Anon Anon 
„Migráncs”, „ellen-rásszizmus”, „muszlin” vagy „iszlán”? Mennyire vagyunk tisztában a mai fogalmakkal? Philip Löhle Nem vagyunk mi barbárok darabja feltételezi, hogy semennyire és lehet, hogy igaza van? A produkciót Vajdai Vilmos rendezésében január 7-től láthatjuk a Katona József Színházban.
Az alapszituáció a következő: két szomszédos lakásban két pár lakik. A darab első jeleneteiben csak iszogatós-beszélgetős karakterismertetés történik. Trágár poénok, sztereotípiák, meztelen altestek, karikatúrák. Minden megvan, ami egy habkönnyű társadalomkritika alapanyaga. Egyik éjjel azonban szapora kopogás hallatszik. Egy idegen menedékért esedezik.
A négy szereplő négy sarkos alapkaraktere az európai lakosságnak. Levente (Rajkai Zoltán) az abszolút tudatlan és közönséges. Barátnője, Linda (Pálos Hanna) lehetetlenül egyszerű és szűklátókörű. Az ellentétes oldalt elvakult empátiájával Barbara (Fullajtár Andrea) képviseli. Míg férje, Mario (Dankó István) neutrális vállrángatásával vélemény nélkül marad a menekültkérdéssel kapcsolatban.
Mint a kortárs darabok többsége ez a remekmű is kis színpaddal, kevés jelmezzel, minimális díszlettel és szédületesen sok kreativitással operál. A teret maguk a színészek rendezik át egy-egy jelent után. Könnyű, letisztult bútordarabok, modern fénysorok, kifejező háttérzene és hangeffektek alkotják az előadás atmoszféráját. De nem kell félni, a játék és a kaotikus jelenetek még az interneten szocializálódott társadalom azon tagjait is le tudja kötni, akik a 8 másodperces műalkotásokra szakosodtak.
Török Tamara dramaturgnak köszönhetően a szókimondó szereplők még a leghitetlenebbeket is gondolkodásra sarkallják, és azokat is bevonják a diskurzusba, akik eddig lehajtott fejjel a járda betonját bámulták.
A produkció „látszólag 21. századi” vagy „inkább mai”, ahogy Vajdai Vilmos rendező is megfogalmazza. Húsbavágó időszerűsége arra ösztökél, hogy kiverjük a Pál utcai fiúkat a gyerek kezéből, elrángassuk a nagypapát a híradó elől, és kötelező jelleggel mindenkit beültessünk a Katona József színház SUFNI-jába.
Ennek a két órának minden perce megérdemli osztatlan figyelmünket. S csak ha így teszünk, akkor van esélyünk arra, hogy minden kis ínyencséget észrevegyünk: mint például a primitív vicceknek álcázott fifikás beszólásokat, a „szívmelengető” aktuálpolitikát, a darab tartalma és a cím közötti égbekiáltó paradoxont, és az ezer és egy kicsiny szimbólumot.
A Nem vagyunk mi barbárok című „groteszk társadalmi szatíra” bemutatóját az újév január 7-én tartják a budapesti Petőfi Sándor utca 6-ban. Az értő kuncogástól a könnyes hahotázásig mindenféle érzelmi megnyilvánulás, feltör a közönségből, de reméljük, hogy a sok úúú és ááá közepette mindannyian kicsit el is gondolkodunk a látottakon, és több rálátással folytatjuk nyugodalmas hétköznapjainkat.
