Blackphoenix 
Az új Poltergeist filmmel ismét egy remake került le a hollywoodi álomgyár futószalagjáról, amely Steven Spielberg forgatókönyvéből kíván táplálkozni. Ez azonban nem nagyon sikerül neki. Pontosabban nem tesz mást, mint megismétli a jól bevált jeleneteket, megfeledkezve róla, hogy azok csak egyszer használatosként állták meg a helyüket. Az amerikai társadalmat és a technokulturális világot kifigurázó gesztusok ellenben hiába ordítanak, hogy ültessék át őket autentikus formába, ugyanis az előbbieket Gil Kenan rendező egyszerűen kihajítja az új műből, de az utóbbiakat is éppen csak megpiszkálja.
Sajnos egy olyan filmet láthatunk, amely kizárólag a vizuális effektekre épít, és eredetiség helyett a megszokott horrorkliséket halmozza fel. Mintha egy jó horrorhoz nem kellene más, mint az ijesztően vigyorgó bohóc (ez a Chuckie és az Annabelle után már különösen elcsépeltnek hat), a Harry Potter- sorozatból koppintott fúriafűzszerű növény, pár hulla és némi szellemhang. Meg persze az elmaradhatatlan szerencsétlenkedő család. Akik ezt az egyetlen fő vonásukat tökéletesen hozzák, de mást nem nagyon tesznek. Ez alól csak a gyerekek kivételek; a fiú kezdettől fogva észleli az apró jeleket, hogy valami nem stimmel az új házzal, a kislány pedig a lehető legtermészetesebb módon kommunikál a szellemvilággal. Nem csoda hát, hogy itt is – ahogyan az eredeti verzióban -, ő az, aki eltűnik.
Ami furcsa, hogy mindez még viszonylag a film elején történik, megfelelő mennyiségű és minőségű bevezetés nélkül. Az eseménynek így nincs is valódi súlya, hiába halljuk a kislány hátborzongató suttogását a tévéképernyőből szólni, ahogyan a mamáját hívja. Ez az pont, ahol az unalmas kezdet után végre felkapjuk a fejünket, és izgatottan várjuk, mi lesz a következő történés ember és természetfeletti harcában. A kíváncsiságunk azonban hamar elpárolog, ugyanis nem látunk mást, mint hogy a szülők kétségbeesetten toporognak, amikor végre szembesülnek azzal, hogy a fiuk nem őrült meg, amikor a furcsa dolgokról beszélt. Nem is nagyon van eszközük arra, hogy kezeljék a helyzetet, hiszen éppen csak kiszakadtak az őket foglalkoztató egzisztenciális félelmek forgatagából. Elsikkad a régi változatban szereplő fontos adalék is, miszerint az apuka ingatlanügynökként végzett munkájával haragítja magára az elátkozott lelkeket. Mr. Freelinggel (Craig T. Nelson) ellentétben azonban Mr. Bowennek (Sam Rockwell) semmiféle befolyása nincs a saját és családja sorsára, csupán sodródik az eseményekkel.
A házaspár segítségére siető túlvilágszakértő csapat sincs éppen a helyzet magaslatán, és elfuserált vígjátékokba illő bakik sorozatát követik el, mire végül arra jutnak, hogy itt már be kell vetni a nehéztüzérséget, vagyis a szellemirtós valóságshow-ból ismert Carrigan Burke-öt. Az új emberek, vagyis a potenciális áldozatok feltűnése a házban ismét ziccer helyzetet teremt, amelyet azonban a rendező nem használ ki, így az események újfent csak panganak.
Mégis akadnak pozitívumok a filmben, például Kennedi Clements (Madison Bowen) és Kyle Catlett (Griffin Bowen) játéka. A két testvér kapcsolata az egyetlen olyan viszony, amelyet legalább vázlatszerűen elkezdtek kidolgozni, és amely a legőszintébbnek hat. Kennedi remekül alakítja a világon (és azon túl is) mindenre nyitott, cserfes kislányt, Kyle pedig az ellenpontot, a csendes, szorongó, mini technikai zseni kisfiút. A Bowen- család mindennapjaiban és a Maddie-ért folytatott küzdelemben egyaránt megtalálhatók a kötelező elektrotechnológiai kütyük, ám ezeknek nincs olyan átütő erejük, mint az az eredeti filmben a televíziónak. Az, hogyan a természetfelettivel szemben halmozottan hátrányos ember harcba indul, és azt használja, amije van; hőérzékelőket és drónt, szintén zseniális fogás, bár ezen a ponton valójában a Spielberg-féle verziót illetné a dicséret, mint az alapötlet gazdáját. A szellemvilág ábrázolása a filmvásznon azonban mindenképpen gyönyörűre sikerült, legalábbis abban a kifacsart értelemben véve, ahogyan ezt a jelzőt oszló holttestek esetében használni lehet. Ez a néhány pozitívum dobott egy kicsit a filmre adott pontszámon, de nem sokat.
Értékelés: 54/100
IMDb: 5,3
