Bence V. 
Forrás: libri.hu
Aki igazán meg akarja ismerni önmagát, annak először a világot kell megismernie – ezzel az alaptétellel indít Paulo Coelho legújabb regényének ismertetője, a Hippi. A könyv bemutatóján jártunk a margitszigeti Hippie Island-ben, ahol Falvai Mátyás író beszélgetett Puzsér Róberttel a hippi korszakról, ’68-ról, a lázadást kiváltó okokról és persze a hippi szellemiség továbbéléséről.
A Margitszigeten található Hippie Island névre keresztelt terasz imitált, mesterséges „hippiatmoszférájába” pazar módon tolták bele a lehető legsztereotipikusabb slágereket, szinte már pontosan lehetett tudni, hogy az aktuális Jimi Hendrix szám után a Here Comes the Sun jön. Az ember ilyenkor akaratlanul is elgondolkodik, hogy a szennyes-pátoszos múltidézésen kívül van-e bármi értelme egy klubnak, ami a hippi mozgalom hangulatát akarja visszaadni, itt, Magyarországon, mikor nekünk vajmi kevés közünk volt és van ehhez a társadalmi jelenséghez. Persze, nekünk is volt ’68-unk, egy kis légből kapott nyugatias szabadságérzetünk azzal, hogy az Ausztriából behozott Beatles számokra twisteltünk a Balatonon, meg farmergatyát hordtunk, meg reklámszatyorban tároltuk az életünket egy másfélszobás albérletben – de a hippi mozgalomhoz lényegében nem kerültünk igazán közel.
A kényelmes matracülésünkben szomorúan konstatáltuk, hogy a hangfalakkal bőségesen ellátott teraszon valamiért csak a helyiség azon részében hallható a beszélgetés, ahol a két fél egyébként is társalgott, mikrofonokkal. Így hát az innen-onnan összelopott székekkel húzódtunk közelebb, s mire hallható távolságba kerültünk, Puzsér Róbert már az LSD hatásairól tartott vehemens, igazán meggyőző előadást. Puzsér a hippi jelenség kizárólagos, legelemibb kiváltó okának az LSD-t látja, mivel az a szocializált gondolkodási mechanizmusokat, a tudat szerkezetét megváltoztatta és szétbontotta. Akár egy narancs, amelyet először gerezdjeire, majd rostjaira forgácsolunk szét – tette még szemléletesebbé mondandóját. Ez pedig azért volt lényeges, mert ellentétben a népszerű gondolattal, szerinte a hippik nem kivonultak a társadalomból, hanem kizuhantak. Az elemeire bontott tudatstruktúra – hogy használjuk Puzsér talán egyik kedvenc szavát – új viselkedésmódot, gondolkodást biztosított a hippik számára, akik így nem vonulhattak ki a társadalomból, hiszen elveszítették mindennemű kapcsolatukat vele. Mint két kitérő egyenes, amelyeknek nincs közös pontjuk.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a hippik előszeretettel fordultak a keleti vallások tanaihoz, amelyek különös affinitásban voltak/vannak ezzel a szétbontott tudatállapottal. Puzsér megjegyezte: a hippik az iszlámot koránt sem tartották beépíthetőnek az identitásukba, mivel a Korán és annak tanai nem kompatibilisek a kommunák eszmeiségével, már csak a kollektivizmus és individualizmus kérdése kapcsán sem.
Puzsér aztán kitért a hippi mozgalomra adott intézményes, állami válaszra is: a popkultúrára. Szerinte ugyanis a hippik értékeinek, eszmeiségének a marketinggel megspékelt, tömeggyártott verziója a popkultúra, a „tudat ipara”. A Coca-Cola és Woodstock közös, zabigyereke. Végül persze szóba jött a Hair című musical is, ami remek példa erre. Érdekesség, hogy Puzsér szereti a filmet, elmondása szerint a giccses Broadway-feeling hiánya miatt, ami egyébként nagyjából minden musicalt bőségesen áthat.
Szóba került még a hippi jelenség politikai dimenziója is. A három nagy állomás: San Fransisco, Párizs és a diáklázadások, valamint Prága, mint a három legnagyobb hatású társadalmi megmozdulás, amelyek mind-mind egymást gerjesztették. Különböző történelmi és társadalmi környezetben, de hasonló igényeket fogalmaztak meg e három helyszínen. Puzsér szerint ’68 és Párizs érdeme az egyetemi autonómia tényleges kiharcolása, az oktatás egyetlen állomása, ahol a tanulókat partnerként, kollégaként kezelik a tanárok. Végezetül pedig arra hívta fel a figyelmet, ma a politikai közbeszédet a hippiség eltorzult formája és a hippi szellemiség teljes mértékű tagadása határozza meg. Ez a két globális politikai iskola alakítja a közéletet a nyugati világban.
Az tehát látszik, hogy a hippik világa számtalan kérdést vet fel. Kissé hiányoltam, hogy nem esett szó arról, vajon van-e aktualitása, létjogosultsága ma ennek a hippi szellemiségnek. Mindenesetre beszédesnek tartom, hogy fel sem merült ez a kérdés.
Annak ellenére, hogy a könyv lényegében nem nagyon került szóba, hasznos olvasmány lehet azoknak, akiket érdekel ez az időszak, mert megérteni csakis akkor lehet igazán, ha egy-egy könyv vagy film erejéig részeseivé válunk. Erre csábít minket Coelho legújabb regénye.
Ha a Hippie Island-et egy tömött estén nem is ajánlom – valószínűleg a pincérek tudatstruktúráját meg az asztalszervíz rendszerét is szétbontották a tulajdonosok, mert másfél óra után sikerült egy italhoz hozzájutni a világ legkörülményesebb sörrendelését követően –, a könyvet mindenképp, hiszen Coelhot bármennyire is trendi cikizni, nem ok nélkül találhatjuk meg minden könyvesbolt polcain.
