Könyvkritika – Richard Morgan: A fekete férfi

Ismerős, és mégis nagyon idegen világba csöppen az olvasó, aki Richard Morgan A fekete férfi című regényét lapozza fel.  A szerző neve kétségkívül vonzó lehet mindazok számára, akik érdeklődnek a tudományos fantasztikus irodalom iránt, hiszen több regénye is eljutott a hazai közönséghez az Agave Kiadó gondozásában.  A fekete férfi című kötet megjelentetése mondhatni elkerülhetetlen volt a kiadó számára, hiszen az író, aki több elismerést is kapott műveiért, ezért a regényéért az igen rangos Arthur C. Clarke-díjat vehette át.  A regény 2007-ben készült el, Magyarországon pedig  2016-ban került a könyvesboltokba,  Roboz Gábor fordításában.

Richard Morgan történelemből diplomázott Cambridge-ben, utána hosszú évekig tanárként kereste a kenyerét. Első könyve, a Valós halál elképesztő sikere után végleg búcsút mondott a katedrának, és azóta az írásnak szenteli az életét.  Nyilván nem véletlenül választotta a történelem szakot, ennek ellenére mégsem a múlt, hanem a jövő foglalkoztatja. Kedvenc műfaja a sci-fi, azon belül is a cyberpunk.  A fekete férfi az utolsó nagy sci-fi regénye, még mielőtt elkalandozott volna a fantasy világába. A regény azonban több mint sci-fi, krimi és thriller is egyszerre. A szerző nagyszerűen ötvözi a különböző műfajok elemeit, így egy izgalmas, meglepetésekkel teli történet szegezi fotelhez az olvasót.

 A naptár 2107-et mutat. Már megvalósult az emberiség egyik legnagyobb álma: eljutott a Marsra, sőt megkezdte annak leigázását. A Földön már nincsenek háborúk. Köszönhető ez annak is, hogy az utolsó, fegyveres összecsapásokban bevetették a ,, tökéletes katonákat”. Ők látszólag olyanok, mint az emberek, de egy génmódosítás eredményeként egy ragadozó tulajdonságait hordozzák. Kitartóak, kegyetlenek, nem ismernek könyörületet, – s állítólag – nincsenek érzelmeik. Viszont míg egy valódi ragadozó csak akkor öl, ha éhes, a tökéletes katonában időnként felhorgad az agresszió, s keresi az alkalmat, hogy üssön, sőt akár gyilkoljon is. Ők a tizenhármas variánsok, akik a csatazaj elültével nem sok jóra számíthatnak. Az emberi társadalom kivetette őket, a legkevesebb, hogy gyanakvással és ellenszenvvel tekintenek rájuk. Most, hogy béke van, igyekeztek száműzni a tizenhármasokat  – rezervátumokba vagy például a Marsra. Természetesen vannak, akik megszöknek, és alvilági körökben próbálnak boldogulni. Őket az ENSZ fejvadászai gyűjtik be. Köztük Carl Marsalis, aki maga is tizenhármas. Az a dolga, hogy saját fajtársait kerítse kézre. Ha lehet élve, de ha nem, akkor holtan. Carl Marsalis ebből él, és ez egyáltalán nem zavarja.

Miközben Carl teszi a dolgát, s egyáltalán nem kerüli a bajt, egy, a Marsról érkező űrhajó csapódik a Csendes-óceánba. A fedélzeten irtózatos a pusztítás, az utasokat egyszerűen felfalták. Az elkövető egy szökött tizenhármas, aki nem mesterséges álomban, hanem ébren tette meg az elviselhetetlenül hosszú utat. És aki természetesen elmenekült, hogy aztán tomboló, s látszólag összefüggéstelen öldöklésbe kezdjen. Tom Nortonra és Sevgi Ertekinre hárul, hogy megállítsák a gyilkológépet. Mivel jól tudják, hogy ellenfelük másképp gondolkodik, mint ők, ezért szükségük van egy tizenhármas segítségére. Így kerül be Carl a nyomozásba.

Ahogy halad előre a sztori és sokasodnak az áldozatok, egyre sötétebbé válik a történet. A fenyegető hangulatot jól tükrözi a könyv nyelvezete, amiben nincs helye finomkodásnak, sokszor durva és alpári, pont mint a közeg, amiben a történet játszódik. Mivel mind több szereplő tűnik fel, ezért az olvasó számára nem egyszerű követni, ki kivel van, és mit is akar. A világ, ahol járunk, technikailag jóval fejlettebb, mint a miénk, más szempontból viszont alig változott. Még mindig van faji megkülönböztetés, gyűlölködés és vakhit. Még mindig a pénz és a hatalom az, amiért érdemesnek látják harcolni. A nagy célért pedig csekély ár a hazugság vagy az árulás – még ha a testvér életét kell is feláldozni.

A szerző Carl látószögéből avat be az eseményekbe, s egyúttal árnyalt képet fest a tizenhármas személyiségéről. Tény, hogy a fekete férfi nem teketóriázik, ha ölnie kell, hiszen jól tudja: ha ellenséggel kerül szembe, akkor kettőjük közül csak egy maradhat. A vakmerőségig bátor, s a kényes helyzetekben képes arra, hogy egy tizenhármast meghatározó fejlettebb intelligenciával, mégis emberként gondolkodjon. Rosszul viseli, ha niggernek nevezik és nincs híján az érzelmeknek sem. Egyik legerősebb érzelmi motivációja a bosszú, amiről nem akar, és (a génmanipulációnak, valamint a neveltetésének köszönhetően) nem is tud lemondani.

Ebből a regényből sem hiányzik a szerelem, amit ugyan csak egy átlagos ember képes érezni. A tizenhármas is megéli az összetartozás élményét, de gond nélkül félrelép, mert alapvetően csak szükségletei vannak. Úgy nevelték, hogy már kisgyermekként elszakították attól az asszonytól, akit anyjaként szeretett, s kegyetlenül szemébe vágták az igazságot. Egy nő odaadta a testét, hogy biológiai anyja legyen egy tizenhármasnak, aki még csecsemőként nevelőanyához került. Ez a boldog korszak alig több mint tíz évig tartott. Aztán jött a kegyetlen valóság, amikor megtanították neki, hogy ő csak egy gép, az életében nincs helye érzelmeknek. Bár Carl látszólag közönyös lény, valójában boldogtalan és reményvesztett. A család nem volt több számára, mint illúzió, s ő sokat próbált harcosként sem képes elfelejteni nevelőanyja mosolyát. Ha választhatna, szeretne ő is olyan lenni, mint a ,,normális” emberek. De neki nincs választása.

Richard Morgan ezzel egy olyan morális kérdéskört feszeget, ami a ma társadalmát is megosztja. Szakértők, tudósok és laikusok vitatkoznak például arról, vajon szabad-e megváltoztatni a géneket, hogy tökéletesebb (egészségesebb) emberek szülessenek? A regény jóval túllép ezen a szinten, hiszen lapjain a génmanipuláció már létező valóság. Azonban maga a történet nyílt állásfoglalás amellett, hogy jobb, ha az ember nem játszik Istent.

A fekete férfi olyan könyv, amit nem lehet csak úgy mellesleg, mondjuk egy kád vízben ázva és közben bort kortyolgatva olvasni. Ahhoz, hogy követni tudjuk az eseményeket és megértsük a cselekmény hátterét, koncentrált figyelemre van szükség.  Még akkor is, ha vesszük a fáradtságot és elolvassuk a köszönetnyilvánítást, ahol a szerző pontról pontra leírja, hogy kinek mely művei adták az ihletet regénye bizonyos elemeihez.  S míg a fekete férfi térdig gázol a vérben, mind közelebb jutunk a megoldáshoz, ami olyan meglepetés, amire nem lehetett előre számítani.

Végül hiába is győz az igazság, a regényben nincs happy end. Az sem derül ki, hogy mi lesz Carl Marsalis sorsa. Miután hidegre tette a legrosszabb fiúkat, saját kísértetével társalogva kilép a napsütésbe – ahol úgy tucatnyi fegyveres várja. És pont.  A befejezés az olvasó fantáziájára van bízva, aki – ha nem tévedek – azért drukkol, hogy ez az elszánt tizenhármas túlélje a kegyetlen küldetést. Persze ha akarjuk, gondolatban meg is ölhetjük, bár kétlem, hogy ettől bárki is jobban érezné magát.

Az írói fantázia határtalan. Sok szerző mintha csak a jövőbe látna, olyan dolgokat fogalmaz meg, melyek idővel valósággá váltak. Richard Morgan könyvét tekinthetjük egy esetleges jövőképnek, de én azt szeretném, ha ez a lehetőség soha nem történne meg. Nem lenne jó egy ilyen veszélyekkel teli, sötét világban élni.

Aki szereti a sci-fit és nem retten meg attól, hogy szinte naturalista pontossággal szembesíti az író a legszörnyűbb borzalmakkal, az bizonyosan szeretni fogja ezt a könyvet. Mindenesetre a gyengébb idegzetűek ne lefekvés előtt olvassák. A könyv megvásárolható az Agave Kiadó webshopjában.

A könyvért köszönet az Agave Kiadónak!