Blackphoenix 
A Színházat vegyenek! címen futó, második alkalommal megrendezett konferencián a szakma kiválóságai különböző előadások és kerekasztal-beszélgetések keretében igyekeztek irányt mutatni azzal kapcsolatban, hogyan maradhat talpon a színház, mint kulturális intézmény a szórakoztató médiumok tömkelegében. Miután Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója és egyben az esemény házigazdája, valamint Csizmadia Tibor, a Magyar Színház Társaság elnöke áldásukat adták a konferenciára, megkezdődött az ötletbörze, ahol a magyar marketingesek, rendezők, grafikus-és fotóművészek mellett helyet kapott Alex Bayley, a Londoni Nemzeti Színház marketing igazgatója is.
Hidvégi Áron, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, aki saját prezentációjának szellemesen a Színház vagy amit akartok címet adta, már a kezdet kezdetén néhány számadattal sokkolta a gyanútlan közönséget. A kutatások igazoltak néhány nyilvánvalónak tűnő feltevést, mint például hogy elsősorban a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők és a felső középosztálybeliek körében népszerű a színház, valamint hogy a könnyedebb műfajok dominálnak, mint a komédia, a musical és az operett. Megtudhattunk azonban néhány kevésbé nyilvánvaló, de igen biztató tényt is, például hogy a színház második helyen áll a kultúrafogyasztás tekintetében és hogy a „celeb-faktor”, vagyis a képernyőn látott hírességek feltűnése a színpadon a legkevésbé meghatározó tényező egy-egy színdarab kiválasztásában.
A kereslet-kínálat nyomvonalon haladt tovább Alex Bayley előadása is, aki kimeríthetetlen kreativitással sorolta az ötleteket, amelyekkel színházba csábíthatja a közönséget. Ilyenek többek között a vonzó, korszerű képi identitás kialakítása, a célzottan az emberek ízlésére specializálódó e-mail program, valamint a közönség online viselkedésének megfigyelése (persze csak addig a szintig, ahol nem jelentenek fel zaklatásért). A legötletesebb londoni nemzeti színház-féle fogás azonban a könyvesboltjukban kapható, az éppen aktuális daraboknak megfelelő szuvenírek, amelyek annál nagyobb volumenűek és igényesebbek, minél többször játszanak egy-egy előadást.
Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda igazgatója szintén belátta, hogy szükség van a korszerűségre, ha a színház versenyben akar maradni, és a sokféleség rendszerezéséhez mindenképpen szükség van egy egyedi arculatot adó brandre. Ám fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a darabok ne olcsó eszközökkel szolgálják ki a közízlést, hanem az emberhez szóljanak és olyan gondolatokat közvetítsenek, amitől a közönség tagjai úgy érzik, többek lettek. Az álláspontját, miszerint a kereskedelmi szempont soha nem helyeződhet a művészi szempont elé, igen érzékletesen példázta Ruttkay Éva szavaival; „Szörnyű, hogy a mai világban befogják a csillagokat közvilágításra”.
A délutáni három brainstorming résztvevőinek is bőven adott beszédtémát a közönség igényeihez való alkalmazkodás kontra saját integritás megőrzésének kérdése. Bozsik Yvette, Bérczes László, Szente Vajk és Iványi Marcell rendezőként, Alex Bayley, Szabó László és Ertl Péter marketingesként, Árendás József és Nánási Pál pedig grafikus- illetve fotóművész-szemmel vizsgálták a kérdést. Felmerült többek között, hogy milyen kiemelt szerepe van a fotóknak, ám erről mennyire nehéz meggyőzni a színészeket, és mennyire nyögve nyelős munka lehet „kinyitni” a művészeket, akik jobban szeretnek játszani, mint a kamera előtt szerintük céltalanul pózolni. Pedig az előadásokkal kapcsolatos hírfolyamok tömkelege helyett, amelyben az emberek könnyen elvesznek, ezért átsiklanak felette, sokkal hatékonyabb lehet egy jól sikerült fotó például egy ruhapróbáról. Ám akadnak olyan egyszerű de nagyszerű, energiatakarékos megoldások, mint amellyel a Madách Színház előrukkolt, vagyis hogy a nézők különböző helyzetben (pl. fantommaszkban) fotózhatják magukat, így ők is segíthetnek a még szélesebb közönség toborzásában. Sőt, néhány zseniális ötlet marketing nélkül is óriási népszerűségre tesz szert; a különleges, közösségi élményt adó Bozsik Yvette-féle csecsemőszínház tizenkét éve áll a figyelem középpontjában, sőt még Párizsba is eljutott.
Semmiképpen sem szabad tehát hátat fordítani az egyedi, innovatív ötleteknek, amelyek tárházára Szente Vajk a Disneytől kölcsönzött, rózsaszín vagy álmodozó szoba kifejezéssel utalt. Ám az alkotófolyamat részeként át kell vonulni a realista szobán és a kritikus szobán is, hogy az újítások a lehető legkivitelezhetőbb formát öltve segítsenek a színház folyamatos újjászületését.
