Kertész Judit 
Melegekről, nem csak melegeknek. Megjelent Nádasdy Ádám első novelláskötete a Magvetőnél.
Nádasdy Ádámot nem kell bemutatni a magyar olvasóknak. Számos színházban játszották Shakespeare fordításait, lefordította az Isteni színjátékot. Az utóbbi pár év gazdag terméséből csak néhányat említve: 2015-ben A vastagbőrű mimóza címmel jelent meg tárcakötete a melegségről, a betegsége ihlette Jól láthatóan lógok itt című verseskötete 2020-ban elnyerte az Aegon-díjat. Ebben az évben egy nyelvészeti könyve is megjelent Milyen nyelv a magyar? címmel.
A homoszexualitását nyíltan vállaló 73 éves költő, műfordító, nyelvész első novelláskötetét vehetjük most a kezünkbe. A korábban különböző folyóiratokban megjelent tizenkét novella – kendőzetlen természetességgel – meleg férfiakról szól, akik – mint a fülszövegben is olvashatjuk – éppen olyanok, mint bárki más.
A szakállas Neptun szereplői – legyenek identitásukat kereső kamaszok, angol rendőrök, felnőtt értelmiségi férfiak, turisták, egy fogorvos, vagy egy albérlő – ismerősek, itt élnek közöttünk. Főként a ’60-as, ’70-es, ’80-as években játszódó történetekből megtudhatjuk, hogy milyen melegnek lenni. Tanúi lehetünk, milyen megalázó, szomorú vagy éppen vicces helyzetekbe kerülnek titkuk miatt. „Hogy aki melegként nő föl, páncélt kell, növesszen maga köré.” A novellákon keresztül közvetlen közelről láthatjuk milyen számukra szembesülni saját másságukkal, hogyan tudják, vagy nem tudják azt elfogadni, milyen nehézségeket okoz ez saját lelki életükben, és azt is, hogyan viszonyul hozzájuk a szűkebb és tágabb közösség.
Minden novella nagyon közvetlen hangon mesél, a Családban marad című arról, hogy milyen sztereotípiák éltek, élnek a melegekről, milyen állandósult kifejezésekkel jellemezik az előítéletekkel terhelt, homofób emberek a homoszexuálisokat.
„De tudnod kell valamit. Ez a fiú… ez nincs egészen rendben. Sajnos, szóval, buzeráns.
– Jaj, miket tetszik beszélni.
– Pedig így van. Szerencsétlen.
– Miért kéne attól szerencsétlennek lenni?”
A nyolcvanas években még csak Amerikában és Nyugat-Európában volt támogató környezet, az AIDS-ről is csak ott lehetett nyíltan beszélni. Persze minden korban voltak és vannak elfogadó emberek, mint az Adnál tüzet? című novella mindent tudó Aranka nénije.
A kortalan, megújulásra mindig képes szerző laza eleganciával, öniróniát sem nélkülöző, nagyon finom humorral beszél a melegekről. Nem szépít, nem ítélkezik, természetes nyíltsággal mondja el, hogy ilyenek vagyunk, vágyakkal, hibákkal, mint akárki más.
„ – Én meg szeretlek – suttogta Dénes. – Szerelmes vagyok beléd. Mint fiú a lányba. Érted?
– Mint fiú a fiúba, seggfej.”
Könnyen beleképzelhetjük magunkat Nádasdy szereplőinek helyébe, azonosulhatunk velük, akkor is, ha történetesen heteroszexuálisok vagyunk. Hiszen emberi érzésekről, gyengeségekről, szerelemről, szeretetéhségről, kudarcokról és persze örömökről is mesél nekünk – nagyon nagy szeretettel és empátiával – a szerző.
Nehéz lenne kiválasztani egy kedvencet a 12 novella közül, de, ha mégis, akkor talán a – kamaszkori sérelem következményeit cipelő fogorvos és a tanító szerelméről szóló – Ha egyszer kibillen címűre adnám a voksomat.
Szerettem a címadó novellát is, a hajnali órán a római Trevi-kútban fürdőző spanyol Pedro, a magyar Erik, a japán Yukio és a süket amerikai Paul mulatságos történetét.
A novellákból jól kirajzolódik, hogyan változott a melegség megítélése, a melegek helyzete a ’60-as évektől szinte napjainkig. A rendszerváltással ugyan elindult egy pozitív – a nyitottság, az elfogadás felé vezető – folyamat, de bőven van még mit tenni azért, hogy mindenki számára természetes legyen, nem vagyunk egyformák. Nádasdy Ádám magas színvonalon megírt, nagyon szerethető novelláskötete sokat tesz ennek érdekében.
Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun Magvető Kiadó, Budapest, 2020.
