Erunder 
A Submisson egy iszonyatosan aktuális témát dolgoz fel, de a végső üzenet és az, ahogyan a szexuális zaklatás ügyét kezelik, nem valószínű, hogy mindenkinek tetszeni fog.
A szexuális zaklatási vádak és az azokból született ügyek száma napjainkban egyre csak nő. A film alapjául szolgáló regény viszont már 17 évvel ezelőtt elkészült, így nem húzható rá, hogy ezt a botránysorozatot lovagolja meg. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a téma mindig is jelen volt a társadalomban, csak eddig nem szenteltünk neki ekkora figyelmet.
A történet a szexuális zaklatásoknak egy olyan aspektusát mutatja meg, amelyre manapság nem igazán divatos, vagy inkább nem túl polkorrekt gondolni. Nem áldozathibáztatásról vagy az elkövető teljes felmentéséről van szó, hanem arról, hogy a vádak mögött nem mindig az a teljes igazság, amit az áldozat állít. A szexuális zaklatás mindig az egyik fél kihasználásával jár, ahogyan a hamis vádolás is. Utóbbi esetben általában anyagi nyerészkedés bújik meg a háttérben, de ahogyan azt már írtam, ebbe mostanában nem szeretünk belegondolni, és nem kívánjunk hangoztatni az ilyen típusú véleményünket, mert attól tartunk, hogy olyan kényes témába nyúlunk bele, amivel könnyen megüthetjük a bokánkat.
Nem így van ezzel Richard Levine, a film rendezője és írója. A Submissionben ugyanis olyan kendőzetlenül kezelik ezt az egészet, hogy a néző képes teljesen belepirulni; és átérezve a főhős helyzetét, még némileg fel is dühödni, hogy mégis, miként történhet meg ilyesmi a világban. Nem pusztán a végkifejletről van szó, hanem arról is, hogy a karakterek szájába olyan mondatokat adtak, illetve olyan helyzetekbe keverték őket, amiken nem vagyunk képesek nem felröhögni. Nem szép dolog persze szemből pofába röhögni a témát, de a humor olyan eszközünk, amelynek segítségével könnyebben fel tudjuk dolgozni a minket érő nehezebb helyzeteket.
A lassan kibontakozó és a legvégén meghökkentő film ezzel a humorral köt le minket. A dialógusokban a fő humorforrás a főszereplő professzor cinizmusa és szarkazmusa. Kényelmetlenül érezzük magunkat tőle, de pontosan ezt a hatást is akarja elérni annak érdekében, hogy végül megragadjon bennünk a mondanivalója.
A történetvezetés talán lehetett volna feszültséggel telibb és a fő konfliktust lehetett volna még élezni, de ez már csak kötözködés. A Submission igazából így is eléri a célját. Elgondolkozunk az olvasott és látott híreken, belegondolunk abba, hogy a valóság sokszor az ismeretek közelében sem jár, de kérem, senki ne értse félre ezt a cikket, és magát a filmet se.
Nem akarom elbagatellizálni a témát, nem is azt állítom, hogy a szexuális zaklatások áldozatai mind ilyenek lennének, pusztán csak arra kívánok ezzel a cikkel is rávilágítani, mint ahogyan a történet is, hogy amellett, hogy figyelünk az ügyekre és foglalkozunk velük, sokszor kritikusan is kell a vádakhoz állnunk. Emellett egyébként én személy szerint azt, hogy jelenleg ennyit foglalkoznak a szexuális zaklatásokkal, egyszerre tartom sajnálatosnak és egy igazán jó dolognak is. Igen, jó dolognak, mert az áldozatok végre fel mernek szólalni, amihez rettentően nagy bátorságra van szükség, hiszen könnyen ráhúzhatják az emberre, hogy csak nyerészkedési vágyból állt elő a váddal, és egyszerre sajnálatos is, hiszen az esetek jó része valóban úgy történt, ahogyan azt elmondják, ami szomorú.
Értékelés: 70/100
IMDb: 6.8/10
MAFAB: NA
