Ezen a héten a Retro Filmsarok-rovatban a Muriel esküvője (Muriel’s Wedding, 1994) című ausztrál vígjátékot ajánljuk nektek. P. J. Hogan rendező rendkívül szórakoztató és ötletes módon figurázza ki azt a társadalmat átható, felszínes szemléletet, miszerint aki már megházasodott, az vitte valamire, és értékesebb az egyedülállóknál. Ráadásul mindeközben nem sikkad el annak bemutatása sem, mennyire megviseli a „sikertelenség” azt, aki kilóg a sorból.
Muriel egy álmos kisvárosban, Porpoise Spitben éli szürke életét a nyomasztó családi fészekben. A lány évek óta munkanélküli, „barátnői”, a gimi egykori menő csajai pedig egy nap kegyesen közlik vele, hogy csak leégeti őket, és kitaszítják maguk közül. A csendes, visszahúzódó Murielnél, aki az ABBA dalok életérzésébe menekülve álmodozik álomesküvőjéről, ezután elszakad a cérna. A családi kasszát megcsapolva nekivág a Hibiszkusz-szigeteknek, majd volt osztálytársnőjével, Rhondával együtt Sydneybe költözik, hogy új életet kezdjen.
Miért Retro Filmsarok-befutó a Muriel esküvője?
Minden pszichológus hallgatónak valóságos aranybánya az összes olyan jelenet, amely Muriel családjának életét mutatja be. Van itt feltörekvő, diktatórikus apa, aki üresnek érezné az életét, ha nem érzékeltetné minden ötödik percben a gyermekeivel, mennyire haszontalanok és ingyenélők. Van cselédsorba és mártírszerepbe visszahúzódott anya, aki teljesen elfelejtette, milyen nőként élni. És persze ott van a jó néhány valóban semmirekellő gyermek, akik talán csak a kedves apuka által mantrázott „elvárásnak” igyekeznek megfelelni. Ebből kifolyólag pedig garantáltak a konfliktushelyzetek is, amelyeket mindenki a saját, egyéni módján kezel − vagy nem kezel.
Rhonda életvidám és szókimondó karaktere kifejezetten üdítően hat és tökéletes ellenpontként szolgál a felszínes és ostoba emberek közegében. Nyers őszintesége segít Murielnek is, hogy elkezdjen szembesülni az önmagáról és a boldog életről alkotott hiedelmei irreális mivoltával. Ugyanakkor Rhonda sem sebezhetetlen: neki is át kell élnie a maga drámáját.
Muriel a film elején testvéreihez hasonlóan hűen követte az apai programot, így nem volt benne abszolút semmi különleges. Egy ilyen főszereplő választása elsülhet jól és rosszul is; eredményezhet olyan élettörténetet és jellemfejlődést, amellyel a néző képes azonosulni, vagy lehet belőle kétségbeejtően unalmas film. P. J. Hogannek egyértelműen sikerült megvalósítania az előbbit. Muriel hatalmas utat jár be a valóságtól elrugaszkodott álmodozástól és az időnként már idegesítő kelekótyaságtól odáig, amíg végre rájön, milyen is szeretne lenni.
A Muriel esküvője egy kifejezetten okosan összerakott vígjáték. Ajánlom a filmet a fent említett pszichológus hallgatóknak, a lányoknak, akik nekikeserednek, hogy rajtuk kívül lassan minden barátnőjük megházasodik − és persze az ABBA-rajongóknak.