német.

Igen, de az nem ment úgy, hogy büszke legyek rá, de azért kicsit mégis… 5 éven keresztül tanított engem németül Richter tanárnő, aki többször kivágott az órákról. Nagyon nagy hálával tartozom neki azért, hogy nem volt kárba veszett idő, amit Richter tanárnő belém fektetett. Azt nem mondom, hogy folyékonyan beszélek németül, de mindent megértek. Néha magam is meglepődöm, hogy milyen német szavak jönnek elő adott szituációkban, és abszolút meg tudom magam értetni, ki tudom magam fejezni. Egyre többször járok germán nyelvterületen, és a német nyelvtudásom nagyon jól jön mostanában.

Te egy nemzetközi ember vagy. Felmerült benned, hogy külföldön építs karriert?

Nem hiszem, hogy erről én döntök. Az élet arra sodor majd, amerre dolgom lesz. A sorsomat nem tudhatom előre, de a sors most azért tart itt Magyarországon, mert nyilvánvalóan itt van feladatom, amit nem is kérdőjelezek meg. Büszkeséggel és imádattal csinálom itt a dolgomat. Minden egyes szituáció, amibe belekerültem, az egy a millióhoz eséllyel bírt. A szakmám, a diplomám szállodás-vendéglátós-utazásszervezős. Egy ismeretség által Londonban kaptam munkát, ami tulajdonképpen meghozta a Megasztárt számomra. Nekem nincs és nem is volt tévém, nem is figyeltem a műsorokat. Egy barátom ott nyaggatott, „hogy van az a műsor, Danika, te jól énekelsz, jelentkezz”. Én meg mondtam neki, hogy „hagyjál már ezzel.” Addig nyaggatott, míg elküldtem a jelentkezési emailt, aztán tojtam is az egészre, el is felejtettem, de aztán csörgött a telefonom. Hogyhogy nem bekerültem, aztán hogyhogy nem a negyedik helyezésig jutottam. Ennek nem sok esélye volt, de ezek szerint ez volt a sorsom.

Ezek szerint nem vagy görcsölős típus?

Rengeteg mindent csinálok görcsösen, de aztán mindig kiderül, hogy nem kellett volna rágörcsölnöm.

Ez a kontrollálási kényszeredből fakad?

Igen, de a legtöbbször úgy sem az lett, ahogy azt én akartam. Sok olyan dolgot akarunk kontroll alatt tartani, amit pedig nem tudunk befolyásolni. Az értelmetlen kontrollálási törekvésből csak stressz és feszültség lesz bennünk. Azt az illúziót kergetjük, hogy kontroll alatt tartjuk a dolgainkat, pedig sosincs így, mert sok olyan körülmény befolyásolja az életünket, amelyekre nincs ráhatásunk.

Teszteltem több ismerősömet, olyanokat is, akik kamaszként a rajongóid voltak, hogy mit tudnak rólad. Meglepő módon nem sokat, miközben folyamatosan dolgozol, fellépsz, szerepelsz. Miért van ez szerinted?

Nem tudom. Szerintem az ember arra figyel, amire szeretne. Ha valaki tudni akar rólam, akkor azt az interneten kattintson hármat. Ma az emberek abból a hatalmas információ mennyiségből faragni akarnak, ami éri őket. Sokszor megkapom mostanában azt a kérdést, hogy „hova tűntél el mostanában”. Én nem tűntem el. Engem nem a kérdésnek a feltevése zavar, sőt, az sem zavar, hogy nem tud rólam semmit. Engem a tudatosság hiánya zavar. Azért mert nem érkezik el valakihez valamiről információ, az nem jelenti azt, hogy az nem létezik.

Az információözön – ami elér minket – hatása egyszerre negatív és pozitív. Az emberi civilizáció fennállása óta egyedülálló a mostani helyzet. Korábban az emberek mindig ahhoz az információhoz jutottak, amit adtak nekik. Most lehetősége van embernek arra, hogy kiválassza a maga számára érdekes információt. Az a katasztrófa, hogy az emberek értéktelen információkat választanak maguknak, és azokra irányítják a figyelmüket, ahelyett, hogy építő jelleggel igyekeznének tájékozódni.

Minden információ manipulálható…

Igen, nincs olyan, hogy objektív információ. Az információ interpretálódik valakin keresztül, és az információ fogadásakor is belép a szubjektum, tehát mindig „színeződik”. Ugyanakkor lehetőségünk van különböző szemszögeket megvizsgálni, amelyekben van egyezés és különbözőség, ami segít minket abban, hogy egy információ valóságtartalmát mérlegre tegyük. Mivel az emberi civilizáció több ezer évig úgy működött, hogy az emberek egy darab csatornán keresztül kapták az információt, ahhoz szoktak hozzá, és az kényelmes is volt a számukra. Ez nem az emberek hibája, de azt kellene felismerni, hogy egy fantasztikus korszaknak még csak a küszöbén állunk, mert nagyon nagy lehetőségeink vannak. Vannak sajnos katasztrófák, háborúk most is, de ameddig vissza tudunk tekinteni, az emberi civilizáció ennyire békés még nem volt. Nem is olyan régen Európában még egymást érték a háborúk. Az információ áramlik, a termékeket könnyen tudjuk szállítani, és a világon nem nagyon van olyan hely, ahova 48 óránál több kellene ahhoz, hogy odaérjünk.

Azt mondod, hogy egyre több a jó dolog a Földön?

Igen. Persze, vannak kegyetlen emberek, rossz dolgok, de abból már sokkal kevesebb van, még ha sokan a negatív dolgokat szeretik inkább előtérbe helyezni. Arra kellene figyelni, ami körülöttünk van, mert az a mi életünk.

Hogyan kerültél be a színészet világába?

Az egész életemet úgy élem, ahogy azt gyermekkoromban elképzeltem. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne gondolja hülyeségnek a gyermekkori álmait, és próbálja megvalósítani azokat, mert azok felnőttként is járható utak. Gyermekkoromban megfogott a zene, mert édesapám gitározott. Ugyanakkor elképesztő filmfogyasztók voltunk az unokatestvéreimmel együtt. Az egyik unokatestvérem 14 éves kora körül megkapta az első kameráját. Én akkor 9-10 éves lehettem. Ez az unokatestvérem – akiből később operatőr lett – felvett olyan jeleneteket, amelyekben én játszottam. Nagy Star Wars rajongók voltunk, visszamondtuk az összes dialogót a Star Wars filmekből. Örülök nagyon, hogy belecsöppent a színészetbe, a filmezésbe.

Belecsöppentél?

Igen, pontosan. 2007-ben felkértek, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Macskákban vegyem át Mefisztulész szerepét, mert Kalapács Józsi nem ért rá. Azt mondtam, hogy rendben, de rádöbbentem, hogy az nem csak annyi, hogy el kell énekelni egy dalt. Jelmez, színészi játék, satöbbi. Természetesen tele volt a gatyám, de megoldottam. Nyolc előadásban játszottam. Egy kis idő múlva Szalay Kriszta összehozott egy ifjúsági darabot a Bábszínházban, aminek én játszottam a főszerepét. Aztán jött az egyik szerep a másik után. Volt szerencsém belecsöppeni a Godspellbe főszereplőként, aztán jött a Cabaret. Egyéb színházi munkákat is csináltam, mint sound designer, vagy mint zeneszerző. Aztán regisztráltam a casting ügynökségekhez, és jött az egyik forgatás a másik után. Sok színházi és filmes produkcióban vagyok benne.

A több lábon állás cél számodra?

Igen. Magyarországon élek, mint előadóművész, ami nem könnyű kenyérkereseti lehetőség. Sokszor mondják, hogy ezt vagy azt „én is meg tudnám csinálni”. Két órás színházi előadás mögött elképesztő munka van. Egy-egy filmes forgatási nap 14-15 kemény munkát jelent úgy, hogy megelőzi egy komoly felkészülés. Ha a gyakorlásokat is beleszámolom, én napi 14-16 órát dolgozom. Amikor pihenek és zenét hallgatok, akkor is a kezembe van a gitár és egyfolytában gyakorlok.

A Change című, 2017-es albumodon van egy nagyon szép, filozofikus, lelkizős dal, a Fátyol. Mi ihletett meg a megírásakor?

Ó, te vagy második újságíró, aki a Fátyol dalt említi! Ennek örülök! A Fátyol azt a témát feszegeti, hogy mi van a halál után. Mögé tudunk-e nézni a fátyolnak? Persze, hogy nem. Tudunk-e a fátyol másik feléről információt kapni? Erre már van példa, mert vannak „visszatérők”. Nyilván nem tudom arra a választ, hogy mi van a fátyol mögött, a dal nem is arról szól, hanem arról, hogy kapunk-e második esélyt. A dal arról az érzésről szól, amikor valaki felad mindent, mert már nincs kedve élni. Művészként nem egyszer, nem kétszer megtapasztaltam sajnos azt, hogy el lehet jutni arra a legeslegmélyebb pontra, amikor azt mondjuk, hogy elég volt, és mennyivel könnyebb lenne mindent eldobni. A dal második része arról szól, hogy mi is lenne az, amit itt hagyna az ember? Mi maradna utána, milyen fájdalmat okozna másoknak? Ráébred az ember arra, hogy amúgy csodálatos ajándékkal rendelkezik, és nem szabad eldobni az életet.

A Change album elég melankolikusra sikerült, lásd még a Bűnbánat és a Rossz álom dalokat. Akkor lelkiállapotodat tükrözte?

A Rossz álom című dalt a Change albumon fejeztem be, de 2009. óta alakítottam. A Bűnbánat 2010-es nóta. Ezek a dalok akkor értek meg. Nem véletlen, hogy 2017-ig nem állt össze az album. Nagyon sok dalt írtam, és még nagyon sok a befejezetlen. Nálam mindegyik dalom önmagát írja meg, és önmagát fejezi be. Nem is én irányítom ezt a folyamatot. Jönnek az ötletek a fejemben és végül dallá állnak össze.

Albumban gondolkodsz? Ez ma már nem divat.

Engem nem érdekel, hogy mi a divat. Szeretem, ha van egy összefüggő album. Én az a régimódi ember vagyok, aki szereti megfogni a CD-t. Tervem, hogy a Change albumot megjelentettem kiadványként. Szeretem a frissen nyomtatott booklet-eknek az illatát, és azokba sok olyan információt bele lehet írni a dalszövegeken kívül, ami máshol nem elérhető. Az MP3 pedig nem szól jól. Az, hogy egy zenei file 44 vagy 3 Megabyte méretű, az nagyon nem mindegy, mert hallhatóan nagy a minőségi különbség közöttük.

Emlékszel arra, hogy melyik volt az az első CD, amit úgy tartottál a kezedben, hogy az csak a tiéd volt?

Hogyne! A első CD-m, amit én, Danika megvásároltam, az a Rage Againts the Machine együttes Rage Againts the Machine című lemeze volt. De nem az volt a legeslegelső kiadvány, amit megvettem, mert előtte voltak már kazettáim. Az első megvásárolt kazettám a Green Day együttes Dookie című albuma volt, amire sokáig gyűjtöttem.

Ezen a nyáron a TNT előtt léptetek fel a zenekaroddal egy nagy sikerű bulin a Budapest Parkban. Hogy lettetek ti az előzenekar?

Ennek nagyon érdekes a története. Tavaly szeptember 1-én az Ellátóházban volt egy koncertünk, amit majdnem elmosott egy irgalmatlanul nagy felhőszakadás. 40 fizetővendég volt, mivel előzetesen zivatart jeleztek. A koncertet megtartottuk, mert elállt az eső, és játszottunk másfél órát, de aztán úgy elkezdett szakadni az eső, hogy hömpölygött a víz a tánctéren. A vezetőséget nem érdekelte az áldatlan időjárás, és azt mondták, hogy többet nem játszhatunk az Ellátóházban a kevés fizetővendég miatt. A TNT-s Inti – aki jó barátom – ott volt ezen a koncerten, és olyan jól érezte magát, hogy azt mondta, elintézi, hogy a TNT előtt játszhassunk. Nagyon megköszöntem neki, de nem gondoltam arra, hogy abból lesz is valami. Inti volt annyira drága, hogy valóban elintézte, hogy a TNT előtt felléphettünk június végén a Budapest Parkban, és ezért neki örök hálám.

Jó élmény volt?

Fantasztikus élmény, egészen elképesztő volt!

Sokat zenélsz koprodukcióban. Szereted azt a formát?

Ez a daltól függ és mindig megtisztelő, ha felkérnek közös munkára. Például Szabó Leslie Dalnok című dupla albumán duettben elénekeltünk egy jó rock and roll nótát. Én szívesen benne vagyok bármiben, ha tetszik a dal.

A gitározást tanártól tanulod?

Igen, tanártól. Nekem nagyon sok tanárom volt már, a mostani a zenekarom tagja, Szula Miki.

Folyamatosan tanulsz még zenélni?

Hogyne! Bár tudnék gitározni. Ha megkérdezed Szula Mikit, hogy tud-e gitározni, akkor azt mondja, hogy „elprüntyölgetek”, pedig elképesztően tud játszani. Ha megkérdezel erről egy nagy jazz gitárost, akkor azt fogja mondani, hogy nem tud még gitározni. A zenélés örök tanulás.

Ha most megcsörrenne a telefonod, és azzal hívna valaki, hogy készítsetek közös felvételt, akkor kinek örülnél a legjobban?

David Gilmournak. Oda lennék és vissza… És Mark Knopflernek. És Stingnek is.

Ők voltak a fő inspirálóid?

Abszolút. Én a Pink Floyd-on, és ezeken a nagy zenészeken nőttem fel. Amikor kisgyerek voltam, akkor jött be az angol nyelvű MTV. Az volt az egyetlen csatorna, amit néztem, és akkor még elképesztően jó zenék mentek rajta. Pink Floyd, Peter Gabriel, Mike Oldfield, Paula Abdul, R.E.M., Alice in Chains. Aztán jött a punk korszakom, hallgattam a magyar Hétköznapicsalódásokat és az Aurórát. Mi is punk zenekart csináltunk, és megtanultam az egész a Green Day Dookie albumot. Aztán ott volt a The Offspring, és a Metallica Black albuma.

Szívesen mozogsz többféle zenei stílusban?

Igen. Mindegyik műfaj óriási a maga nemében. Szeretem az elektronikus zenét is, szeretem a drum and bass-t, a goa-t. Sokszor játszunk reggae-t. Szimfonikus alapokra is szoktam zenét írni, amiből még csak egyet jelentettem meg. A Tavaszi szél vizet áraszt népdalt megcsináltam szimfonikusan. Szeretnék egyszer egy komplett filmzenét szimfonikus szellemben megírni.

Mit gondolsz a filmzene szerepéről?

Szerintem fifty-fifty a kép és a zene hatása egy filmben. Ha megnézel egy filmet zene nélkül, akkor az hatástalan, annak ellenére, hogy sokan nem így gondolják. Nem véletlen, ha egy zene nem jön be a rendezőnek, akkor azt „dobja”, és megbíz valaki mást a zeneszerzéssel.

Dolgozol új albumon?

Mondhatjuk, hogy dolgozom az új albumon, ami reálisan jövőre fog összeállni.

A zenéléssel milyen célod van, amit elszeretnél elérni? Mi lenne a karriered csimborasszója?

Remélem, hogy egyszer, valamikor megnyerem a Grammy-t. Eljátszom ezzel a gondolattal… Közelebbi és reálisabb célnak azt gondolom, hogy legyen egy nemzetközileg sikeres dalom.

Ha 10 év múlva itt ülünk és beszélgetünk, milyen életre, állapotra, helyzetre mondanád azt, hogy elégedett vagy?

Nem tudok erre válaszolni. Egyetlen évtized alatt alakult át az egész zeneipar, aminek sokan örülnek, és sokan nem örülnek. Többen próbálnak olyan dolgokat erőltetni, amelyek már idejüket múlták. El sem tudom képzelni, hogy 10 év múlva hol tart majd a zeneipar. Vágyaim vannak, amikről már beszéltem. Szeretnék sikeres előadóknak dalokat írni, szeretném egy filmnek a komplett zenéjét megírni. Ez is egy nagy álmom.

Nyitottságot és természetességet sugárzol.

Zártan nem lehet a művészetet csinálni.

Nem tűnsz bizalmatlannak. Nem szoktak ezzel visszaélni?

Dehogynem! Már sokan és sokszor visszaéltek ezzel, de eljutottam oda hála istennek, hogy nem érdekel, nem foglalkozom vele. Korábban nagyon bántott ez. Megtanultam azt, hogy elsőre senkinek sem adok olyan bizalmat, hogy ha visszaélne vele, akkor abból nagy dráma lenne. Most már mindenkit tesztelek. Egyre inkább azt tapasztalom, hogy akikkel kapcsolatba kerülök, azok nem élnek vissza a bizalmammal. Ez abból fakad, hogy nem küzdök olyan ember figyelméért, akik első érzésre nem szimpatikus, vagy valami taszít bennük. A sors most már azokkal sodor össze, akikkel jó viszonyba tudok kerülni, és ez már ad egyfajta védelmet.

Köszönöm az érdekes beszélgetést.

Én köszönöm.