Nem sokkal több mint az átlag – Sokkal több mint testőr (The Hitman’s Bodyguard, 2017) – kritika
Chino 
IMDb
A Sokkal több mint testőr (The Hitman’s Bodyguard, 2017) mást nem ígért, mint egy ízig-vérig akció-vígjátékot két kiváló színésszel, ami garantált agykikapcsolást és szórakozást biztosít. Ezt az elvárást úgy ahogy teljesítette, ambivalens módon a moziból kijövet mégis érezni egyfajta ürességet. Minden erőlködés ellenére sem tudott igazán kiemelkedni a középszerűségből,pedig potenciál aztán volt benne bőven. Minden adott volt egy Az utolsó cserkész (The last boy scout, 1991) vagy Kiss Kiss Bang Bang (Kiss Kiss Bang Bang, 2005) – féle buddy movie vászonra varázslásához.
Persze a zsáner koronázatlan királyát, Shane Black-et (Halálos fegyver, 1987) saját pályáján legyőzni nehéz feladat. De nem is ez volt a cél. Két olyan színésszel, mint Ryan Reynolds (Deadpool, 2015) és Samuel L. Jackson (Ponyvaregény, 1994) várakozáson felett is lehetett volna teljesíteni. Ha a kémia rendesen működik közöttük, még a forgatókönyvnek vagy az akciójeleneteknek sem kell csillagos ötösnek lenni, már maga a színészi játék elviszi a hátán a filmet. Viszont meg kell jegyezni, hogy mindkét színész bukott már meg hasonló stílusban. Jackson a Ki a faszagyerekben (The Man, 2005), Reynolds pedig az R.I.P.D (R.I.P.D, 2013)-ben bizonyította, hogy bizony nincs a vérében a zsáner. Mindez nem jelenti azt, hogy botrányosan gyengék voltak vagy egyáltalán nem működött volna köztük a kémia, mert ezt hazugság lenne állítani. Csupán nem sikerült kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, és a film egyik legfontosabb aspektusában süllyedtek a középszerűségbe.
Tim O’Connorék kezében egy másik aduász is volt: a PG besorolás. Talán ezzel is többet lehetett volna kezdeni, mint az átlag hatvan másodpercenként benyögött káromkodások és mother fuckerek. Ezekből ugyanis nem volt hiány. Ha annyiszor 10 forintom lett volna, ahányszor „köcsögöznek” vagy a legcifrább, válogatott káromkodásokat hallom a szereplőktől, nemcsak a jegyem, hanem a popcornom árát is visszanyerhettem volna. Hatalmas hálát is adtam a magyar szókincs gazdagságának. Azonban felötlött bennem a kérdés, hogy vajon ezt eredeti nyelven hogyan tudták megoldani? A poénok java is ezeken a beszólásokon ült, néhány helyzetkomikum kivételével. Ez ugyanakkor nem is volt akkora gond, mert némelyiken jókat lehetett kacagni, viszont ez egyben a Sokkal több mint testőr szegénységi bizonyítványa is. Ezzel nem lehúzni akarom a filmet, csupán elgondolkoztam, hogy káromkodások nélkül vajon mennyi poént tartogatott volna számunkra a film!
A The Hitman’s Bodyguard-on egyértelműen kiütközik, hogy O’Connor még egy nagyon kiforratlan író. Eleddig csupán Bruce Willis egyik szégyenfoltjának, a Tüzes bosszúnak (Fire with Fire, 2012) szkriptjéért volt a felelős, talán ezért vérzik több sebből is a mozi. A sztori faék egyszerűsége a megbocsátható kategória. Erre a filmre nem is azért ül be az ember, hogy végig agyaljon és forogjanak a fejében a fogaskerekek, de a sok következetlenséget azért el lehetett volna kerülni. Ugyanakkor egy pacsi mindenképp jár a alokotóknak. Egy unalmas amerikai road-movie helyett a sztorit Európába helyezték át. Egy buddy-movie helyett mégis inkább egy bromance-t látunk, amely néhol egy szerelmesfilmre hajaz, köszönhetően Jackson folyamatosan felszínre törő érzelgéseinek. Persze a szokásos klisék, mint a barátból ellenség, ellenségből barát, valamint az újra fellángoló érzelmek nem maradhatnak el. Paradox módon a legjobb poénok utóbbi aspektushoz kötődnek; persze ehhez a megfelelő színészi játék elmaradhatatlan kellék.
A történet gyakorlatilag egy egyszerű, sokszor látott recept alapján épül fel. Adva van egy korábban „tripla A” besorolású ex-CIA-s testőr (Ryan Reynolds), akinek egy védence halála miatt mára már csak narkós üzletemberek a kuncsaftjai. Eközben a csatornán túl, a Hágai Bíróságon egy belarusz diktátor (Gary Oldman) elítélésén fáradoznak. Az Interpol a vád koronatanúját, egy rabként sínylődő profi bérgyilkost, vagyis Darius Kincaidet (Samuel L. Jackson) szállítaná Angliából a tárgyalásra. Duckovichnak persze beépített emberei is vannak az ügynökségnél, így könnyen rajta ütnek a konvojon, hogy egy jól irányzott golyóval véget vessenek a tárgyalásoknak. Jacksont aztán egy ügynök kimenekíti, és felhívja az exét, hogy vigye el ő a fegyencet, aki nem mellesleg megrögzött ellensége is. Innen sematikusan folytatódik a cselekmény. Először megy a rinya, majd hegyen-völgyön, tűzön-vízen keresztül vág a furcsa duó. Közben persze lépten-nyomon ki akarják nyírni őket, és az Interpol is a nyakukban lohol…
Ha a kémiától, vagy inkább hiányától eltekintünk, ez a szegmens úgy ahogy rendben van. Egyértelműen a film pozitívumai közé tartozik: a színészek húzzák magukkal a sablonos cselekményt. Jackson és Reynolds hozza a kötelezőt, ugyanakkor semmi pluszt nem nyújtanak. Előbbi kemény, mint vaskorlát a kocsma előtt, utóbbi a pedáns, bociszemekkel nézegető jófiú mintapéldánya. Salma Hayeknek, amolyan Jolly Jokerként ellenben talán a legszórakoztatóbb pillanatokat köszönhetjük. Ő sem fukarkodott a puta madrekkal, de Jackson kissé őrült, már-már félelmetesen agresszív feleségeként talán a film csúcspontja is hozzá köthető egy párperces flashback formájában. És akkor folytassuk a sort: Gary Oldman-nek nem nagyon kellett csillogtatnia színészi tehetségét, egy nyeretlen kétéves is lehozta volna a karakterét. Ez ugyanakkor nem az ő hibája: szerepének egyszerűségével csak a film sztorija kelhet versenyre.
Patrick Hughes-ra és úgy en block a rendezésre ellenben sok panaszunk nem lehet. Talán csak annyi: szerencsésebb lett volna jó 20 perccel megkurtítani a filmet. A rendező a Feláldozhatók 3-mal (The Expandables 3, 2015) már bizonyította, hogy ért az akcióhoz, és itt sem történt ez másképp. Volt izgalom, jó kis autós, motoros, csónakos üldözések, ebben az aspektusban a Sokkal több mint testőr nagyjából megfelelt a követelményeknek. Még inkább megsüvegelendő ez annak fényében, hogy mindössze 30 millió dollárból kellett gazdálkodniuk. Nincs is a vásznon CGI-orgia, habár őszintén megvallva a film se követelte meg, inkább a kaszkadőröknek kellett izzadniuk. Ha nagyon szigorúak vagyunk, azért ebben a szegmensben találunk bőven hibát. Egyes esetekben nem igazán tudjuk ki kivel, hol, miért lövöldöz, és néha indokolatlanul nagy a zúzás. Azonban mégsem ez a film méregfoga. Egy akciófilmbe belefér ennyi.
Azt bátran kijelenthetjük, hogy a Hitman’s Bodyguard még saját kategóriáján belül sem gyenge film. Ugyanakkor valami hatalmas hiányérzet gyötörhet minket a megtekintése után. Minden adva volt, hogy egy The Nice Guys színvonalú mozit láthassunk. A Jackson-Reynolds párosban sokkal több maradt, mint az utóbb vászonra került, s ezt nem feltétlenül nekik róhatjuk fel. Egy igazán tökös, másfél órás, igényes poénokkal megtűzdelt akció-vígjáték helyett egy elhúzott, csak jó indulattal átlag felettinek nevezhető mozit kaptunk, mely csak aspektusaiban működik. Egy mozijegy árát mindenesetre megéri, de igazi szórakozást csupán abban az esetben képes nyújtani, ha nem támasztunk komoly elvárásokat vele szemben.
Értékelés: 70/100
IMDb: 7,1
Mafab: 80
