Szokolay Dávid 
2022. augusztus 8-án a II. Debreceni Ünnepi Játékok keretében a Mária Evangéliuma című rockopera a Nagytemplom előtti szabadtéri színpadon volt látható és hallható Juronics Tamás extravagáns rendezésében és koreográfiájával.
Harminckét évvel ezelőtt három nívós alkotó ült össze, hogy zenés színpadon reprezentálják Jézus édesanyjának élettörténettét: a partitúra Tolcsvay László, a librettó Müller Péter; míg a dalszövegek utóbbi fogadott fiának, Müller Péter Sziáminak a munkáját a dicséri. A premierre egy évvel később került sor a Madách Színházban, hogy a premiert követően a címszerepet alakító Sáfár Mónikát egyik napról a másikra sztárrá tegye, és lehetőséget biztosítson Sasvári Sándornak arra, hogy pályafutása során immáron harmadik alkalommal lépjen a közönség elé mint Jézus megformálója. (Korábban a Rock Színházban Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár és Várkonyi Mátyás Néró és a Sztárcsinálók című rockoperáiban korábban már sikeresen debütált Megváltóként). Az ősbemutatón Vikidál Gyula formálta meg János apostolt. Az előadás valóságos diadalmenetet tudhat maga mögött, a Madách Színház több mint tíz évig a repertoárján tartotta. A musical sikerét jelzi továbbá, hogy a premiert követően számos országban színpadra került; többek között Olaszországban, Németországban, Csehországban és Szlovákiában is.
Az utóbbi harminc évben több vidéki teátrum kínálatában is szerepelt a Mária Evangéliuma. 2017-ben a Müpában oratorikus formában mutatták be, a főszerepekben operaénekesekkel és szimfonikus zenekar kíséretében. A koncertszínházi jellegű előadás remek bizonyítékul szolgált arra, hogy Tolcsvay László zenéje valósággal operai minőségű, és messze kiemelkedik az utóbbi évtizedekben komponált hazai musicalek közül.
Az általam tárgyalt jubileumi előadás koprodukcióban készült el, a Győri Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Szegedi Kortárs Balett és a LantArt Produkció együttműködése eredményeként. Juronics Tamás rendezése Debrecen előtt Győrben, Kaposváron és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is bemutatkozott.
A zenés színházi gyakorlatban kifejezetten szerencsésnek tartom, ha a rendező és a koreográfus személye megegyezik, tehát egy a tánc világában is otthonosan mozgó alkotó vállalkozik egy adott mű színpadra állítására. Talán ez a kulcs ahhoz, hogy musicalelőadásoknál a tánc megfelelően szolgálja a cselekményvezetést és harmóniában álljon vele; továbbá semmi esetre se váljon öncélúvá. Mondanom sem kell, hogy e meggyőződésemből adódóan felcsillant a szemem, amikor értesültem a hírről, hogy Tolcsvayék remekét Juronics rendezi. Ezáltal a Mária evangéliuma 2022-ben egyfajta mozgásszínházi produkcióként éled újra, megidézve ezzel Ladányi Andrea és Horváth Csaba musicalrendezéseinek formanyelvét. A Szegedi Kortárs Balett művészeinek bevonása az előadásba pedig lehetővé tették Juronics számára, – azon kívül, hogy számára komfortos csoporttal dolgozhatott együtt – hogy torzítás nélkül tudja tolmácsolni a közönség felé elképzeléseit; méghozzá magas előadói színvonalon.
A Mária evangéliuma – és más megannyi bibliai vagy régmúlt korokból származó történetet feldolgozó színpadi mű esetében – általánosan a rendező számára két út áll, ha a hiteles ’’tálalásra’’ törekszik. Egyrészt misztériumjátékra hajazva megteremtheti a szüzsé későbbi művészeti korokból származó reprezentációjának atmoszféráját. Ez a megoldás általában jobban szokott működni, és elterjedtebb is. Cziegler Balázs monumentális díszlete kifejezetten ennek a hagyománynak hódol. A másik, nehezebben járható út, ha a történetet lecsupaszítva, sallangmentes módon jeleníti meg a színpadon; megtisztítva évszázadok hamis hordalékától. Utóbbi módszer kevésbé szerencsés arra való tekintettel, hogy a XXI. század színházi közönségét általában taszítja ez a végletekig lecsupaszított, naturalista ábrázolásmód. Ha Juronics koncepciója is az utóbb említett módszerek felé törekedne, a Mária evangéliuma jubileumi előadása is csak egy lenne a sok közül. Azonban a modern színház eszközeivel élve képes arra, hogy közelebb hozza a nézőkhöz ezt a már több mint kétezer éves történetet. Egyrészt remek arányérzékkel bizonyos motívumokat kicserél annak XXI. századi analógjára a történetben. Ódor Kristóf Józsefe nem tunikában és saruban flangáló ács, hanem csak egy farmeres, kockás inges pasi, akiből húsz meg húsz jön velünk szemben az utcán, amíg eljutunk az egyik saroktól a másikig. A Jézust imádó pásztorok sem korhű öltözetben vagy a betlehemes népszokásokat megidéző viseletben jelennek meg, hanem ízig-vérig mai, urbanizált mesteremberekként. A Jézus Krisztus Szupersztár képi világát is megidéző, kifejezetten modern öltözékeket Benedek Mari terveztek, aki nem mellesleg anno az ősbemutató kifejezetten korhű kosztümjeiért volt felelős harminc évvel ezelőtt.
Maga Juronics rendezésében egy negyedik utat követ, mely kifejezetten a kortárs színház minőségjelzője. A másodikként említett színházi gyakorlatra hajazó módon száműzi a kliséket és közhelyeket, ám a korhű ábrázolásmóddal ellentétben téren és kívül jeleníti meg az eseményeket. Azáltal, hogy visszanyúl az ősképekhez, a végeredmény egy erőteljesen archetipizált előadás. A történetnek a vallásos mondanivalója helyett inkább annak filozófiai tanulságaira helyezi a hangsúlyt. Szűz Mária helyett az ősanya archetípusának, az örök nő szenvedéseinek lehetünk tanúi, mely ma is valamennyi nőnek osztályrésze.
Bordás Barbarának maximálisan sikerült átszellemülnie a címszerep kedvéért. Nagy valószínűséggel úgy tekint Máriára, mint élete nagy szerepére, hiába kóstolt bele már korábban többször is a ’’komolyabb műfajba”. Nincs könnyű feladata. Az este folyamán többször kell az egyik pillanatról a másikra a szülés eufóriájától túlcsordult fiatal édesanyából megtört szívű idős asszonnyá válni oda meg vissza. A fiatal művésznő rendkívül hitelesen tesz eleget a kihívásnak. És még nem is szóltam lélegzetelállító hangterjedelméről, mellyel kiemeli az eredeti partitúra valójában operai méretű igényeit.
György-Rózsa Sándor arckarakterének köszönhetően pályafutása már nem először találkozik Krisztus szerepével. Már játszotta Isten fiát a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Pasaréti Passióban, a Passió 2020-ban és a Mária evangéliuma két korábbi színrevitelében is. Minden bizonnyal nagy rutint szerzett Jézus megformálásában, mely mostani játékában is erőteljesen visszaköszön. Ha a XX. század Jézusa Sasvári Sándor volt, akkor XXI. századé mindenképpen ő. Feltéve, ha a még hátralevő majd kilenc évtized alatt el nem happolja előle valaki a megtisztelő címet.
Földes Tamás esetében viszont kifejezetten csodálom, hogy korábbi előadásokban nem kérték fel sohasem János apostol szerepére. A ’’Mennydörgés Fia” – legalábbis Tolcsvayék interpretálásában – remekül passzol az Operettszínház művészének hangfajához és temperamentumához.
Az előadás egyetlen gyenge pontja – mely már az eredeti librettónak és partitúrának is sajátja – egyértelműen a két besúgó duettje. A túlzottan erőltetett humorizálás egyrészt banálisan hat, és megszakítja a történet dramaturgia ívét, és valahogyan idegen az egész mű tekintetében. Szerencsére Juronics hatásos fináléja valamelyest enyhíteni tudja a rossz szájízt, melyet ez utóbbi jelenet hagy a nézőben. Mindent egybe vetve a Mária evangéliuma méltó visszatérést tudhat magának, tekintettel arra, hogy az utóbbi öt évben számomra érthetetlen módon hiányzott a színházak repertoárjáról. Juronics Tamás rendezésében egy rendkívül igényes előadás született. Az alkotók rendkívül finom, érzékeny, hozzáértő kézzel nyúltak a már alapvetően remekbe szabott alapműhöz; megtartva annak alapvető értékminőségét, ám megtoldva azt saját egyedi látásmódjukat. Debrecenben, a Nagytemplom előtti téren mindezt befogadni egy soha vissza nem térő, meg nem ismételhető lehetőségét adja; nem is beszélve arról, hogy a helyszín milyen nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a néző magáénak érezhesse Szűz Mária történetének mind misztikus, mind vallási, mind spirituális mondanivalóját.
A méltán népszerű rockopera 2022-ben egy rendhagyó passiójáték formájában elevenedik meg. Méghozzá egy nő, egy anya kálváriájaként. Mivelhogy az előadás Jézus Krisztus helyett a Szűzanya szemszögéből pergeti le az eseményeket. Akinek szenvedései talán még a fiáéinál is fájdalmasabbak voltak egykoron…
Fényképek: Éder Vera és Kállai-Tóth Anett
