Blackphoenix 
Ezen a héten a Retro Filmsarok rovatban még egy határozott lépést teszünk a vidám témáktól a súlyosabbak felé, és a Feltörekvők (Les convoyeurs attendent, 1999) című filmet mutatjuk be. Benoît Mariage alkotásáról, amelyet mind a vígjáték, mind a dráma kategóriájába be lehet sorolni, valóban elmondhatjuk, hogy egy igazán keserédes mű. Kifejezetten érdekes és merész a műfajválasztás, hiszen a „kétéltűséggel” kísérletező rendezők általában összeillőbb kategóriákat mixelnek össze. A vígjáték és a dráma viszont kifejezetten ütik egymást. Vagy mégsem?
A középpontban álló belga család történetét a Luise nevű kislány szemszögéből követhetjük végig. Zsarnokoskodó apja, Roger fotóriporterként dolgozik, és mindent megtesz azért, hogy előnyhöz juttassa saját magát a családját. Legyen szó akár arról az esetről, amikor utasítja Luise-t, hogy a balesetben feldőlt teherautóból, hozzon kenyeret hazulra, hiszen a halottaknak már úgysincs szükségük ilyesmire, akár arról a rögeszméről, hogy a fia, Michael majd bekerül a Rekordok Könyvébe, és megcsinálja az egész család szerencséjét. A filmben nagy hangsúlyt kap, ahogyan Roger nekilát elmeroggyant ötlete kivitelezésének: felállít egy ajtót az udvaron, sőt még egy edzőt is felfogad, aki azt gyakorolja Michaellel, hogyan tud minél gyorsabban, felesleges mozdulatok nélkül A-ból B, majd B-ből A pozícióba állni, és ezzel adott idő alatt minél többször áthaladni az ajtón. Természetesen Roger módszerei egy idő után megbosszulják magukat.
Miért Retro Filmsarok-befutó?
A Feltörekvők tökéletesen leképezi a diktatúra működését a családra, mint mikrotársadalomra levetítve. Cseppet sem véletlen, ha Roger karakteréről az Isten hozta, őrnagy úr! emblematikus figurájára asszociálunk. Nem csattannak pofonok, és sem Madeleine, az anya, sem a gyerekek nem járkálnak lila monoklival a szemük alatt, a verbális bántalmazás, megalázás és megfélemlítés azonban napi szinten terítéken van. Emellett a családfő − jó diktátorhoz méltóan − rendíthetetlen magabiztossággal képes prezentálni a legmeredekebb agylöveteit is. És mivel ő szentül meg van győződve ötletei helytállóságáról, természetes, hogy a család többi tagjának is ugyanezt kell gondolnia. Ellentmondani mindenki csak halkan mer, ezért Roger percek alatt leveri ezeket a lázadásokat. Egészen a kudarcra ítélt rekordkísérletig, akkor ugyanis borul az a bizonyos bili, méghozzá igen látványosan.
A szereplők közötti viszonyok nagyon finoman kidolgozottak, és igazán megható az a játszmáktól mentes intimitás, ami megjelenik bennük. Michael és barátnője, Jocelyne kapcsolatát végigkövethetjük egészen a két fiatal első, tétova kísérleteitől a testiség terén odáig, amikor a lány hasa már erősen gömbölyödik, és közös gyermekük bármelyik pillanatban a világra jöhet. Luise különleges barátsága a szomszéd férfival szintén megindító. Az, ahogyan a kívülállók profanizálják ezt a kapcsolatot és trágár szavakkal pedofíliáról harsognak, valahol elkeserítő. Ugyanakkor ez a fajta megbélyegzés is azt mutatja, hogy ez a barátság olyan értékes kincs és egyben titok, amelyet csak a benne élők érthetnek meg. Mások számára felfoghatatlan marad, hogy a férfi minden hátsó szándék nélkül tényleg csak galambot etetni hívja át magához Luise-t.
Végezetül azért ajánlom a filmet, mert tökéletesen megfér benne a vidám könnyedség és a dráma. Nem csupán azért, mert többször akadnak helyzetek, amikor nem tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk Roger idiótaságain, hiszen a tragikomédiák már az ógörög színház idején is divatosak voltak. A Feltörekvők azonban több ennél. A feszültségekkel teli környezet mellett megragadja azokat az örömteli és önfeledt pillanatokat is, amelyek szebb napokon még a diktatúrákban is jelen vannak. Igazán kijárnak tehát a boldog percek a Feltörekvők szereplőinek, sőt még a családfőnek is. Nagyon tetszett, hogy Mariage nem akarja velejéig romlott szörnyetegnek láttatni Rogert, és időnként előcsalogatja belőle az embert. Jobb napjain még egy zsarnoki apa is képes békésen léggömböt eregetni a kislányával, és együtt tud örülni a családjával unokája érkezésének.
A Feltörekvők rendezője tehát nagyszerű munkát végzett a két, testidegen műfaj egymásba simításával, és ezzel egy igazán különleges filmet hozott létre. Olyat, amelyet mindenképpen érdemes megnézni.
