Budapest, 2020. október 28. – Igazi sztárparádé várható az 1. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon, amelyen november 12-18. között ismert sportolók és sportrajongó szakemberek beszélgetnek a közelmúlt legjobb és legérdekesebb sportfilmjeiről az Art+ Cinemában (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39). A Magyarországon páratlan kezdeményezés a sportfilmekre szeretné ráirányítani a figyelmet, olyan neves sportolók segítségével, mint Erdei Zsolt, Bárdosi Sándor, Temesvári Andrea, vagy Csisztu Zsuzsa. A programba kerülő hat egész estés dokumentumfilm és hét játékfilm különböző sportágakról szól, közülük több alkotás Magyarországon most látható először. Valamennyi film magyar feliratos lesz. Az esemény fővédnöke Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
A sportfilmeknek nagy hagyománya van a világban, a legfrissebb sportról szóló dokumentumfilmek számos tematikus filmfesztiválon rivalizálnak egymással. Magyarországon eddig kevés szó esett ezekről az alkotásokról, ezt a hiányt igyekszik pótolni az 1. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztivál. November 12-18. között a budapesti Art+ Cinemában hat dokumentumfilm és hét játékfilm mutatja be a közelmúlt legjobb, sporttal foglalkozó alkotásait. A dokumentumfilmek után minden alkalommal ismert sportolók, sportszakemberek beszélnek a látottakról, továbbá közönségtalálkozón lehet részt venni a legújabb magyar focis vígjáték, a Becsúszó szerelem kapcsán.
Az esemény fővédnöke Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, filmproducer így fogalmazott a filmfesztivál és a sportdokumentumfilmek kapcsán: „Az elmúlt évtizedekben sok ikonikus sport témájú film készült a nagyközönség számára. Ezeket nagyon sokan látták, erős mondatai és jelenetei a tudatunkba égtek ösztönző jelleggel. Másrészt az informatív sport dokumentumfilmek jelentősége is megnőtt, a kiemelkedő sztárok, sorsok, események bemutatása egyre kiemeltebb szerepet kap, hiszen a sport hőseire, a legnagyobb versenyekre százmilliók figyelnek. Ezért is jó, hogy ezen a fesztiválon több alkotás is megtekinthető, szakértőkkel közösen kielemezhető. Filmproducerként örömmel és felelőséggel fogtam én is munkatársaimmal a száz évvel ezelőtt élt, kicsit elfeledett nagy bajnokaink Halassy Olivér és Fuchs Jenő történetének bemutatásához. Motivált a lehetőség, hogy elérhetőbbé tegyük a ma emberének ezeket a korszakos magyar zseniket, akik ha napjainkban élnének, maximálisan ismertek lennének.”
A programba kerülő hat dokumentumfilm közül az első, november 12-én, csütörtökön 19 órai kezdettel a Túl minden határon lesz, mely az olimpiai bajnok ritmikus gimnasztikázó Margarita Mamunról szól. A film után Csisztu Zsuzsa, olimpiai nyolcadik helyezett tornász, műsorvezető és Vass Dóra, 38-szoros magyar bajnok ritmikus gimnasztikázó beszélgetnek a sportágról és annak olimpiai bajnokáról.
November 13-án, pénteken 19 órai kezdettel a Becsúszó szerelem című új magyar vígjáték lesz műsoron. A focihuligánokról szóló romantikus komédia országos premierje egybeesik a fesztiválvetítésével, a közönségtalálkozóval egybekötött előadást követően Nagy Viktor Oszkár rendezőt, Thuróczy Szabolcs, színész, focidrukkert és a Piller Ádám színészt, a film szereplőit kérdezheti a közönség.
November 14-én szombaton 19 órától a Zlatan című dokumentumfilm Zlatan Ibrahimovic életét mutatja be, s a sztárrá válása mellett a Zlatan-jelenségről is szó esik. A vetítést követően Kele János, futballfanatikus közgazdász, újságíró és egy meglepetés sztárvendég beszélnek Ibrahimovicról.
November 15-én vasárnap 19 órától a program egyik legizgalmasabb darabja, a Maradona következik. Asif Kapadia az Oscar-díjas Amy – Az Amy Winehouse-sztori után a focifenomén Diego Maradonáról készített dokumentumfilmet, s rengeteg, korábban nem látott archív felvételen mutatja be a nyolcvanas évek ikonját a Napoli-évektől a vébécímig. A vetítést követő vendég Puzsér Róbert, műsorvezető, publicista lesz.
November 16-án, hétfőn a 19 órától a női teniszé a főszerep. Az Athéné fonákja – A női tenisz nyomában a női teniszbajnokok sikerhez vezető útjáról szól, s megszólal benne mások mellett Serena Williams, Martina Hingis, Billie Jean King, Martina Navratilova és Chris Evert. A vetítést követően Temesvári Andrea, páros Grand Slam-győztes, korábbi világranglista hetedik teniszező emeli az est színvonalát.
November 17-én, kedden 19 órától a Puszta ököllel a kesztyű nélküli ökölharc évszázados hagyományaiba enged betekintést. A vetítés után Erdei Zsolt, olimpiai bronzérmes, két súlycsoportban is profi világbajnok ökölvívó és Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó, világbajnoki bronzérmes szumós lesznek a fesztivál vendégei.
A filmfesztivál november 18-án, szerdán 19 órakor a Munkáskupával zárul. A dokumentumfilm a 2022-es katari világbajnokság helyszíneit építő munkásokról szól, akiknek az építtető cég az embertelen körülményeket enyhítendő, egy Munkáskupa bajnokságot szervez. A vetítést követően a vendégek Skardelli György, Kossuth-díjas építész, a Puskás Aréna vezető tervezője és egy meglepetésvendég lesznek.
A beszélgetésekkel egybekötött filmvetítések mellett az elmúlt évek legjobb, sporttal foglalkozó játékfilmjeiből is látható lesz egy válogatás. Ismét műsorra került az Oscar-díjas Én, Tonya, amely Tonya Harding műkorcsolyázó életéről szól. A Borg/McEnroe a teniszvilág nagy rivalizálását, Björn Borg és John McEnroe összecsapását eleveníti fel. A Pelé az idén 80 éves focilegenda élete előtt tiszteleg. A Szabadúszók szinkronúszásról, a Meztelen befutó illegális fogadásokról, A hűséges bankrablókról és autóversenyzőkről szól.
A filmfesztiválon a Lugosi-terem vetítéseire a jegyár 900 forint, a Kertész-terem vetítéseire 600 forint lesz. A jegyelővétel október 28-án szerdán kezdődik az Art+ Cinema mozi pénztárában, interneten pedig a https://www.facebook.com/artpluszcinema weboldalon. Az mozi https://www.artpluszcinema.hu oldalán november 5-től lehetséges az online jegyvásárlás. A filmfesztivál plakátja csatolva található, részletes programja itt, logófilmje itt tekinthető meg.
1. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztivál
Art+ Cinema (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.)
Részletes program
November 12., CSÜTÖRTÖK
Lugosi
16:45 Becsúszó szerelem
19:00 Túl minden határon
Kertész
17:30 A hűséges
20:00 Borg/McEnroe
November 13., PÉNTEK
Lugosi
16:45 Maradona
19:00 Becsúszó szerelem
Kertész
17:30 Én, Tonya
20:00 Pelé
November 14., SZOMBAT
Lugosi
16:45 Puszta ököllel
19:00 Zlatan
Kertész
17:30 Szabadúszók
20:00 A hűséges
November 15., VASÁRNAP
Lugosi
16:45 Túl minden határon
19:00 Maradona
Kertész
17:30 Pelé
20:00 Én, Tonya
November 16., HÉTFŐ
Lugosi
16:45 Zlatan
19:00 Athéné fonákja – A női tenisz nyomában
Kertész
17:30 Meztelen befutó
20:00 Szabadúszók
November 17., KEDD
Lugosi
16:45 Munkáskupa
19:00 Puszta ököllel
Kertész
17:30 Én, Tonya
20:00 A hűséges
November 18., SZERDA
Lugosi
16:45 Athéné fonákja – A női tenisz nyomában
19:00 Munkáskupa
Kertész
17:30 Borg/McEnroe
20:00 Meztelen befutó
Fotók: Art + Cinema