Blackphoenix 
Bár laikus szemmel nézve talán nem gondolnánk, a művészet és az etnográfia, illetve a modern kori és a törzsi alkotások rendkívül mélyen áthatják egymást. Ez a különleges kapcsolat a központi témája a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt, Perspektívák című tárlatnak is, amely egyaránt kötődik az április 22-én megnyílt Picasso-kiállításhoz, és a soron következő Modiglianihoz.Ahogyan Tóth Ferenctől, a Szépművészeti Múzeum művészettörténészétől megtudhattuk, a fent említett két festő művészetét gyakorlatilag semmi nem köti össze, csupán a „gyökereik” közösek; mindkettőjük számára kulcsfontosságú ihletforrást jelentettek a párizsi Trocadéro Múzeum etnográfiai kiállításai.
Ahogyan Frazon Zsófia és Wilhelm Gábor, a kamaratárlat kurátorainak beszédében elhangzott, a 20. század elejére, vagyis Picasso és Mondigliani fiatalkorára Európa már igen csak bőséges gyűjteménnyel büszkélkedhetett a távoli kontinensekről származó néprajzi anyagokból. Ám a nyugati kultúra kezdetben tanácstalan volt ezekkel az újdonságokkal kapcsolatban; nem tudta, hogy művészetként vagy kézműves alkotásokként kezelje őket.
Bár a primitívnek minősített művészet formavilágát az avantgárd és a modernizmus „újrahasznosította”, az egzotikus törzsi tárgyak sokáig nem kerültek bemutatásra önálló műalkotásként a múzeumokban. Ám 1911-ben komoly előrelépés történt a témában, amikor a budapesti Művészházban megrendelésre került az első kiállítás, amely felvonultatta ezeket a munkákat.
A bemutatásra került gyűjtemény Ázsia, Afrika és Óceánia területéről származó szobrokat, maszkokat, faragványokat és bálványokat tartalmaz. Ám a látogató nem csupán magukat a tárgyakat, hanem a hozzájuk kapcsolódó rítusokat, illetve használatukat is megismerheti.
A törzsi motívumok a 20. század második felében is megelevenednek, többek között Kassák Lajos és Vajda Lajos montázsaiban, sőt akár a Tárnok Marica bábelőadásából származó bikamaszkban is. Az egzotikus tárgyakat szemlélve végignézhetjük a folyamatot is, ahogyan keresik a helyüket a művészet világában. Például egy 1960-as évekből származó, turisták számára készült húsvét-szigeteki faragvány arra a kérdésre keresi a választ, hol van az a pont, ameddig egy tárgy autentikusnak tekinthető. Egy kortárs ausztráliai festmény pedig arra a Kölnben lezajlott vitára emlékeztet, amikor egy művészeti vásár kirekesztette a hasonló munkákat, amelyeket kortárs helyett törzsinek minősítettek.
Az előítéletek persze nem csupán az európaiak sajátosságai; jó néhány 20. századi afrikai és óceániai faszobor mutatja be az adott kultúrák sztereotípiáit a távoli földrészek lakóiról. A 19. századi indiai agyagmodellek pedig arra figyelmeztetnek, hogy az úgy nevezett „primitív” alkotások nem mindig törzsi társadalmak művei.
Mindenképpen érdemes tehát kikapcsolnunk a beépített szűrőinket, perspektívát váltanunk, és megtekinteni a tárlatot, amely kitágíthatja a világunkat.
