Erunder 
A sajtótáji történetek cikksorozatunk második részében az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fejlődésével kapcsolatos sajtótájékoztatóról olvashattok.
Az emlékpark biztosan sokaknak ismerős, ha máshonnan nem, hát az általános iskolás osztálykirándulásokból. Felnőttként furcsa érzés is először a parkban sétálni. Mivel hatalmas területen fekszik, így örülök neki, hogy a park egyik dolgozója a segítségemre van és elkísér a konferenciaterembe. Színpompás és csodás őszi látványban van részem az idő alatt, míg a személyzeti parkolóból a főépület felé haladunk. Az új látogatóközpont rendkívül modern és elegáns. A park egészének más hangulatot sugároz. Ez már nem az az Ópusztaszer, amire még gyerekkoromból emlékszem, ez már egy modern, 21. századi múzeum.
A konferenciateremben elsőre mindenki kedvenc része a kávégép, ami mellett katonás rendben állnak a papírpoharak, rajtuk a szöveggel: „I’m hangover.”. Amennyiben őszinte akarok lenni, úgy be kell vallanom, hogy személyre szólónak érzem, mert valóban van ennek egy kis valóságalapja. Ekkor még nem is sejtem, hogy mekkora szükségem lesz egy nagy adag koffeinre.
Először Kertész Péter, a létesítmény ügyvezető igazgatója vezeti fel, miről is lesz itt most szó. A szokásos éves sajtótájékoztató a fejlesztésekről, egészen pontosan egy bizonyos projektről fog leginkább szólni. Beszédében pár szó erejéig kitér arra, hogy korábban milyen fejlesztéseket hajtottak végre, amitől ők is egy olyan intézménnyé válhatnak, ami illik is abba a korba, amiben élünk. Itt leginkább komfort és látogatócsalogató tervek megvalósításáról esik szó, továbbá még megemlíti, hogy számtalan fejlesztésük mellett még több régi attrakció is korszerűsítésre szorul, mint például a szerb monostor, ami egy régészeti feltárás során került elő. Eddig csak a romokat lehetett látni, de 2013-ban adódott egy lehetőség egy norvég alapú pályázat képében, hogy több is lehessen.
Középkori gyógynövénykertet hoznak létre, amivel az egészséges életmódra való nevelés a fő céljuk a foglalkoztatásaikkal, illetve magával a gyógynövénykerttel. Közel 142 millió forintot nyertek el a pályázaton, amihez 10 százalék önerőt raknak hozzá. 230 nm az épület és több mint 2000 nm maga a kert, amit történeti és régészeti kutatások előztek meg. Ám ezzel nem ér véget a fejlesztések sora. Reményei szerint több hasonló sajtótájékoztatót is fognak tartani.
Kardos Tamás múzeumpedagógia csoportvezető beszámolója követi az az igazgató urat.
Az 1596-ban török támadás következtében elpusztult monostor, ami Szent István korában épült, adta az apropóját az egésznek.
Miután részletesen bemutatta a monostort a múzeumpedagógus, megjegyezte, hogy nem szeretne konkrét történelemórát tartani. Ehhez a hangulathoz elég sokat tett hozzá a piros lézerceruzája, és a laptopokon pötyögő kollégák szorgalmas gépelése. Hirtelen izgulni kezdek, nehogy visszakérdezzék a tananyagot, mert igazából a cikk írásával foglalkoztam, és nem a tanár úr mondandóját figyeltem.
A fiatal múzeumpedagógus figyelemre méltóan informatív sajtótájékoztatót tartott, de meg kell jegyezni, hogy szárazabb volt, mint a Szahara nyár közepén.
Az alapos előadás után ismét a kávézgatásé lett a főszerep, amit szendvicsek tettek színesebbé, amiket olyan növényekkel fűszereztek, amiket majd a leendő kertben is termeszteni kívánnak.
A sajtótájakon ilyenkor kérdezősködnek körbe a szervezők, hogy kivel kívánunk interjút készíteni, illetve ha nem ismernek minket, akkor hogy mégis ki a csudák vagyunk mi, illetve ekkor szokása a marketingesek az újságírók fülét rágni, hogy a beígért cikk visszacsatolást még nem küldtük el nekik e-mailben. (Bocs Balázs! Már elküldtem. 🙂 ) A szervezőkhöz egyébként szerencsémre már eljutott jó hírünk. Hogy hogyan, arról viszont fogalmunk sincs, de reméljük, ők is jól érzik magunkat az oldalunkon.
Nem mellesleg az sem, hogy ilyenkor jön az izgalmasabb rész is, maga a terület bejárása. Igaz, a jól elkerített terület még építés alatt áll, de figyelembe véve a korábbi napok esőzéseit, lehetséges, hogy nem is olyan nagy gond, hogy nem zavarták be az újságírókat a romok mögött heverő sártengerbe.
Ennyi volt az aktuális sajtótáji történetünk, ahol abba az élővilágba tekinthettek, amit újságírók és marketingesek népesítenek be.
