Erunder 
Tegnap este elnéztünk a 2020-as Szegedi Szabadtéri Játékok első darabjának, az Agrippinának a főpróbájára. Amellett, hogy rommá marták a szúnyogok a nézőket és a színházi dolgozókat, egész élvezhető volt az előadás, ám láttunk némi furcsaságot a darabban.
Kezdjük talán a műfajnál. Az opera sokaktól igen távol áll. A fiatal rendező, Pányik Tamás, ezt orvosolandó kicsit musicalt varázsolt a klasszikus operából.
Opera, operett, musical, mi a különbség?
Ahhoz, hogy ez közérthető legyen tisztázom a különbségeket az opera, az operett, és a musical között.
Az Opera a legrégebbi ezek közül a színpadi műfajok közül. Általában drámai és a hangsúly a zenén van. Ezért is lehet bátran elmenni olasz nyelvű operára, mert a történetet a zenén keresztül ismerjük meg.
Az operett már egy könnyedebb műfaj, ahogy a neve is mutatja „kis opera”. rövidebb az operánál, a hangsúly a táncon van és általában vígjáték.
Akkor mi a musical? Nos, röviden azt lehet mondani, hogy a modern operett, mert a zene és a tánc mellett komoly szerep jut benne a technológiának.
A musicallé vált opera
Az Agrippinán jól érezhetőek a musical elemek és a opera sajátosságai is. Akkor is megértenénk, hogy mi történik a színpadon, ha nem magyarul énekelnének, illetve olyan szinten modern köntösbe ültették azt át, hogy a technológia mindent körbefon benne. Ezek mellett még az is említésre méltó, hogy a humor jóval erősebben jelenik meg benne, mint a klasszikus feldolgozásokban.
Példákon keresztül lehet ezt a legjobban érzékeltetni.
A történet röviden annyi, hogy Agrippina a fiát, Nérót szeretné a trónon látni. Miután Néró apjáról, Claudius császáráról azt a hírt kapják, hogy meghalt, úgy tűnik valóra is válhat a nő álma. A csavar ott kezdődik, hogy Claudius nem halt. Egy hadvezére megmentette, akit a császár jutalmul az utódjának nevez ki. Agrippina szervezkedni és mindent a feje tetejére állít.
A modernizáció mindenhonnan visszaköszön. A trón egy aranyszínű műbor forgószók, a kosztümök csupa 20. századi ruhákból állnak, a népet úgy akarják meggyőzni Néró vezetői képességeiről, hogy választási kampányt indítanak.
Itt jönnek a bajok
A darab legnagyobb hibái pont ebből a modernizációból fakadnak.
A szövegekben folyamatosan használják a császár és hadvezér szavakat, utalva ezzel arra, hogy valahol az ókorban járunk, miközben választási kampánnyal akarták meggyőzni a népet arról, hogy Nérót válasszák császárnak. A probléma ezzel csak az, hogy akkoriban a szenátus választott, nem a nép, őket meg nem így győzték meg. Persze az ilyesmitől el is tekinthetünk, de elég zavaró egy anakronizmus ez a történetben.
Valahol ez volt a bajom a kosztümökkel is. egyáltalán nem tiszta, hogy milyen idősíkon játszódik a darab. A nép ruhái nagyjából az első világháború idejére illenek, a nemeseké pedig a ’70-es éveket idézi.
További problémának láttam még a negyedik fal konzekvencia nélküli áttörését. Ugyanis az addig oké, hogy a történéseket irányító istennő tisztában van kilétével és a közönséggel, de a többi szereplőnél ez elég furcsán hatott. Van persze olyan színmű, ahol folyamatosan semmibe veszik a színteret és a közönséget elválasztó negyedik falat, de ott ez következetes, itt viszont logika nélkül néhol tudtak róla, néha nem.
A humor, ami megment
Végső soron színházba szórakozni járunk. Iszonyatosan ügyesen erre is építenek a mű színpadra álmodói. Tény, hogy egy csavaros drámáról beszélünk alapból, mégis folyton belecsempészik a humort, amitől az egész darab végül összeáll egy egész szórakoztató műsorrá.
Hozzá kell még mindehhez tennem, hogy nem csak humorban erős a Szegedi Szabadtéri Játékokon látható Agrippina. Látványban, zenében és hangulatban kiemelkedő a teljesítmény. Mondjuk ez utóbbihoz elég erősen hozzátesz az is, hogy ezúttal nem a Dóm téren, a templom előtt felépített színpadon játszanak, hanem Újszegeden a Liget fái alatt, amitől az egész műsor kap egy varázslatos alaphangulatot.
Aki még nem járt arra, tanácsolom nézzen el. Amennyiben némi kultúrával, szórakozással és nevetéssel is szeretnék ezt a látogatást megfűszerezni, akkor pedig vegyenek jegyet az Agrippinára. Már ha még maradt.
Borítókép: Szabó Dávid; Szeged365.hu
