Rossz versekből novellák és VAN filmzene – interjú Reisz Gábor filmrendezővel

Reisz Gáborral, a most megjelenő Rossz versek és 14 el nem beszélt történet című novelláskötetről, a Rossz versek című film DVD kiadásáról, az új kisfilmjéről, és a Margó Irodalmi Fesztiválon fellépő VAN filmzenekarról beszélgettünk.

Corn&Soda: Hogyan jött az ötlet a Rossz versek novelláskötet és a DVD együttes kiadására?

Reisz Gábor: A film előkészítésénél ott volt a sok storyboard és rajz, amiket Tasnádi Zsófi csinált, és arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne azokat kidolgozni és képregényes formában kiadni a DVD-vel együtt. Mire bemutattuk a filmet és lement az azt körülvevő „őrület”, nem igazán maradt energiám ezt összeszervezni. Ekkor jutottak eszembe a novellák. A Rossz verseket nem úgy kezdtem el írni, hogy megnyitottam egy üres forgatókönyv file-t, hanem már sok novellaszerű anyagom volt. Az volt a tervem, hogy ezeket átküldöm Valuska Lacinak, aki nagyon jó barátom a gimnázium óta. Korábban már meséltem neki a képregényes-DVD-s tervemről, és azt mondta, az ötlet jó – ahogy a VAN filmzenekar is adott egy másik perspektívát a filmhez –, de megkérdezte: „Miért Merthner Tamás beszél ismét? Miért egészítünk ki valamit? Mi lenne, ha egy másik perspektívából néznénk rá?” Ez egy 10-15 perces telefonbeszélgetés volt, és a végére megvolt az ötlet egy gyors brainstorming eredményeképpen – ez abszolút az ő érdeme. Úgy érzem, hogy nem „kifacsartunk” még valamit a Rossz versekből, hanem egy új arcát mutatjuk meg a közreműködő írók segítségével életre hívott történeti szálakkal. Nagyon izgalmas volt a folyamat, amikor hétről hétre megszülettek a novellák. Fantasztikus volt olvasni, hogy az írók mit látnak egy adott karakterben vagy a környezetében.

Hogyan történt az írók kiválasztása?

Laci a Margó Fesztiválnak köszönhetően rengeteg kortárs íróval van jó kapcsolatban, valamennyiüket ő javasolta. A filmbéli bátyám karaktere kevésbé tud kibontakozni, de mégis erősen jelen van, mint a főhős frusztrációjának megtestesítője, mert ő – Tamással szemben – „rendben van”. Erről több jelenetet szerettem volna beleírni a forgatókönyvbe is, de menet közben kiderült, hogy ennyi minden nem fér bele. Ezért is jött az ötlet, hogy a bátyám személyesen tegye hozzá a saját világát. Ádám amellett, hogy családapa és építész, sokat járja a világot, mégpedig kalandos módon dzsippel, és elképesztően vicces beszámolókat ír ezekről az utazásokról. Akik ismerik ezeket, mind ösztökélik őt, hogy kezdjen neki egy könyvnek, amire rendszerint nemet mond, de szerencsére erre a felkérésre rábólintott.
Hasonló a helyzet Jakab Julival, aki régi barátom és alkotótársam a forgatókönyvírásban. Juli nagyon jól ismer, örömmel írt a kötetbe.
Valuska Laci pedig a filmekben is megjelenő gimnáziumi baráti körnek a szerves része, tehát elég jó ismerője is.

A szerzők konzultáltak veletek, vagy csak a végeredményt olvastad?

Volt olyan novella, amit még alakulás közben olvastunk, és volt, aminek már az elsőre a végleges változatát kaptuk meg.

Beleszóltatok az írók munkájába?

Egyáltalán nem. Fontos volt, hogy szabad kezet kapjanak. Volt egy kiindulási pontjuk, a film, de bármit írhattak, és ez elég izgalmas kihívás volt számukra. Nem hiszem, hogy jót tesz egy adaptációnak, ha túlságosan mereven ragaszkodunk az alapanyaghoz. A novelláskötet is egyfajta adaptáció, aminek a film volt a kiindulópontja.

A novelláskötet és a DVD Merthner Tamás filmes történetének lezárása?

Mindenképp. Tudom, hogy vannak, akik a Rossz verseket a VAN folytatásnak tekintik, de én nem gondolom annak, tehát továbbra sincs ilyen tervem, bár ki tudja. Nem tervezem, de aztán bármi lehet. Nem szeretem kimondani azt, hogy soha, inkább ez a „bármi lehet” és a „ki tudja” állnak hozzám közelebb.

Versenyszerűen vízilabdáztál. A novelláskötetben Tamás vízilabdázós korszakát idézed fel. A versenysport-időszak fő traumaforrásod?

Ha egy dolgot kell mondani, amit ekkoriban tényleg huzamosabb ideig, azaz vagy 10 évig csináltam, az a vízilabda, így igen, ez adja magát.

Melyik időszakodban vízilabdáztál?

10 évesen kezdtem és 19 éves koromig abszolút intenzíven csináltam. Utána még 21 éves koromig eljártam kisebb csapatokhoz, de az már korántsem volt olyan, mint amikor heti 9-10 edzéssel nyomtam.

A film elérhető lesz DVD-n. Ez azt jelenti, hogy a mozis vetítésben rejlő lehetőségek elérték a maximumot?

A VAN-nál is azt éreztem, hogy amikor kijött a DVD, lezártunk egy korszakot. Érdekes, mert akkor kellene ezt érezni, amikor kész a film, de utána még annyi minden történik. Bemutatók, találkozók a közönséggel és az újságírókkal, fesztiválok, kritikák. Sok olyan impulzus ér még, ami miatt nem érzem azt, hogy teljesen „kész” a film. Azt gondolom, hogy most pénteken, amikor a Várkert Bazárban a Margó Fesztiválon meglesz a koncert és a felolvasóest, majd utána a dedikálás, azzal vége lesz valaminek. Inkább lezárul, mert a vége szomorkásan hangzik, mi pedig inkább ünnepelni szeretnénk aznap.

Az elmondható, hogy a kultfilmmé vált VAN után a Rossz versek is belépett ebbe a kategóriába. Ez ismertséget hozott a számodra. Hogyan érint?

Nagyon távol áll ez a személyiségemtől, attól, amiből eddig dolgoztam. Furcsán érint, inkább zavarba hoz. Azt gondolom, hogy majd el fog múlni. Ha ez annak a jele, hogy szeretik a filmjeinket, annak nyilván örülni kell, és tudok is örülni, de nehezen tudok magammal mit kezdeni, amikor olyan szituációkba kerülök, hogy felismernek, leszólítanak vagy gratulálnak.

Az új, hétperces rövidfilmed a Margó Irodalmi Fesztiválra készült. Szabad kezet kaptál az ötlet tekintetében?

Valuska Laci, aki a Margó fesztiváligazgatója, már régebben megkeresett ezzel, de aztán sokáig nem volt róla szó. Sok koncepcióváltoztatás után végül egy hónapja dőlt el, hogy ez valóban lesz. Szorított az idő, így jött ez az egyszerűen kivitelezhető ötlet, ami megtetszett Lacinak és mondta, hogy csináljuk meg. Az egyszerűség alatt azt értem, hogy nem volt idő hosszú előkészítésre, egy nap alatt forgattuk le a filmet. A forgatás előtt másfél héttel beszéltem a színészekkel, egyszer próbáltunk. Becsey Kristóffal, az operatőrrel megnéztük, hogy legyen a kameraállás. Pénteken próbáltunk, vasárnap forgattunk, és kedd este már készen is volt a Félmondatok című rövidfilm. Imádtam ezt a pörgős munkát, utoljára a felvételi filmemet csináltuk így. Ez a kisfilm formailag nyilván olyan, ami ezt lehetővé tette.

Már két diplomám túl voltál, amikor felvételiztél a Színművészetire. Milyen élmény volt a Színművészti Egyetemre járni?

Olyan időszakban vettek fel, ami a digitális filmezésnek még a hajnala volt. Nem voltak mobiltelefonos kamerák, és nem selfie-zett mindenki állandóan.

Az egy határkorszak volt a filmes technikában?

Azt gondolom, hogy igen. Utánunk évekig nem indult filmrendező osztály. Enyedi Ildikónak mi voltunk az első osztálya. Egyrészt ott volt az egyetem, ahova a nagy „ősök” és mesterek jártak, ott voltak a régi tanárok, de közben Ildikó próbált valami új felé tolni minket, és ez nagyon izgalmas volt. Nagyon színes társaság voltunk. Az első két évben erős volt a csapatszellem, aztán kezdett kicsit bomlani, és az utolsó évben már mindenki a saját dolgait szervezte, ami nem mindig csak a filmmel függött össze. Lehet, hogy másokkal is így van, de én a legtöbbet egyértelműen az osztálytársaimtól, a többi diáktól tanultam, abból a sok tapasztalatból, amit ők átéltek és megosztottak. Végigkövettük egymás kisfilmjeinek a munkáit, segítettük egymást, beálltunk a stábba. Ezt úgy mondom, hogy több nagyon jó tanárom volt, köztük a legfontosabb Schulze Éva, akinek a Rossz versek könyvet ajánlottam. Ő a forgatókönyvíró és dramaturg tanárom volt. Ha bármit tudok írásról, történetmesélésről vagy filmszerkezetről, azt tőle tanultam. Elképesztően sok erőt adott, és a legmélyebb pontokon is tudott motiválni.

Enyedi Ildikóval maradt kapcsolatod?

Ildikó az utolsó évünkben kezdte el forgatni a Terápiát, újra aktív filmes lett és sokkal elfoglaltabb, mint korábban. Szerencsére ez a korszaka most is tart, nagyon várom a Feleségem történetét.

Korábbi interjúidban szóba jött egy film noir terved. Hogy állsz ezzel?

Nem túl jól, mindenfélén gondolkodom, dolgozom. A noir nekem egy szívügy, fogalmam sincs, miért, de fanatikus rajongója vagyok. Nincs még egy korszak, amiből ennyi filmet láttam volna. Persze vicces, hogy a filmtörténészek vitatkoznak róla, hogy tulajdonképpen melyik alkotások tartoznak ide.

A szakértője vagy a film noir-nak?

Nem. Egyszerűen szeretem nézni, de nem kutatom.

A most bemutatott Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmje és a te két nagyfilmed is egyfajta tükröt mutat a saját generációjának, de nagyon más van a két tükörben. 10 év ennyit számít?

Nagyon más generáció jött utánunk. Az internetnél jobban semmi nem tudta ezt „eltorzítani”. Nem pejoratívan értem ezt, de az internet az informatív és az egészen személyes, érzelmi kommunikációt is meghatározza. Én a gimnáziumi éveim legvégén találkoztam az internettel és még bőven nem úgy, hogy chateltünk volna.

Mit szóltak a közvetlen kortársaid, ismerőseid, barátaid a filmjeidhez?

Nem olyan régen meglátogattam a gimnáziumi osztályfőnökömet pár osztálytársammal együtt, és nagyon jót beszélgettünk. A régi iskolai közegem visszajelzéséből azt tapasztaltam, hogy a volt osztálytársaim szívesen emlékeznek vissza a korábbi korszakunkra a filmünk kapcsán. Örülnek, hogy készült valami az „örökkévalóságnak” az ő fiatal időszakukról.

Nyár elején beszélgettünk, és azt mondtad, hogy vannak színházi terveid is. Hogy állnak azok?

Vannak, de azokkal most nem foglalkoztam, mert szeretnék az új filmre koncentrálni. Az is folyamatosan tolódik, mert mindig van valami. A most a pénteki koncert és előadás nagy fordulópont, és utána igyekszem mindent lemondani, és a lehető legnagyobb erővel neki akarok állni az új terveinknek.

Már kész koncepciód van?

Az nincs. Folyamatosan változik. A filmszakmában nagyon nagy változás van, és senki nem tudja, hogy mi lesz. Nem mondom, hogy ez a helyzet nem akasztja meg az alkotómunkámat. Álmodozhatok én bármiről, ha olyan időszak jön, amiben mondjuk kevésbé favorizál engem bármilyen döntőbizottság. Emiatt általános bizonytalanság van bennem.

Közönségsikeresek a filmjeid, nemzetközi és magyar díjakat hoztál el. Keresnek producerek felkéréssel?

Nekem eddig nem mondott senki semmit. Ez nem is így működik, de ez nem baj. Nem vagyok feltétlenül annak a híve, hogy ha valaki díjakat nyer és sokan megnézik a filmjét, akkor ne ugyanazoknak a követelményeknek kelljen megfelelnie a jövőben. Reménykedem persze, hogy könnyebb lesz, de nem abban, hogy ne kelljen annyit dolgoznom, hanem hogy gyorsabban menjenek a döntési folyamatok. A filmkészítés nagyon lassú folyamat, és ez az egy, ami zavar engem ebben a szakmában. Néha azt hiszem, hogy lehetne ezt gyorsabban is csinálni, csak én vagyok lassú, de közben pedig nem így van. Ez egy „tökölős” szakma.

Visszatérve a Rossz versek kötet szerzőire: több korosztályt képviselnek, miközben a te fiatal korodra kellett ráhangolódniuk. Hogy oldották meg?

Mindenki másképp, vegyesen, és ez nagyon jó. Van, aki kifejezetten a filmből indult ki, de akad olyan is, akin azt érzem, hogy a saját gyermekkorára is hagyatkozott. Mindenki más kihívásokat keresett a novellájával.

A VAN Filmzenekar útja folytatódik?

 Most elérkeztünk egy fordulóponthoz, de az a tervünk, hogy folytatjuk. Szeretnénk fél éven belül kiadni egy kislemezt. Van három új dalunk, ami a Rossz versek utáni időszakról és a jelenünkről szól, ezért még az új film előtt akarjuk megjelentetni. Stúdióba megyünk és felvesszük ezeket a dalokat.

Felmerült már, hogy többet koncerteztek, akár fesztiválokon is?

Felmerült. Idén kilenc koncertünk volt eddig, ebből pár vidéken. Volt az Ördögkatlan Fesztiválon és az A38-on. A többiek nevében is mondom, hogy nagyon szeretjük csinálni, folytatni akarjuk. A VAN nem lesz soha olyan a zenekar, hogy elsődleges legyen a tagoknak, mert nem is akarjuk végigkoncertezni a nyarakat. Szeretjük csinálni, és ha van rá érdeklődés, az még jobb. A zenész barátaimmal együtt lenni nekem abszolút feltöltődés. Nagyon mások, mint a filmesek vagy az iskolai barátaim. A filmzenére jöttünk össze, és közben úgy összebarátkoztunk, hogy együtt maradtunk, mint zenekar.

A zenélést önképző módon tanultad?

Abszolút. Mielőtt elindultam erre az interjúra, gondolkodtam a filmtervemen, fogtam a gitárt, és pengetni kezdtem. Sokszor születik ilyenkor dal. A Rossz versek zenéi forgatókönyvírás közben születtek. Van olyan, hogy felveszem a dalt, és abból jön aztán egy filmjelenet ötlete.

Mit lehet tudni a Margó Könyvfesztiválos október 11-i Várkert Bazár programról?

Ott lesz a Rossz versekből Horváth Zsuzsa (Lenke néni), Nagy Katica (Csák Anna), és Kovács Zsolt, aki Tamás apját alakította. Ők és – reményeink szerint – még egy-két író felolvasnak majd a novellákból. A felolvasások között a VAN filmzenekarral fogunk zenélni, de nem csak Rossz versek dalait, hanem játszunk a VAN-ból is.

Ez neked egy érdekes élmény lesz. Ott lesznek a filmjeidből szereplők, a kötet írói, a zenekarod.

Igen, olyan lesz nekem, mint egy esküvő, amikor sok oldalról vannak jelen az ismerőseim, azzal a különbséggel, hogy én biztos nem fogok úgy feszülni, mint az ifjú pár, akik azon idegeskednek, hogy minden rendben legyen. A zenész srácokkal ez nem is szokott így történni, mert nagyon lazák. Ha elkezdek feszülni, akkor hülyének néznek.

Köszönöm a beszélgetést.

Én is köszönöm.