A The Maze Runner-trilógia első részének filmváltozata 2014-ben került mozikba, és bár nem kavart akkora port, mint annak idején a The Hunger Games, azért biztos rajongótábort tudhat maga mellett. James Dashner azonos című regénye 2009-ben jelent meg, amit két sequel követett. 2010-ben a The Scorch Trials, majd 2011-ben a The Death Cure is a könyvesboltok polcaira került. A könyv a young adult post-apocalyptic science fiction témához tartozik, ami mostanában annyira divatos az olvasó- és nézőközönség körében. Bármennyire is furcsán hangzik, nehéz párhuzamot vonni a könyv és a film között, mert a filmből alapvető dolgok hiányoznak, viszont mégsem hagy akkora hiányérzetet maga után.
A sztori abszolút követi a megszokott irányvonalat, viszont teljesen más megvilágításba helyezi azt. A főhős, Thomas (Dylan O’Brien) egyszer csak egy tisztáson találja magát 40 fiú között. A tisztást hatalmas falak veszik körül, amelyek éjszakára bezáródnak. A tisztást körülölelő útvesztőben – melynek falai minden éjjel elmozdulnak – ekkor félig gép félig állat szörnyetegek róják az utakat, és mindenkit megölnek, aki eléjük kerül. Ezért nyilván jó, hogy a falak bezáródnak, de az a tény nem nyugtatja meg Thomas-t különösebben, hogy három (a film szerint kettő) év alatt sem sikerült megoldaniuk az útvesztőt az itt élő – ide kényszerített fiataloknak. A csavar az, hogy senkinek nincsenek emlékei, mindenki csak a keresztnevét tudja. A tisztás önfenntartó, ami nagy eredmény pár tizenévestől, mindenkinek megvan a feladata, de mind közül a legfontosabb az a pár fiú, akik nappal az útvesztő felderítését végzik, ők a futók.
Dylan O’Brient eredetileg nem is akarták szerződtetni a filmre, mondván, túl MTV-s a haja – O’Brien az MTV Teen Wolf sorozatában Stiles-t alakítja. Szerencsére meggondolták magukat, mikor O’Brien kimosta a zselét a hajából, hiszen akármennyire fiatal is, kiváló színész, amit ebben a filmben be is fog bizonyítani. Thomas a könyv szerint hallgatag, jószívű és nagyon intelligens, amit az őt játszó O’Brien is visszaad. Sok alapvető információt kihagynak természetesen a filmből, például az nem tiszta egészen a végéig, hogy a tisztást négy kapu veszi körül, egyenként két-két futóval, hiszen a filmben kizárólag Minhóra koncentrálnak, a futók vezetőjére. Gyorsan pörögnek az események a filmben, viszonylag nagy űrt hagy maga után a könyv részletességének kiiktatása a tisztásról és a fiúk önellátó rendszerének működéséről, persze másfél óra nem túl sok mindenre elég, így ez érthető. A film PG-13 besorolást kapott, a könyvnek viszont elkelne egy 16-os karika. A könyv sokkal kegyetlenebb, véresebb, agresszívabb a filmnél, már csak elég megnézni a Grievernek nevezett szörnyetegeket is. A filmben létrehoztak egy sáskaszerű lényt, ami ugyan biztos ismer harminc módot arra, hogyan öljön meg valakit, a könyv azonban részletesen kifejtette a lény húsából kiálló kardokat és szuronyokat, amelyek segítségével mozog – gurul – ez a gusztustalan valami.
Theresa (a Skins-ből ismert Kaya Scodelario) megérkezésével minden megváltozik, a rendszert az Alkotók leállítják, az útvesztőt meg kell oldani. Innentől a film teljesen eltér a könyvtől. Olyan alapvető dolgok maradnak ki, mint az a tény, hogy miután a kapuk már nem zárnak be éjszakára, a lények bejutnak a tisztásra, viszont minden éjjel csak egyetlen fiút visznek magukkal. Ez azért nagyon fontos, mert megmutatja, hogy egy tökéletesen megszervezett és átgondolt tervről van szó, minden egyes eseménynek oka van, ami az útvesztőben és a tisztáson történik. Itt jön a második kapitális hiba, amit bűn volt kihagyni. Az kiderül a film elején, hogy amikor egy Griever megszúr valakit, annak elkezdenek visszajönni az emlékei – és az összes fiú, aki keresztülment az átváltozáson, emlékszik Thomas-ra. Azt azonban egyikük sem tudja, hogy Thomas és Theresa képesek telepatikusan kommunikálni egymással. Ez a könyv egyik legfontosabb mozzanata, hiszen mindhárom részt végigkíséri, a film azonban úgy, ahogy van, kihagyta ezt a tényt.
Mivel a tisztás falai többé nem záródnak be, rá vannak kényszerítve, hogy megkeressék a kiutat az útvesztőből, így Thomas – aki időközben futó lett – és Minho elindulnak, hogy megtalálják azt, amiről nem is tudják, hogy létezik. A film egészen más megoldást választott, a könyv lebutított verzióját látjuk. Thomas és Minho megtalálják a járatot, ahonnan a lények érkeznek, és rájönnek, hogy a térképek fogják kínálni a megoldást, amit a futók minden nap lerajzolnak, miután visszatértek a felderítésről. A könyv egy bonyolult rendszert vázol fel, minden térképsémának jelentése van. A film ezzel szemben egy sima számsorral oldja meg a helyzetet, amitől felmerül a kérdés a nézőben, hogy miért is tartott évekig rájönni erre.
Alapvetően remekül oldották meg a könyv megfilmesítését, a mozi tökéletesen megállja a helyét önmagában is. Sajnos a közönség nem rajongott érte annyira, mint a stúdió várta volna, meglepően alacsony értékeléseket kapott, és a könyvsorozatnak is csak két árnyalata van. Vagy imádják, vagy utálják, nincs arany középút, de talán ez nem is baj. A young adult téma nagyon megosztó, hiszen mégiscsak gyerekeknek készült, de a tiszta brutalitás és őszinteség mindig megragadja a közönséget, nem véletlenül van ekkora rajongótábora a The Hunger Games-trilógiának sem. A film szereposztása kitűnő, hiszen Dylan O’Brienen kívül Thomas Brodie-Sangster és Will Poulter is főszerepben tűnnek fel, ami egyértelműen megadta a filmnek a kezdő löketet ahhoz, hogy a franchise zöld utat kapjon a második kötet megfilmesítéséhez, amely idén fog mozikba kerülni Maze Runner: The Scorch Trials címmel, amit már alig várunk. A The Maze Runner-kritikánkat itt olvashatjátok.
Aki szereti a témát és szerette a filmet, mindenképp olvassa el a könyvsorozatot is, mert rengeteg kérdésre választ fog adni, illetve ismerkedjen meg Michael Grant Gone-sorozatával is, ami nagyon emlékeztet a Maze Runner sztorijára.