Eszter 
Valamit szögezzünk le rögtön: a Megcsalási engedély (Permission, 2017) kellemes, jó humorú romantikus vígjáték, amely tökéletes választás, ha könnyed kikapcsolódásra vágyunk. Ám ha kicsivel is érzékenyebbek vagyunk az átlagosnál, akkor ne lepődjünk meg, ha elgondolkoztat, ne adj’ Isten némiképp megvisel minket… Merthogy Brian Crano rendező-forgatókönyvíró nem csak szórakoztatni akart ezzel a filmmel, az (szerintem) egészen biztos!
A Megcsalási engedély egy alig félperces szexjelenettel kezdődik; a nő alul, a férfi felül, s amint vége, elhangzik a valószínűleg ilyenkor szokásos kérdés: „hol a távirányító?”. E jelenet – és a film – főszereplői Anna és Will, akik már fiatalkoruk óta együtt járnak, hamarosan pedig be is költöznek abba a házba, ahol majd gyereket vállalnak és megkezdhetik a közös (házas)életet. Anna éppen 30, amit egy vacsorával ünnepel meg a pár, ezen a vacsorán pedig Anna testvére, Hale és az ő párja, Heron (igen, ezek férfi nevek) is részt vesznek. Hale hamar elő is rukkol egy furcsa ötlettel, hogy felrázza a fiatalok – szerinte – unalmas kapcsolatát: mi lenne, ha másokkal is lefeküdnének? Anna és Will először tiltakoznak, később azonban tudatosul bennünk, hogy még sosem voltak mással, csak egymással. Szóval, ahogy az már előre sejthető, dolgozni kezd bennük a kíváncsiság. Megbeszélik, hogy belevágnak, lefekszenek másokkal, de csak azért, hogy megerősítsék a kapcsolatukat. Anna találkozik is egy dögös zenésszel, Will pedig egy nem kevésbé vonzó elvált nővel – és már meg is van a baj!
Tudom, a történet leírása egyszerű, kiszámítható romantikus komédiára utal, és a Megcsalási engedély tulajdonképpen az is. Bár pontosabb úgy fogalmazni: első látásra annak tűnik. Ugyanis hiába használja a bevett sémákat, néhol túllép rajtuk és olyannyira szürreálissá válik, amilyen maga az élet – pont ezért szolgál váratlan fordulatokkal. Persze, átszövi a humor, a romantika, mi több, az erotika, de nem az a típusú „szerelmesfilm”, amelyet a megtekintése utáni percben már el is felejtünk. Ennek oka pedig részben az, hogy a történet és mondhatni az egész film a karakterekre épül, akikre egytől egyig érdemes figyelni és akik igazán széppé, továbbá emberivé teszik a cselekményt. A forgatókönyv tisztelettel bánik a kapcsolatok világában csetlő-botló szereplőkkel: azt hangsúlyozza, hogy akiket látunk, nem rosszak, nem gazemberek, csupán csak emberek. Épp, mint mi.
Hiába van a fókuszban Anna és Will, mellettük helyet kap a két új szerető, valamint Hale és Heron személyes tragédiája is; mert ugye az mindenkinek van. A különféle szereplők életébe való bepillantás által összetettebbé válik a történet, amelyet Brian Crano úgy írt meg, hogy végig óvatosan egyensúlyozott, nehogy állást foglaljon abban a kérdésben, lehet-e, tudunk-e monogám kapcsolatban élni. Erre a kérdésre tehát nem kapunk választ, ugyanakkor kapunk egy feldobott labdát, amivel azt kezdünk, amit akarunk. Meglehet, ez volt a rendező célja, legalábbis bennem ezt az érzést erősítette a képi világ – amely nem azért lenyűgöző, mert bravúros montázsokat láthatunk, hanem azért, mert sokszor a karakterek benső világa, ha úgy tetszik, benső „pokla” elevenedik meg. (Figyeljétek csak az égő autót!)
Azután, hogy kiemeltem, a film elsősorban a szereplőkön nyugszik, ideje elmondanom, hogy a Megcsalási engedély után már nem úgy fogtok gondolni Dan Stevensre, mint a Szörnyre A szépség és a szörnyetegből (Beauty and the Beast, 2017). Jó, sokkal esendőbb lesz a szemetekben, de sokkal valósághűbb is; szóval már csak ezért is megéri megnézni. De ha ezért nem, hát Rebecca Hall játékáért egészen biztos! A Transzcendens (Transcendence, 2014) és Az ajándék (The Gift, 2015) című filmekből ismert színésznőnek remekül áll Anna karaktere. Nem mondom, hogy fürdik benne, de olyan természetes, mintha csak a lány lenne a szomszédból. Neki köszönhetően valóban úgy érezzük, hogy amit látunk, nem könnyed, üres fecsegés a szerelemről. És nem is az.
Nyilvánvalóan túlzás lenne azt állítani, hogy a Megcsalási engedély egy tökéletesen „felrajzolt” tanulmány a monogámiáról vagy a kapcsolatok természetéről. Azt viszont nem túlzás leírni, hogy ez a film egy jól sikerült kísérlet; helyesebb lenne a címét is így fordítani. Ugyanis benne egyebek mellett egy kísérletet láthatunk, amelynek célja egy kapcsolat megerősítése. Csakhogy ez a fajta kísérlet csak akkor működhet, ha mindkét „alany” ugyanúgy és ugyanolyan hévvel vesz részt benne – mutat rá a rendező. Aki egyébként ezzel a méltatlanul kevés figyelmet kapott filmmel feltett egy fontos kérdést azoknak a nézőknek, akik észreveszik a feldobott labdát: te mit tennél?
