Blackphoenix 
Forrás: Smaragd Kiadó
Valószínűleg nincs ember, aki ne kapna frászt, ha egyik pillanatról a másikra meghallana a fejében egy másik hangot a sajátján kívül. S. A. Locryn legújabb, Hugó című regényében, amely az Ősföldi legendárium első kötete, éppen ez történik a főhőssel alig hatéves korában, egy végzetes tragédiába torkolló születésnap után. De vajon tényleg minden esetben komoly mentális defektet jelent-e az, amit a világ annak kiált ki?
A Hugó a Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg, 2024-ben. A szerkesztést és a korrektúrát Preiml-Hegyi Hajnalka végezte, a nyomdai előkészítést pedig Zsiros-Petróczki Kitti. A könyv a Premier Nyomdában készült, a nyomdai felelős pedig Király Attila volt. A borítóterv a WBM Book Cover Design munkája.
A borítót egy sötét hajú, komor tekintetű, fiatal férfi képe uralja. Első pillantásra csak rajta látjuk a kettősséget, az egyik oldalon ép, másikon sebhelyek szabdalta arcra és az egyik oldalon csupán zárkózott, a másikon mániákusan csillogó szemekbe nézve. Ám ahogyan lassanként teljes egészében befogadjuk az egyébként egyszínű, sötét borító képét, az a benyomásunk támad, mintha a fiatalember lenyomatot hagyna a környezetén is. A kettéosztott világ egyik része egy modern városképet mutat, a másik pedig egy ódon várfalat.
Az írónő türelmesen végigvisz minket a kötelező körökön abban a tudatban, hogy a fejünkben lévő hangoktól rettegni kell, el kell nyomni őket, sőt még arra is enged egy kis teret, hogy drukkoljunk egy kicsit Hugónak, hogy a húszéves küzdelme után ez maradéktalanul sikerüljön is neki. Miután pedig ez megvolt, S.A. Locryn finoman a kezünkbe csúsztatja azt a bizonyos kék kapszulát, ami ráébreszt arra, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Hugónak maga mögött kell hagynia Csillagfényfokot, hogy megóvja örökbefogadó apját és testvéreit a szadista pszichiátertől, Oberstormtól, aki egyre megszállottabban igyekszik megfejteni a fiú különös esetét, átgázolva mindenen és mindenkin, aki megakadályozza ebben. Hugó Mystbe menekül, és már útközben szert tesz egy új szövetségesre, Fabianre, akivel mintha már régóta ismernék egymást. Miután elérte úti célját, a két szálon futó történetmesélés lassan elkezdi feltárni az ezer évvel ezelőtti múlt és a jelen titkait, amelyek mind hatással vannak Hugó életére. És természetesen elkezd kibontakozni a fiú elméjét bitorló(?) Végel élettörténete is.
Ahogy haladunk előre az eseményekben, Végel átveszi a stafétát. Erőteljes és izgalmas karaktere főhőssé válik, mellékszerepbe visszatolva Hugót, aki örökbefogadó apja szavaival élve csupán elszenvedi az életét, de nem alakítja a sorsát. Ugyanakkor Végel nem uralja le Hugót, csupán támogatja őt. Kettejük kapcsolata végig meghatározó, gondosan és jó adag beleérzőképességgel kidolgozott eleme marad a történetnek. A többi fő karakter közötti viszony ábrázolására is jellemző ugyanez a precizitás és érzékenység.
További pozitívum a történetben a világépítés. Nincsen túlbonyolítva annyira, hogy befogadhatatlanná váljon, de elég alapos ahhoz, hogy hiteles legyen. A világ történelmének alakulása, a kétszázéves háború, és az ide vezető fő konfliktusok a mágusok és mágiamentesek között teljesen hihetően következnek az emberi psziché működéséből. Az ide kapcsolódó etikai kérdések kitárgyalása a főhősök sorsán keresztül megmutatva ugyancsak rendkívül érdekes. Ráadásul az írónő meghaladta a fantasyban szokásos, hagyományos ünnepekhez, időszámításhoz és szertartásokhoz való visszanyúlást, és mert újakat kitalálni. A részletesen és érzékletesen kidolgozott növényvilág, amely lényegi része egy mágus életének szintén varázslatosra sikerült.
A Hugó amellett, hogy fantasyregény, egyben az LMBTQ irodalom kategóriájába is besorolható. Ez egy olyan érzékeny téma, amivel könnyen bukni lehet, ha túl direkt módon tolják az olvasó arcába. S.A. Locryn azonban igazi profiként kezelte a kihívást. Olvasóként egyetlen pillanatig sincsen az az érzése az embernek, hogy le akarják nyomni a torkán két férfi szerelmi történetét. Éppen ellenkezőleg, az írónő finoman közelítve, lépésről lépésre hozza közel az olvasóhoz Hugó és Fabian egymásra találását, egyszerűen megmutatva, hogy az azonos neműek közötti szerelem is része a világnak. Ez a folyamat pedig olyan jól felépített, hogy mire eljutunk a két fiatal férfi szerelmének fizikai beteljesülését leíró jelenetekhez, még az sem viszolyog, aki ízig-vérig heteroszexuális.
Egyetlen dolog van csak, amiben S. A. Locryn véleményem szerint lehetett volna egy kicsit merészebb. Drukkolok azért, hogy a reinkarnáció témájához nyúlva az írók előbb-utóbb el merjék engedni a múltbeli és jelenbeli fizikai test teljes hasonlóságát, és fel merjék vállalni, hogy más-más élethez más-más fizikum és akár másik nem tartozzon.
Ezzel együtt S.A. Locryn igazán nagyszerű történetet alkotott, ami több szempontból rendkívül eredeti és újszerű. Emellett szépen megmutatja, hogy a világban garázdálkodó némelyik „normális” ember sokkal elborultabb elméjű és gátlástalanabb, mint a főhőse. Ajánlom a Hugót mindenkinek, akit érdekel akár a fantasy, akár az LMBTQ irodalom. Kíváncsian várom az Ősföldi legendárium folytatását.
