Blackphoenix 
Forrás: lira.hu
Idén nyáron egy Reichenberger Rajmund nevű, fiatal író debütált Ház a kertünk végén című első könyvével, amely a Holnap Magazin gondozásában jelent meg. A borító alapján – amelyet ugyancsak Rajmund tervezett –, hamar képet kapunk a könyv alaphangulatáról. Egy elhagyatott házat látunk, amelynek az eleje csak részben vehető ki tisztán, a többi részét és az egész hátsó borítót benövi a vadul burjánzó, elnagyoltan ábrázolt gaz. Ha pedig mindez nem lenne elég, a fülszöveg és a vérszínű betűkkel írt cím még inkább rátesz egy lapáttal a krimis-kísértethistóriás érzésre. Vajon maga a történet azt adja-e, amit az előfeltevéseink alapján várunk, vagy valami egészen mást?
Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Rajmund regényében úgy ugrálunk egyik idősíkról a másikra, mintha csak egy Tarantino-filmet néznénk. Az egyik pillanatban még Lajosfalván vagyunk, ahol az őslakosok egy emberként néznek homlokráncolva minden egyes „gyüttmentre”, és ahol a Sors tragikus fintora folytán egy busz halálra gázol egy kilencéves kisfiút. Azután ugrunk egyet és a második fejezetben egy budapesti start up cég menő irodájában találjuk magunkat, amelyet az előző fejezetben a még kamasz Krisztián vezet régi egyetemi cimborájával.
Miután a fiatalember tudomást szerez róla, hogy édesapja szívrohamot kapott és néhány napig az ő ápolására lesz szüksége, fokozatosan elkezdenek összeállni az átugrott tizenkét év képkockái, a jelen történéseivel keveredve. Ez a fajta időkezelés nagyon jót tesz a regénynek, ugyanis ezáltal pörgősebbé válnak az események és fokozódik a feszültség. A fanyar humorú, ironikus stílus, amellyel a szerző leírja a tipikus magyar falu (kisváros!!!) valóságának minden szennyes részletét és a legjellemzőbb budapesti bunkóságokat, szintén sokat hozzáad a Ház a kertünk végén élvezeti értékéhez. Ez a fajta stílus egy kicsit emlékeztet arra, amit J.K. Rowling használt, amikor az Átmeneti üresedésben megformálta Pagford városának lakóit. Rajmund azonban sokkal tovább merészkedik Rowlingnál.
Iskolai bullying mindig is létezett és mindig is egy olyan szürke zóna volt, amiről nem szabad beszélni. Manapság ez a minta megtörni látszik, ám még mindig van hová fejlődnünk. Rajmund cseppet sem kezeli szégyenlősen ezt a témát és olyan anatómiai részletességgel boncolgatja a kínzásokat, amelyeket a lajosfalvi gyerekbanda követ el szerencsétlen áldozatán, Gergőn, hogy az olvasó ereiben megfagy a vér.
Krisznek hazatérve szembe kell néznie saját gyerekkori rémtetteivel és a traumákkal, amelyeket erőszakos apja okozott neki. Ez azonban még nem minden. A fiatal férfi egy új, hátborzongató képességet is felfedez magában: képes érzékelni a szellemeket. Innentől kezdve nincs megállás; Krisz édesanyjának, Máriának, Gergőnek és az elgázolt kisfiúnak szelleme egy olyan úton vezeti végig a férfit, ahol újabb és újabb csontvázak kerülnek elő a szekrényből.
Amikor már azt hinnénk, hogy több feszültséget képtelenek lennénk elviselni, az író kíméletlenül ránk zúdítja a legnagyobb csavart. Kiderül, hogy semmi sem egészen az, aminek látszik és az ártatlan, elgázolt kisfiút leszámítva nem igazán akad csak fekete vagy csak fehér szereplő a történetben. Emellett nagyon világosan végigkövethetjük a folyamatot, hogyan szül erőszak erőszakot.
A Ház a kertünk végén tehát nem azt adja, amit első benyomás alapján várhatunk. Annál egy jóval komplexebb, remekül felépített történetet kapunk, amely remekül operál a különböző műfajokkal, mint a krimi, fantasy és sci-fi, miközben mégis végig megmarad az általunk ismert valóságban. Az iszonyatosan elborult stílus pedig tökéletesen illik a témához. Még csak a könyv legelején jártam, amikor a helyett a mondat helyett, hogy „minden gyerek hevesen és gyorsan pakolt el” véletlenül azt olvastam, hogy „minden gyerek hevesen és gyorsan patkolt el”, és még csak meg sem lepődtem.
Egy-két apróbb gyengeséget találtam csak a történetben. Az egyik a történet elején egy kisebb logikai bukfenc a gyerekek életkorával kapcsolatban: Krisztián hét évesen még óvodába jár, és vannak nála idősebb gyerekekből álló csoportok az intézményben. A másik az, hogy amikor a felnőtt Krisztián a szellemek szemével lát, egy ponton túl már kissé nyakatekert annak az ábrázolása, hogyan is történik ez pontosan.
Ám ezek az apróbb hibák nem vonnak le semmit a történet élvezeti értékéből. Mindenkinek ajánlom a Ház a kertünk végént, aki borzongásra vágyik, vagy érdeklik a természetfeletti lények.
Aki pedig szívesen megismerné Rajmundot személyesen is, az július 17-én találkozhat vele a Sándorfalvi Kulturális Központban.
