Rendes Fickók (The Nice Guys, 2016) – kritika

Shane Black már korábban is bizonyította, hogy képes kiváló vígjátékok írására és rendezésére, ehhez elég csak a Durr, durr és csók-ra (Kiss Kiss Bang Bang, 2005) vagy akár a Halálos fegyver (Lethal Weapon) első 3 részére gondolnunk.. Ennek megfelelően legújabb ’70-es évekbeli zsarukomédiájához is nagy reményeket fűzhetett az, aki ismerte a rendező nevét, és úgy hiszem, nem is kellett csalódnia. Akció, fegyverek, szex, korrupció, összeesküvés, s mindez jó adag humorral fűszerezve, Russell Crowe és Ryan Gosling tálalásában: ez a Rendes Fickók (The Nice Guys, 2016)

Az 1970-es évek Amerikájában járunk. A történet két főszereplője Jackson Healy és Holland March. Healy egy privát igazságosztó, igazi balhés, kőkemény fickó, aki a látszat ellenére szívén viseli a munkáját. Feladata többnyire kimerül annyiban, hogy a megbízók által megnevezett személyeket felkutatja, s egy jól megcélzott jobbegyenessel padlóra küldi. March ellenben a világ leghasznavehetetlenebb magánnyomozója. Igazi dekadens alkoholista. Olyannyira lusta, hogy „dolgozni” is saját kamaszkorú lánya fuvarozza, legfőbb ügyfelei pedig idős, szenilis asszonyok, akik elhunyt férjük felkutatásával bízzák meg, vagy épp halott unokájukat vélték látni a halála után egy héttel. Ő pedig készségesen vállalja el a nyomozást busás díjazás fejében. Egy nap azonban March ajtaján Healy csenget, hogy elvégezze feladatát. A bonyodalmak innen kezdődnek, mivel rájönnek, hogy megbízatásaiknak köze van egymáshoz. Így keverednek bele – immáron párban – egy ügybe, amely bonyolultabb és mélyebbre nyúló, mint azt elsőre gondolják.

Atya ég! Ez a film fantasztikus!

Engem jó ideje nem nyűgöznek le a vígjátékok, sőt, ha mondhatok ilyet, kifejezetten irritálnak, mert valamiért mind egy meghatározott célközönséghez szólnak, ami nem is lenne feltétlenül probléma, ha egyedien próbálnák ezt megkísérelni. Ehelyett azonban csak előveszik a megcélzott közönségre illő sablont, és beleillesztik a történetet, hogy végül a korábban százszor megírt poénokkal hajthassák be jussukat, mit sem törődve, hogy a néző ismét hülyének lett nézve. De ez a film jóval több ennél. A cselekmény, a nyomozás menete, ahogy az ügy szép lassan felgöngyölődik, sokkal koherensebb, mint amit egy vígjátéktól megszokhattunk. Ez a történet, ha azzal a szándékkal lett volna megírva, elmenne akár krimiként vagy thrillerként is. Az én szememben rettentő nagy dolog, hogy valaki túlmerészkedik a poénok megírásán. Mert van élet a poénokon túl is, Hollywood! Példát kellene venni az olyan szerzőkről, mint Shane Black! Persze, a megszokott érzelgős szál ebben a filmben is megjelenik, de szerencsére kis és humoros mértékben. Nem hatja át a film végkifejletét, de ott van. Pontosan annyira, amennyire egy ilyen történetben indokolt. Ha már végkifejlet! Hadd áruljam el, hogy a befejezés is példás. Úgy végződik ez a sztori happy enddel, hogy közben a realitás keretei közé is visszaránt minket. Igaz, úgy happy ez az end, ahogy a film is az. Meglehetősen sötét humorral dolgozik Black ebben a művében is, így ennek tükrében érdemes vizsgálnunk a lezárást. Mindezek mellett a látványvilág is kiváló, meglehetősen nagy költségvetésből dolgozhattak a készítők, és ennek megfelelően néznek ki az akció jelenetek, robbanások, karambolok, melyek igen gyakran példátlan látványt nyújtanak. Sokkal többet adott ez a film ilyen szempontból is, mint amire számíthattunk.

Érdemes megemlíteni a főszereplőket még, mert ők adják a velejét a sztorinak, hiszen ők a fő humorforrások. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy két remek színészről beszélünk, illetve kiválóan megírt karakterekről. A maguk hibáival és erényeivel, a saját sorsukba való beletörődöttségükkel lesznek szerethetőek és könnyedén kiismerhetőek a néző számára. Ezzel pedig viccesek. Két igazán fura alak, egyikükre sem mondanám, hogy teljesen normális. Talán March lánya – aki a film során folyamatosan nyakukon lóg – jelenti a kontrasztot, a normális, józan gondolkodást. Nem mellesleg az őt alakító Angourie Rice is meglepően érett produkciót mutat fel. Lehetséges, hogy én vagyok az egyetlen, de a film mindkét főszereplője kísértetiesen emlékeztetett valakire. Ha valakinek mond valamit az a név, hogy Sterling Archer, akkor March karakterét elnézve könnyedén deja vu érzése lehet. Egy elsőre erkölcstelennek tűnő pitiáner alkoholista, aki látszólag semmihez sem ért, és csak krízishelyzetekben képes megmutatni tehetségét, már ha épp kedve tartja. A Russell Crowe által megformált Jackson Healy pedig nagyjából megegyezik a Szigorúan bizalmas (L. A. Confidental, 1997) című filmben alakított karakterével, ezúttal kicsit viccesebb körítésben.

Végső soron kiváló filmnek tartom a Rendes Fickók-at, rég találkoztam ennyire jól összerakott vígjátékkal. Erős és néhol kegyetlen humora ellenére hiszem, hogy mindenki számára élvezhető darab, kiváló rendezésben, nagyszerű színészjátékkal illetve pazar módon megírt karakterekkel; és itt nem csak a főszereplőkre gondolok. Garantált szórakozást nyújt.

Mafab: 83%

IMDb: 7.9/10

Értékelés: 83/100