Nem csak éjszaka, viszont nagyon színház – rövid beszámoló a Színházak Éjszakájáról (2019)

Bárcsak találhatnánk rá egy módot, hogy egyszerre több helyen is megjelenhessünk. A Színházak Éjszakája évről-évre bővülő programkínálata egyszerre szemet gyönyörködtető és elszomorító, elvégre akaratlanul is sok előadásról és foglalkozásról kell lemondanunk. De mi a helyzet azokkal, amelyekre eljuthatunk?

Idén a résztvevő színházak számával mintha a nézőké is a duplájára nőtt volna. Most is érvényes volt az eddigi tapasztalat: érdemes volt fél, akár egy teljes órával megérkezni az egyes helyszínekre, mert aki kimaradt, az bizony lemaradt, a sorok pedig hosszan kígyóztak Budapest utcáin.

Valami régi…

Különösen igaz volt ez azokra a programokra, akik olyan hírességeket vonultattak fel, mint Grecsó Krisztián, aki a Rózsavölgyi Szalon Art&Caféban tartott előadást. A posztmodern magyar irodalom koronázatlan fője nem csak a figyelmet vonzza, de a jókedvet is garantálja, akármilyen minőségben is jelenlen meg. Megkapó személyiség, igazi, kellemesen csípős magyar humorral, aki ráadásul remek beszélgetőpartner – ugyanez igaz Őze Áronra is, akivel a programot tartották. Nem volt hagyományos interjú, ahol a kérdésre válasz érkezik és így tovább, míg le nem telik az óra. Kötetlen, szórakoztató és elgondolkodtató eszmecserét hallhatott a közönség.

…valami új…

A klasszikus interjú helyzet után kezdődött el számomra valóban a Színházak Éjszakája – amit érdemesebb lenne Színházak Napjára átkeresztelni, bár beismerem, kevésbé lenne hangzatos.,. A Színházak Éjszakája célja, hogy egészen megnyissa azt az egyébként félig zárt ajtót, ami a valóságot és a színpadot elválasztja egymástól – kis bekukkantás a színfalak mögé. Bár erre van lehetőség, – például a nyílt próbákkal vagy a színházbejárással – igyekeztem kiválogatni azokat a programokat, amelyek kissé kilógnak a sorból. A nagybetűs Színház egy olyan arcát szerettem volna megismerni, amihez eddig nem volt szerencsém.

Erre nyújtott többek között lehetőséget a Radnóti Színház ruhatáros kiképzése. Hacsak nem diák az ember, nem sokszor ajánlják fel neki a lehetőséget, hogy bemenjen a pult mögé és idegenek holmiját rendezgesse. Érdekes és mulatságos élmény volt az ismerős környezetet látni – csak éppen a másik oldalról. Martin Márta, Martinovics Dorina és Porogi Ádám, mint nézők kitettek magukért, így kissé tükröt is mutatva nekünk, „valódi” és mindenkori nézőknek.

…valami őszinte.

Egy másik program is teljesen új, őszinte arcát mutatta meg ennek a csillogó világnak: megláthattam, milyen vagyok nézőként a színház szemszögéből. Így néztek ti – a nézők és a színház találkozása címet viselte a kis felolvasóest, amely során az Átrium színészei az ügyeleti naplóból és a rettegett panaszkönyvekből elevenítették fel az elmúlt két év legkiemelkedőbb eseteit. Akármilyen jól szituált színház látogatóról is van szó, néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyi ember munkájába kerül, hogy mi néhány órára kényelmesen szórakozzunk – és, hogy ezt az élményt sokszor mi magunk, vagy kedves nézőtársaink rontják el, nem az intézmény, vagy a darab. Őszinte, de szeretetteljes kritikát kaptunk, amiből a nevetés mellett tanulhattunk is.

Mint mondtam, sajnos több a program, amire nem tud eljutni az ember, mint amire sikerül bejutni. Ám ez sem most, sem a jövőben nem fogja kedvem szegni ahhoz, hogy minden évben nekivágjak Budapestnek, végtelennek tetsző sorokat álljak ki, szabad helyre vadásszak vagy időpontokat egyeztessek.

Miért? Mert megéri. Nem vittem magammal sok mindent, de annál több mindennel megpakolva távoztam a Színházak Éjszakájáról. Olyan élményeket kap itt az ember, amit semmi pénzen nem tud máshonnan pótolni, hiszen szó szerint vissza nem térő alkalmakról van szó. Tartsa meg Budapest e szép hagyományt, mi pedig várjuk a következő Színházak Éjszakáját!