Egy igencsak borús augusztusi estén Sütő Fanni egy varázslatos világba kalauzolt el bennünket különleges felolvasóestjén, amelyben Budapesttől Párizsig vezetett bennünket. Számos versét, novelláját és egy regényrészletét is a közönség elé tárta az Imagine Budapest helyiségében, ahol a régi pesti városfal közelsége még autentikusabb hangulatba ringatta a hallgatókat. A zenét pedig francia párja, Godefroy Dronsart szolgáltatta gitáron, így Budapest és Párizs még inkább egyensúlyba került egymással.
Sütő Fanni már kilencedik felolvasóestjét tartotta Budapesten. Én első alkalommal vettem részt rajta, de Fanni írásait már régóta ismerem. Stílusa különleges hangulatú, a mesék és a fantasy varázsa lengi körbe írásait. Prózái mellett verseket is ír, amelyek már számos helyen megjelentek. Publikált már a Holnap Magazinban, a Kis Lant folyóiratban, a Napútban és az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalán is. Az egész publikációs listáját elolvashatjátok blogján, amit ide kattintva érhettek el.
Fanni angol és magyar nyelven írja műveit, saját életében is fontos szerepet játszik a multikulturális környezet, hiszen jelenleg Párizsban él, de előtte Londonban tanult gyermekirodalmat. Angliát megelőzően az Eötvös Loránd Tudományegyetemen angol szakot végzett, ahol a mesterképzésen irodalomra specializálódott. Költözése miatt is lett mostani felolvasóestéjének témája Budapest és Párizs.
Fanni először Budapestre repített bennünket, ahol főleg versekkel ismerkedhettünk, de emellett bemutatta nekünk készülő regénye részletét is és a Máli születésnapja című novelláját, amelyet ide kattintva érhettek el. Ebben a szekcióban olvasta fel nekünk a 60D0LL0 Robotrománc nevet viselő versét is, amellyel idén harmadik helyezést ért el a Gödöllői Irodalmi Díjon.
A város utcáin bujkál a Múzsa.
Koslatod, mint nyeszlett szuka a hímet,
mert tőle lophatsz könnyűvérű rímet,
hisz asszonánc a vére és a húsa.
„Budapest”
Ezután áteveztünk egy kissé komorabb, szomorúbb részre, amely a Határvidékek nevet kapta. Itt is megismerkedhettünk pár verssel és egy költői prózával is. Az átvezetés után pedig megérkeztünk Párizsba, ahol előkelő helyet kapott a Párizsban az Ősz című novella, amelyet az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalán is elérhettek, hogyha ide kattintotok. Emellett megismerhettük Fanni több párizsi versét is, amelyek közé bekerült egy, a terrortámadások után írt mű is, amely igen megrendítő, főleg, hogy az írónő a városban tartózkodott a támadások idején.
Íme, ez a szerelem városa, Párizs,
egy lustán heverő szirénszavú szajha,
kinek testét öleli a kígyózó Szajna,
és ajkán abszinttá olvad az ánizs.
„Párizs”
Mindenkinek szeretettel ajánlom figyelmébe Fanni honlapját és Rímsütödés Facebook oldalát is, ahol további verseket és írásokat érhettek el Fannitól. Úgy gondolom, minden irodalomkedvelőnek érdemes felfigyelnie az olyan feltörekvő kortárs alkotókra, mint Sütő Fanni.
A képeket készítette: Bánfalvi Krisztián
2 thoughts on “Sütő Fanni felolvasóest: Nekem csak Pest a Párizsom”