Tomas True – Salomas könyvkritika

Tomas True folytatásos történetének első része, a Salomas – A vérben szunnyadó titok a Kontraszt Plusz Kft. gondozásában jelent meg 2017-ben. A regény egy fiatal, hányattatott sorsú fiú megpróbáltatásait beszéli el egy olyan korban, amikor minden egyes nap keményen meg kell küzdeni a túlélésért.

A történet alapkoncepciója nem rossz, sőt fontos üzenetet hordoz. A mai társadalomban hagyományosan 18. életévétől számítunk felnőtteknek, a valódi életbe történő bevezetésre pedig nagyjából a kamaszkorunk elejétől, 13 éves korunktól kerül sor. Természetesen a metódust családja válogatja, de annyit mindenesetre aláírhatunk, hogy legyen akármilyen korban egy gyerek, nem szeretünk rá túl nagy terhet róni – sajnálatos módon ez a történet fő cselekményszálának idejében, évszázadokkal ezelőtt ez nem így volt. Azt, kinek milyen terhet kell cipelnie, senkinek sem állt hatalmában magának megszabnia sem most, sem régen. Az élet pedig szeret keserű történeteket írni.

A könyv részben pontosan ezeket a sors által megnehezített utakat kísérli megmutatni. Egy fiatal fiút, Salomast ismerhetünk meg a történet főhőseként, akire gondtalan mindennapjait megszakítva hirtelen rászakad a gyász, valamint önmaga és a családja fenntartásának – vagyis a körülményeiket tekintve inkább életben tartásának – minden súlya.

Az üzenet tehát megvan és a történet is kerek. Ennek ellenére azonban azt kell mondjam, hogy a könyv a legkevésbé sem olvasmányos. A mindent mindenáron kifejteni vágyó írásmód terjengőssé változtatja a legegyszerűbb kijelentéseket is. Ha úszni akarnánk a szövegben, ezek a redundancia-hullámok, barokkos körmondatok igencsak megnehezítenék a feladatunkat. Ráadásul az sem könnyíti meg a dolgot, hogy a három megjelenő történetben – a mikulásos kerettörténetben, a közbe ékelt epizódban és a fő történetszálban – a szerző permanensen jelenidőt használ. Ezáltal a jelen a múlttal, a valóság pedig a fikcióval olyannyira összemosódik, hogy nem érzünk közöttük különbséget. A fantasy műfajában ez nem lenne akkora probléma, itt azonban a kerettörténet visszaemlékező, mesélő jellege miatt nem volt szerencsés döntés.

 A könyv már fellapozása előtt is elég sok kérdést vet fel. Ki az a Salomas? Milyen titok szunnyad a vérben? Ki a borítón szereplő titokzatos kendős hölgy? Olvasás közben azonban egyebek is felmerültek. Miért tűnik fel egyszerre három történet, amik mind térben, mind időben eltérnek? Miért használ mindegyik jelenidőt? Mit keres itt a Mikulás? Miért vannak magyar neveik a gyerekeknek Norvégiában? Hogyan és mi célból beszélnek az állatok?– ezekre azonban az előzőkkel ellentétben nem kaptam választ. Mivel a történet trilógiának készül, lehet, hogy a későbbiekben néhányra fogok.

Annak ellenére, hogy folytatásos regénynek ígérkezik, egyelőre nem mozgatott a történet sok szereplőt, ezt azonban nem látom problémának. Az első könyvek feladata mindig az, hogy a létfontosságú, netán visszatérő főszereplőket alaposan kidolgozza, és itt ez meg is történt. A karakterek nem kimagaslóan újak, ellenben szerethetők, és sokszor nem is kell több.

Egy dolgot azonban sajnáltam velük kapcsolatban, ez pedig a megegyező beszédmódjuk. A szerző elköveti azt a hibát, amibe sokan beleesnek: a régies stílust túlburjánzó sorokkal, különös szókapcsolatokkal és képekkel próbálják meg visszaadni. Egy gyerek azonban – a múltban sem valószínű, a jelenben azonban semmiképpen – nem beszél úgy, mint egy kódexek felett bölcsességre lelt matuzsálem. A beszédmód alapján nem lehet különbséget tenni felnőtt és gyerek, idős és fiatal, nő és férfi között, pedig az egyedi beszéd, szóhasználat nagyon sokat adna hozzá a karakterek személyiségéhez.

Összességében nézve a Salomast egy szóval tudnám jellemezni, ez pedig a „lapos”. A karakterek és az üzenet által megvan benne a potenciál, hogy valami újat, fontosat, talán megismételhetetlent mondjon – e lehetőségekre azonban futónövényként kúszik rá és növi be a nem konzekvens írásmód, a dialógusok és a különös történet beékelések. Érezni Tomas True vágyát az élet három fő alappillére, a boldogság, bátorság és békesség átadására, erre azonban ez a történet még nem ért meg.