Anon Anon 
Valahogy a Madách Színháznak mindig sikerül olyan darabokat színpadra vinnie, ami aztán évekig teltházas előadásokkal fut. Természetesen ez nem csak a darabok, hanem a stáb minőségétől is függ, én rossz előadáson a Madách Színházban még nem voltam, van egy olyan érzésem, bár nem látok a jövőbe, hogy ezek után is mindig elégedetten hagyom majd el az épületet.
Már évek óta vadásztam jegyre a Spamalot előadására, így amikor újra műsorra tűzték, nem voltam rest, gyorsan lecsaptam a lehetőségre, és egy hete végre volt szerencsém megtekinteni a Monty Python elvetemült agyszüleményének színpadi változatát.
Bevallom, annak ellenére, hogy tudtam, hogy a Spamalotot már sikerre vitték a világ legnevesebb színházaiban is, kicsit tartottam a csalódástól. Nem kellett volna.
A filmet eredetileg Eric Idle és John Du Prez írta át színpadra, miután Eric Idle úgy gondolta, hogy kár lenne veszni hagyni egy olyan jó filmet, mint a Gyalog galopp. A Madáchos verziót Szirtes Tamás rendezte.
Természetesen a történet velejét Arthur király és hű lovagjainak küldetése, a Szent Grál megszerzése teszi ki, de más Monty Python művek ismert részletei is megjelennek a színpadon. A filmben elhangzó legemlékezetesebb poénok közé szúrtak be inkább a musical stílust parodizáló, mint komoly dalokat, sőt, a pompomlányok megjelenése, valamint amikor hirtelen melegklubbá alakul a színpad, egyenesen arcul csapja a nézőt, mintha hirtelen egy másik darabban találná magát.
Erre a randomításra és Camelot várára utal a cím is, mivel a spam szabadfordításban löncshús, vagy inkább fasírt. Arthur király fasírtvára mit sem érne hű lovagjai nélkül, így nem hagyhatom ki őket a beszámolóból.
Személyes kedvencem Szente Vajk folyamatos aggódó arckifejezése volt Sir Robinként, aki úgy hatott a színpadon, mintha anyukája most hagyta volna először ott az oviban, zseniális volt. De meg kell említenem a darab Adoniszaként szőke tincseit dobáló Sir Galahadet is (Feke Pál), Barabás Kiss Zoltán furfangos Sir Bedevere-ét, és a legnagyobb fordulatot hozó Sir Lancelotot (Nagy Balázs). A legnagyobb nevetést talán Serbán Attila Herbert hercege váltotta ki, hercegnőket megszégyenítő hálóruhájával, amin bájosan lifegtek a pompomok. A színészek több szerepet játszottak el a darab alatt, ez alól kivételt képezett Arthur király (Barát Attila) és A Tó Úrnője (Balogh Anna), utóbbi meglehetősen nagy szerepet kapott, hogy erősítse a musicalekből kihagyhatatlan szerelmi szálat. Ebben a darabban nincs olyan, hogy kis szerep, mert nincsen unalmas rész, pedig voltak jelenetek a filmből, amiket nem csak én, de a szünetben többen is hiányoltak, ezt akaratlanul is meghallottam.
Amitől kifejezetten egyedi lett a Madáchos előadás, az a NI lovagjai által kitűzött küldetés, a rekettyés mellé ugyanis azt a feladatot adták a szedett-vedett bagázsnak, hogy vigyenek színpadra egy musicalt a Madáchban. Szegény lovagoknak ez nagyobb fejtörést jelentett, mint a Szent Grál megtalálása – ami szintén egy nagyon frappáns és megmosolyogtató interaktív megoldással került megtalálásra-, de hőseink ezzel a feladattal is megbirkóztak. Arról nem is beszélve, hogy a koreográfusok bebizonyították, hogy a magyar táncok és a revü egy igazán jó kombináció tud lenni egy brit király kalandjait elmesélő történetben. Ha már a koreográfusoknál tartok, a táncjelenetek nagyon látványosak voltak, és a galoppozás is mérnöki precizitással volt szinkronban a kókuszdiók lódobogásaival. Bele se merek gondolni, mennyi időt vett igénybe ennek a betanulása.
A Spamalot tipikusan az a darab, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, aki szereti a Monty Python abszurd humorát, vagy aki csak szeret egy jót nevetni. A legkülönbözőbb generációk kacagták könnyesre magukat, és van egy olyan érzésem, hogy többszöri megtekintésre is ugyanezt váltja ki az emberből. Megunhatatlan, akárcsak a film.
