Még 33 nap van a Szentestéig, Szegeden viszont már egy ideje folyik a készülődés és 3 nap múlva a Karácsonyi Hetek programsorozat is elkezdődik.
A programsorozat sajtótájékoztatóját ma délután egy órakor tartották a szegedi Dóm téren felállított Mesés Kastélyban. Bár még messze van a Karácsony, de a sátorba lépve az embert akaratlanul is elkapja az ünnepi a hangulat.
A sajtótájékoztatót a rendezvényszervezők szóvivője egy viccel indította.
„Anyukám mindig azt mondta, hogy csak akkor szervezkedjünk, ha jól esik, és most jól esik.”
Tény, hogy a marketinges kollégának fura humora van, na jó, mondjuk ki, rossz, de akkor is megmosolyogtatta a sajtótájra az eső ellenére is ellátogatott újságírókat. Ám mivel nem csak azért járunk ilyen helyekre, hogy forralt borozzunk, kávézzunk és finom pogácsákat tömjünk magunkba, meg hogy reklám szakemberek béna poénjain röhögjünk, gyorsan rá is tértek a programsorozat ismertetésére
Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. igazgatója úgy jellemezte a rendezvényt, hogy a Dél-Alföld adventi fővárosa lesz tőle szeged. A programok és látványosságok sorát végig nézve, pedig valószínűleg igaza is van.
Nem csak a szegediek által „Szeged Eye”-nak hívott óriáskerék – ami akkora, mint egy 10 emeletes panelház – lesz az egyetlen érdekesség. Az eddigi évek alatt már megszokott látványosságok mellett a Napfény városának egyik legszebb terén, a Dóm téren idén már jégkorcsolyázni is lehet majd egy 500 négyzetméteres jégpályáján. Az újdonságok mellett pedig természetesen visszaköszönnek a régi nagy kedvencek is, mint a szalma labirintus, illetve a tavaly is már nagy népszerűségnek örvendő Mesés Kastély, ahol a gyerekek különböző mesék mellett a Bogyó és Babóca kiállítást is megnézhetik. A kastélyban található mesék és kézműves foglalkozások mellett a szombatonként este 6 órától fényárba boruló Szegedi Fogadalmi Templom is gondoskodik majd a karácsonyi hangulatról.
Így bár a Széchenyi téren a karácsonyi vásáron, a Dóm téren pedig a kézműves portékákon lesz a hangsúly, az ember akkor is jól érezheti majd magát, ha nem szeretne költekezni.
A Szegedi Karácsonyi Hetek részletes műsorát az esemény Facebook oldalán találhatják. A műsorban a már említetteken kívül szerepel még egy tűzzsonglőr bemutató, és jégszobrász workshop, illetve jégfaragó verseny is. Így akár azt mondhatjuk a szegedi programsorozatra, hogy az lesz az igazi jég és tűz dala.
Borítókép: Szegedi Karácsonyi Hetek 2018