Szeptember 21-én ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. Idén – a Színházi Világnapon már hagyományos üzenethez hasonlóan – Az ember tragédiája 2.0 című előadás premierjéhez (szeptember 25.) kapcsolódva a dráma négy írója fogalmazta meg gondolatait a jeles nap kapcsán.
Szeptember 25-én megelevenedik a múlt, beleshetünk Picasso műtermébe, részt vehetünk a Titanic indulásának előestéjén egy bálon, a nagyváradi és a berlini pezsgő kulturális életben is megmártózhatunk, és napjaink, valamint a közeljövő fenyegető globális problémáinak tükrébe is belenézhetünk. A 2021/22-es évadot a Vörösmarty Színház egyik kiemelt vállalkozásával, Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatójával folytatja.
Madách Imre a XIX. század végén befejezte nagy emberiség-költeményét. De a történet nem ért véget. A Vörösmarty Színházat az izgatta, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század. Felkérésükre ennek nyomába eredt a mai magyar irodalmi élet négy kiváló személyisége, Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál. Színházunk négy rendezője, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János állítja színpadra a grandiózus művet, amely a teljes társulat közreműködésével kalauzolja el a közönséget a közelmúlt, a jelen és a jövő kalandokban gazdag virtuális túráján. Négy író, négy rendező, egy társulat – ez a garancia arra, hogy Madách művének folytatása valóban húsba markoló, elgondolkodtató és felemelő élményt nyújtson.
Szeptemberben Lucifer ismét „új utakra” vezeti az első emberpárt és a kedves publikumot: Picasso születésnapjára, a Titanic indulásának előestéjére, a ’30-as évek Nagyváradjára és Berlinjébe, a berlini fal leomlásáig, valamint a közeli jövőbe, egy csendes-óceáni szemétszigetre.
Az ősbemutatóhoz kapcsolódva már megjelent Az ember tragédiája 2.0 című könyv, a Kossuth Kiadó gondozásában. A köteteket a színház előterében lehet megtekinteni és megvásárolni.
További információk: https://www.vorosmartyszinhaz.hu/repertoar/187-az-ember-tragediaja-2
Fotók: Vörösmarty Színház