Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről – kritika

Gaiman az irodalom geekcsászára. Legyen az fantasy, horror vagy sci-fi, minden művében valami egészen újat és maradandót alkot. Mielőtt elolvasnánk legújabb könyvét, az Északi mitológiát, nézzük meg a tavaly kiadott Kilátás az erkélyről című írását, ami eltér minden korábbi művétől! Nem regény, nem novelláskötet. Gaiman a gondolatait mutatja be írásról, könyvekről, a valóságról és a valótlanról.

A kötet hatvan nonfiction írást mutat be, amelyekben a szerző témakörökre bontva mutatja be gondolatait jóformán mindenről, ami érdekelte őt az elmúlt évtizedekben. Hogy ez mitől érdekes a számunkra? Azért, mert Neil Gaiman egy nagy mesélő, és a még oly száraz témának tűnő tematikát is – mint például a könyvkiadás jelene és jövője – úgy tudja elmondani, olyan érzékletességgel festi le, hogy csüngünk minden egyes szaván, minden egyes betűjén. Ámulatba ejt és elvarázsol.

Akinek a szerző neve nem mond semmit, annak először is azt ajánlom, hogy rohanjon el a legközelebbi könyvesboltba vagy könyvtárba, és emelje le a polcról Gaiman bármelyik írását, olvasson bele, vagy csak pillantson rá akármelyik könyvének az első mondatára, és garantálom, hogy fel fogja csigázni az érdeklődését. Neil Gaiman olyan bestsellereknek a szerzője, mint a Csillagpor, a Coraline, vagy az Amerikai istenek (első kettőből film, harmadikból sorozat készült). A hagyományos írás mellett más műfajokban is kipróbálta magát: Sandman címmel óriási sikert elérő képregényt írt, és nem egy Doctor Who epizódot is neki köszönhetünk.

Ebben a könyvben nemcsak könyveiről és egyéb munkáiról, azok születéséről olvashatunk, hanem egyedi látásmódjának köszönhetően különleges szempontból, fanyar humorral mutatja be a minket körülvevő világot. Bepillantást nyerhetünk Hollywood belső szerkezetébe, Oscar díj-átadáson járhatunk, megismerhetjük a kisvárosi Amerikát és Angliát, de a sznobizmus egyes szeleteit is megidézhetjük, annak minden humoros, groteszk, máskor felemelő és nagyívű velejárójával együtt.

Könnyed stílusát végig megtartja az írásokban, bármilyen komoly témáról legyen szó. Ugyanazt az emberi hangot kapjuk egy vicces történetben, mint amikor egy barátja elvesztéséről (Terry Pratchett) mesél. A viccesen morgolódó, jófej nagybácsi, aki csak beszél és beszél, mégis figyelünk rá, mert – akár a sorok mögött is – érezzük, hogy amit mond, az fontos, sőt, mintha csak nekünk mondaná el. Egyik írásában megfogalmazza, hogy a sztorit az író és az olvasó közösen építi fel. Ez erre a könyvre különösen igaz lehet. Vannak hajszálvékony összekötő gondolati elemek, és végeredményben Gaiman gondolatait olvassuk, azonban ezek olyan képeket, gondolatokat indíthatnak el bennünk, amik kilépve a könyvből önálló létre ébrednek, megtelepszenek agyunkban, részünkké válnak.

Kilátás az erkélyről. Tökéletes cím. Az író a maga belső kis udvarházából néz ki a világra, és leírja azt, amit lát; és amit lát, az maga a világ. Vegyük kézbe ezt a könyvet, olvassuk el, majd tárjuk szélesre az ablakot, és nézzünk ki rajta egy másik szemmel – vagy kiegészítve más gondolatokkal – akár azokkal, amelyeket pont ez a könyv indít el bennünk.