Ragyogtak a halálcsillagok – Deathstars (The Dead And The Living, Krell) koncert az A38-as hajón
Anon Anon 
Előzenekar. Vagy azért kap lehetőséget a Nagy Testvér előtt, hogy a különbözőség miatt a turné egy másik népréteget is megszólítson, de általában azért, mert világa erős hasonlóságot mutat a főbandáéval, és akkor mindenki jól jár: a közönség megpuhulva vár a gigasztárokra, a „kicsi” cserébe a piszkos munkáért elhalászhat néhány rajongót. Közhely-számba megy, hogy a svéd Deathstars a német Rammstein előzenekaraként vált közismertté.
Hogy most már minket is másodszor érinthetnek a „Star Wars nevűek” önálló turnéval, annak alighanem az lehet az oka, hogy – bár a másodikként leírt eset miatt kerültek az industrial metal etalon elé – nem csupán szolgai módon másolták a nagy példaképet, hanem sikerült valami pluszt hozzáilleszteniük a majdnem tökéleteshez. Talán mert egy generációval fiatalabbak, azért vegyítették az ipari metalt az emoval.
Hogy az milyen lehet? Olyasmi, mint amikor Whiplasher Bernadotte énekes beérkezik a színpadra, és a forró fogadtatástól látszólag elérzékenyülve sétál még plusz egy fél kört, majd összekapva magát a mikrofonba mennydörgi a Temple of the Insects első sorait, azon a hangon, melynek csupán ő és Till Lindemann (Rammstein-énekes – szerk.) birtokol e világon.
Már ez is sokk, hogy a fél éve megjelent The Perfect Cult lemez egyik (nem létező) B oldalra eldugott trackjével indítanak, és a nyitószám Explode csupán később lesz felszolgálva, de azután a szintén nem régi válogatás-lemez elmés című bónusza, a Metal következik. Úgy látszik, a Halálcsillagok másképp vélekednek nemzedékükről, mint amit fentebb leírtunk, erről tanúskodik a korai Synthetic Generation. Majd ismét megtérünk az új dalokhoz. Az előző lemez, a Night Electric Night címadója alatt az A38-as állóhajó vészesen inogni kezd. Jó értelemben vett metal-disco van itt ma éjjel. A hangzás is tökéletes hozzá. Night Electric Night!
A show minimalista, illetve maguk a zenészek adják a showt. A horrorisztikusan sminkelt Jonas Kangur Deathstars-basszusgitáros rasta haja az övéig ér, Emil Nödtveidt gitárost és Oscar Leander dobost majd szétveti az energia. Minket is, bár – meg kell hagyni – kissé nyugisabb közönség vagyunk, mint múltkor a Dürer kertben. Az elmúlt két és fél év során benőtt a fejünk lágya? Mintha az Andreas Bergh polgári nevű énekes is „megemberesedett” volna azóta. A védjegyévé vált idétlenül hatalmas tányérsapkájától is hamar megszabadult, egyre jobban adva önmagát.
Nagy kedvvel zúzott a Deathstars – talán a gyönyörű környezetben ringó, a hidak és a Művészetek Palotája fényeitől közrefogott különleges koncert-helyszínnek számító hajó tette meg hatását.
Blitzkrieg – villámháború. Ez az utolsó szám – a Dürerben ez volt az első – és milyen igaz! Villámháború volt ez a javából, pillanat alatt elpárolgott a szűk másfél óra.
Na és az „előzenekar” előzenekarai? Volt egy hazai, Krell néven. Róluk leginkább azt k(r)ell tudni, hogy a Junkies basszusgitáros, Riki Church szaggatja a négy húrt itt is. A zene mégis inkább a Deathstars-éhoz áll közel, nem véletlen keveredtek ide, lásd a cikk első gondolatát. A frontember, illetve frontlány egy Linda Daemon nevű hölgy. Profi produkció, fiatal banda, még bármi lehet belőle.
Tán egy fokkal kiforrottabb volt a pantomim image-dzsel színpadra lépő The Dead And The Living. A karizmatikus énekes főszereplésével abszolvált produkció leginkább a finn love metal bandára, a Him-re emlékeztetheti a gyanútlan hallgatót, bár világuk atól gépiesebb irányba tér el.
Legvégül pedig örömmel mondunk köszönetet Magyarország egyik legjobb koncert-fotósának, Réti Zsoltnak a képekért, és a Rockstation.blog.hu -nak a koncert meglátogatásának lehetőségéért!
