A világhírű orgona-virtuóz énekes Rhoda Scott kapcsolata a Modern Art Orchestra-val nem újkeletű, hiszen 2014-ben két közös koncertet is adtak Budapesten. Az amerikai keleti parti gospel zenéjének egyik legautentikusabb képviselője, a „mezítlábas grófnő” idén nyáron újra itt vendégeskedik, és a jazz örökzöldek és saját szerzemények megszólaltatásával kedveskedik nekünk.
Az afro-amerikai keresztény környezet, a gospelek atmoszférája mély benyomást gyakorolt a fiatal lányra, aki kezdetben a gyülekezet kórusában énekelt. Hétéves volt, amikor a templomban új orgonát avattak fel, és Scott beleszeretett a hangszer varázslatos hangjába. Apja hosszas unszolására végre a misék után beülhetett a billentyűk mögé. Hamarosan minden szabadidejét az orgonánál töltötte, bárhol járt, hazaérkezve lábbelijét ledobva azonnal a hangszerhez futott. A cipő nélküli orgonálás szokását később is megtartotta, sőt ez vált védjegyévé.
Fiatal muzsikusként egy harlemi klubban lépett fel először, és gyorsan feltűnt azzal, ahogy a spirituálé hangzásvilágát a jazz szabadságával ötvözte a Hammond-orgonán. 1962-ben saját triót alapított, és diplomát szerzett a Manhattan School of Music zeneelmélet szakán. Tehetségére felfigyelt a híres jazz-zenész Count Basie, és meghívta harlemi klubjába, ahol megfordult a jazz világának krémje, Louis Armstrongtól Ella Fitzgeraldon át Ray Charlesig. Ez volt Scott számára a belépő a New York-i zene elitjébe.
Scott stílusára fontos hatást gyakorolt a párizsi zenepedagógus Nadia Boulanger, akinek tanítványa volt többek között Quincy Jones, Astor Piazzolla és Michel Legrand is. 1967-ben végleg Franciaországban telepedett le.
Rhoda Scott a kihívások művésze, ami a zene területén a folyamatos kísérletezést, a szabad improvizációt jelenti számára. A hetvenes évek óta rendszeresen vendégeskedik Magyarországon. A rokonszenv nem véletlen: egyetemi diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Máig élete egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhét ezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a „Rhoda Scott Budapesten” című albumán, 1975-ben.
A Modern Art Orchestra ezzel a MOM Parkos koncerttel azt a sikerszériát folytatja, amelynek keretében világhírű művészek veszik igénybe a zenekar világszínvonalú képességeit saját zenéjük megszólaltatására. A MAO nyolcéves pályájának állomásai közül kiemelkedik Ennio Morricone és Michel Legrand filmzenéinek tolmácsolása Európa legnagyobb koncertarénáiban, vagy a jazz nagyjai közül együttműködésük Dave Liebmannel, a Mezzofortéval, Kurt Ellinggel vagy Bob Mintzerrel.
Rhoda Scott & Modern Art Orchestra in Concert
2016. június 9. (csütörtök), 16:00 és 20:00
MOM Kulturális Központ