Blackphoenix 
A Retro Filmsarok-rovat első 2018-as cikkében egy olyan filmet ajánlunk Nektek, ami tökéletesen illik az új évhez. Az Idétlen időkig (Groundhog Day, 1993) című film igazán humoros módon tárja elénk a titkot, amelytől az idei évünk sokkal boldogabb és szebb lehet az előzőnél. Nyilván mindenki színes és csodálatos élményekkel teli napokat szeretne magának 2018-ra a szürke hétköznapok taposómalma helyett. De vajon mit kell tenni azért, hogy ez megvalósulhasson?
Főhősünk, Phil Conners, a cinikus, önző és életunt riporter már a film kezdetén megtestesíti számunkra a tökéletes ellenpéldát. Duzzogva és mártírt játszva utazik stábjával; Ritával és Larryvel a pokolbéli pennsylvaniai kisvárosba, Punxsutawney-ba, hogy tudósítson a Mormota-napról. Phil pechjére a hóvihar még azt is megakadályozza, hogy munkájuk végeztével azonnal visszatérjenek Pittsburghbe, így újabb éjszakát kell a gyűlölt kisvárosban töltenie. Az igazi fekete leves azonban a másnap reggeli, hómentes utca sokkoló látványa és az újra beköszöntő február 2-a. Majd a következő és az azután következő…
Miért Retro Filmsarok-befutó az Idétlen időkig?
Harold Ramis rendező mesterien ragadta meg azokat az érzelmi állapotokat, amelyeken az ember egy trauma átélése során keresztül megy. Phil először nem hajlandó szembe nézni az Idő fura tréfájával, és azt hiszi, kellemetlen déjà vu érzése van, ám néhány Mormota-nappal később már természetesen a legtöményebb alkohol sem elég a tagadáshoz. Ezután már nincs megállás a lejtőn; Phil vedelni, randalírozni és csajozni kezd, hiszen holnap nélkül következmények sincsenek. Ám ahogy lassan belefárad az igazságtalan időcsapdával és az unalmas kisvárossal szembeni dühödt lázadásba, kétségbeesetten igyekszik célt találni egysíkú életének. Phil rögeszmésen próbálja meghódítani kolléganőjét, Ritát, amely projektet csak akkor tekintene sikeresnek, ha a nő a nap végén az ágyában kötne ki. Ám mivel sajnos egy rögeszmés férfi nem túlságosan izgató jelenség, hősünk ismét rendre kudarcot vall. A teljes kilátástalanság érzése pedig egyenes úton vezet az öngyilkossághoz… ám az időcsapda nem ereszti ilyen „egyszerűen” a foglyát. Philnek nincs más választása, mint jó erősen felfelé rúgni magát az innen már nincs lejjebb-állapotból.
Az Idétlen időkig remek oktatófilm lenne tinilányok számára is, amely útmutatót nyújt ahhoz, mikor őszinte egy férfi szerelme, és mikor vannak a háttérben egyéb érdekek. Phil kétségtelenül szereti Ritát a maga módján a rögeszmés időszakban is, ám hiába a századik próbálkozásra tökéletesen megrendezett, romantikus este. A férfi szavain és gesztusain előbb-utóbb mindig átüt az a kétségbeesett sürgetés, amely azonnal elárulja, hogy számára nem Rita az első és legfontosabb, hanem csupán egy eszköz saját elkeseredettségének enyhítésére. Ám a mélyponton túllendülve Philnek sikerül olyan férfivá válnia, aki minden mesterkéltség nélkül, egyedül saját lényével és őszinte odaadásával nyűgözi le Ritát. Hab a tortán, hogy Bill Murray játéka nagyszerűen szemlélteti a mániákus Phil és az idővel megnemesedett Phil udvarlása közötti különbséget.
Az olyan, hazánkba is átszivárgó tipikus amerikai filmekből, amelyek tematikája a Hálaadás ünnepe, a Halloween vagy a Valentin nap, Dunát lehet rekeszteni. A Mormonta-nap azonban egy kedves kis szertartás, amellyel idehaza maximum a TV híradókban találkozhatunk pár képkocka erejéig, és sokkal kisebb is a jelentősége a fent említett ünnepeknél. Éppen ezért volt nagyszerű húzás a Mormota-napot beemelni az Idétlen időkigbe. A rendező ezzel igazi félig üres-félig teli pohár- helyzetet teremt, amelyben az ember (jelen esetben Phil) eldöntheti, hogy értelmetlen nyűgként vagy valódi ünnepként tekint február 2-re.
Nem árulok el tehát nagy titkot azzal, hogy a kulcs az igazán boldog új évhez az, ha képesek vagyunk meglátni a szépet az első pillantásra szürkének tűnő hétköznapjainkban is. Ajánlom a filmet mindenkinek, aki úgy érzi, az ünnepek elmúltával máris kicsit eltávolodott ettől a szemlélettől és szüksége lenne némi doppingszerre az évkezdéshez.
