Chino 
A Top 10 vámpírfilm lista mind az első öt helyezettje a maga nemében igazán különleges és nagy hatással volt az egész filmművészetre. Nyilván van ami sokaknak kimaradt volna vagy éppen valami hiányzik közüle, ami nem is csoda, hiszen rengeteg alkotás közül kellett választani, köszönhetően a filmes vérszívók több reneszánszának.
5. Blade (Penge, 1998)
Stephen Norrington blockbustere-nek az egyik legnagyobb erénye, hogy még a 2000-től kezdődő tömeges képregényadaptációk előtt nagy sikerrel vitte vászonra ennek a félig ember-félig vámpír hősnek történetét. A rendezőnek nagy segítséget jelentett, hogy a Marv Wolfman megálmodta figura köré David S. Goyer írta meg a forgatókönyvet, ami főnyereménynek bizonyult, és bátran állítható, hogy kultfilm lett belőle. Hasonlóval talán Len Wiseman próbálkozott Underworld-ével, ám kevés sikerrel. Az egyszerű történetvezetés ellenére egy percre sem unatkozhatunk a két órás filmhossz alatt, folyamatosan pörög, látványosabbnál-látványosabb akciójelenetek gazdagítják a produkciót. Kellően brutális, kellően vérbő, nem kellett megfelelnie a manapság szigorú korhatároknak ugyanakkor nem is lőttek túl a célon, nem fulladunk bele a sok kiontott vérbe. Szóval nagyon klappol, talán a legjobban megkoreografált horror-akció a témában, annak ellenére, hogy a CGI mai szemmel nem a legvarázslatosabb. A sztori itt-ott hézagos, de nem is attól lett ekkora siker. A címszereplő (Wesley Snipes) anyját születésekor megharapja egy vámpír így egyfajta „hibrid” lesz belőle. Mindkét faj erősségeit örökli gyengeségeik nélkül, tehát egy szinte tökéletes lénnyé válik, akire rátalál a vámpírvadász Whistler (Kris Kristofferson) és szárnyai alá veszi, így együtt veszik fel a harcot a mindenütt jelen lévő vámpírok ellen. Az utóbbiak társadalmában viszont –Snipes mellett – veszély üti fel a fejét, mikor egy tisztavérű vámpír, Deacon Frost (Stephen Dorff) felkelést szít és a vér istenét megidézve a világuralomra tör. Ekkor persze Penge is akcióba lép és szembeszáll a gonosszal, megállítva az Apokalipszist. Ebből már sejthető, hogy egy nagy csihi-puhit fogunk látni, amelyhez Wesley Snipes perfekt választás volt. A szerep nem igényelt nagy drámai játékot, de ebben az egyszerűségben rejlik a tökéletessége. A főgonosz Stephen Dorff, a maga perverzen félelmetes figurájával szintén a kiváló castingot bizonyítja. A filmben kevés hibát találni, néhol egy-egy klisé vagy logikai bukfenc, de mindezt a pörgős akciójelentek, látvány és zene mellett szinte észre sem vesszük.
IMDb: 7,1
4. The Fearless Vampire Killers (Vámpírok bálja, 1967)
Az Oscar-díjas lengyel rendező, Roman Polanski első színes filmje több változtatáson is átesett, mire a nézők előtt komoly sikert arathatott. A műfaját igen nehéz meghatározni, nem lehet a szó szoros értelemben vett horror-paródiának, esetleg szatírának nevezni, olyan összetett, hogy a néző tudatalatt annyit „választ” az egyikből, amennyi a szórakozásához szükséges. A film felvonultatja a vámpírtéma minden egyes kellékét, mindehhez jól igazítva a különböző vámpírlegendákat, ugyanakkor a kliséket nélkülözve. Polanski burleszkes beütéssel alkotta meg produkcióját, melynek történetéhez látványosan merített a korábbi klasszikusoktól, elsősorban Stoker-től. Ez leginkább a figurákban köszön vissza. Ambronsius professzor (Jack MacGowran), aki katedráját hátrahagyva elindul a havas Erdélybe és vámpírveszélyt felfedezve, kellékeivel, illetve az okkult tudomány segítségével nekilát, hogy elpusztítsa magát a gonoszt. Ebben segítségére van hűséges, de kétbalkezes segítője Alfred, akit maga Polanski játszik. Itt egy az egyben Van Helsing professzort láthatjuk viszont, aki az ódon várkastélyában rejtőző arisztokratikus von Grolock gróffal száll szembe, (Ferdy Mayne) aki magát, Draculát testesíti meg. Persze a szerelmi szál sem maradhat el, hiszen Alfred szíve lángra lobban, azonban kedvesét a gróf elrabolja és vérszívóvá változtatja, ami persze a vámpírvadászatban morális akadályokat vet fel. Polanski nemcsak rendezője, főszereplője alkotásának, de még a forgatókönyvírói feladatokat is magára vállalta nem véletlenül nevezte a művet teljes egészében sajátjának. A film képi világán egyértelműen az orosz kultúra hatása fedezhető fel, ami ideális volt a produkció hangulatához. A The Fearless Vampire Killers osztatlan sikert nem ért el, a kritikusok is elég felemásan fogadták, abban viszont korában egyedülálló volt szakított az addig megszokott happy end-el. De, hogy mekkora hatása volt a filmművészetre azt bizonyítja, hogy azonos címmel 1997-ben musical is készült belőle, melyet a hazai színházak a mai napig játszanak.
IMDb: 7,3
3. Interview with the Vampire (Interjú a vámpírral, 1994)
A Top 10 vámpírfilm dobogójának harmadik fokára Neil Jordan ’94-es produkciója került. Az Oscar-díjas rendező, Ann Rice bestsellerét feldolgozva szakított minden hagyománnyal és magát a vámpírlétet egy teljesen egyedi megvilágításba helyezte. Megmutatja az árnyoldalait, mi is jár azzal, ha valaki élőhalottá lesz s mindezt egy teljesen hiteles szemszögből, hisz egy vámpír maga meséli el élete történetét. A film háttere kiváló, kellően sötét és kellően drámai, mindeközben hűen ábrázolja a 18-19. század fordulójának hangulatát s mindezek mellett igazi sztárparádét vonultat fel. Tom Cruise, Lestat szerepében bebizonyítja, hogy mégiscsak konyít a színjátszáshoz, kiválóan formázza meg ezt a „fennsőbbségesen” gonosz, ugyanakkor ellenállhatatlan karaktert. Brad Pitt, Cristian Slater, Antonio Banderas, Kirsten Dunst és Stephen Rea pedig szintén remek választásnak bizonyultak. Louis de Pointe du Lac (Brad Pitt) egy újságírónak (Cristian Slater) meséli el történetét, megismertetve őt a vámpírok életével, szokásaikkal és sorsuk kettősségével. A fiatal riportert a történet haladtával pedig egyre inkább hatalmába keríti alanya mondandója s ezek a lények. A 18. század végén az ifjú arisztokrata földbirtokos Pointe du Lac hirtelen mindent elvesztett, meghalt felesége és gyermeke, ő pedig elkeseredésében szinte mindenütt a halált kereste. Ekkor találkozott a vámpír Lestattal, aki választás elé állítja: az örök élet vagy a halál. Ő az előbbiit választja, s ettől kezdve sorsa új irányt vesz, keserédes és hosszú út vár rá. A filmben nagyon jól keveredik a dráma, a romantika és a borzongás, ahogy feszegetik a lét és nemlét kérdését, a lezárás pedig ugyancsak tökéletesre sikerült. A zene külön kuriózum, a Guns N’ Roses Sympathie for the Devil-jét hallgatva teljesen áthatja az embert a filmet kísérő borzongás.
IMDb: 7,6
2.From Dusk Till Dawn (Alkonyattól pirkadatig ,1996)
Ha Hollywood két fenegyereke, Quentin Tarantino és Robert Rodriguez összeáll, hogy készítsenek egy jó kis vérbő horrorfilmet, már lehet tudni, hogy itt aztán kő kövön nem marad. A filmben minden benne van ami Tarantino munkásságát fémjelzi, szellemes, klasszikussá váló párbeszédek, kellő brutalitás és kiváló szereposztás. A műfajt sem lehet egyszerűen behatárolni. A horror mellett van benne komédia, fűszerezik egy kis westernnel és a road moviek kellékeit is felsorakoztatják. A Gecko fivérek (George Clooney & Quentin Tarantino) fél Amerikát végigfosztogatva és gyilkolva az FBI és minden hatósági szerv elől menekülve Mexikó felé veszik az irányt, ahol egy barátjuk menedéket biztosíthat számukra. Ehhez, apró unszolásra egy hitehagyott pap (Harvey Keitel) és családja „felajánlja” segítségét, akik lakóbuszukkal épp nyaralni indulnak. Az akció sikerül és estére egy Titty Twister nevű krimóhoz érnek, ahol bevárják a másnap érkező Carlost. Itt Rodriguez átveszi a fonalat és a kocsma személyzetével, illetve törzsközönségével olyan vérbő meglepetéssel szolgál a vendégeknek, amire azok legdurvább rémálmaikban sem számítottak. Clooney kilépett a sármos szépfiú karakteréből és élete talán legjobb alakítását nyújtotta a kemény, hidegfejű bűnöző szerepében, aki nem megy a szomszédba egy orbitális pofon vagy jól irányzott golyó kiosztásáért, ugyanakkor atyáskodik pszichopata öccse felett. A látvány zseniális, Rodriguez-ék nagyon jól megalkották, ennek a mexikói kricsminek a hangulatát, ahol az élő zenét személyesem Tito & Tarantula szállítja. A Dark Night vagy az After Dark szorosan összenőtt a filmmel, Salma Hayek kígyós táncát pedig a filmvilág leghíresebb erotikus jeleneteiként tartják számon. A vámpírábrázolás nem igazán egyedi vagy különösen igényes, de pont ez a jó benne. Amikor beindul a bugi az egész átváltozik egyfajta trashfilmbe, azonban nem lesz valami igénytelen paródia az egészből. A From Dusk Till Dawn egy tipikus szórakoztató mozi, semmi felesleges agyalásra nincs szükség, csak kikapcsolni mindent és fogyasztani amit Tarantino-ék elénk tálaltak.
IMDb:7,3
1.Dracula (Drakula, 1992)
Francis Ford Coppola nagyon jó kézzel nyúlt Bram Stoker több, mint 100 éves regényének adaptálásához. A film számos szegmensben nyújt igazán maradandót, azonban mindenekelőtt a hangulat az, ami Coppola Draculáját a többiek elé helyezi. Az az atmoszféra, ami végigkíséri a filmet tökéletesen visszaadja a klasszikus vámpírfimek hangulatát. Komor, sejtelmes, szorosan illeszkedik a történethez, az árnyékok, a jelmezek, a zene, a képi világ pedig még hatványozza ezt. A történet a 15. századba nyúlik vissza, amikor is Dracula gróf (Gary Oldman) az Oszmán Birodalom seregei ellen harcol, otthonában pedig halálhírét költik, ami miatt hitvese véget vet életének. Akkor a fejedelem elfordul Istentől és lepaktál az Ördöggel. Négyszáz évvel később egy fiatal ügyvéd (Keanu Reeves) a gróf kastélyába utazik elintézni annak londoni ingatlanvásárlásait. Dracula megpillantja Harker medálját, ami egy lány (Winona Ryder) arcképét rejti, aki kísértetiesen hasonlít egykori arájához, ezért Angliába utazik, hogy megtalálja, miközben egész Londont lassan „uralma alá hajtja”. A 3 Oscar-díjjal jutalmazott alkotásban kiválóan éreztetik, hogy a „Gonosznak” milyen hatalma van, a halandók és az élet felett. Akárkit megigéz, az állatok behódolnak neki, már ahogy közeledik a Ködös Albion felé szinte kézzelfoghatóan tapasztalja a néző, hogy személyével együtt különleges hatalom is érkezik a tengeren. A néző ugyanakkor megérti e lény motivációit, sokszor még együtt is érez vele, nem lehet egy egyszerű „főgonosznak” tekinteni, akit alig várnak, hogy a jófiúk lekaszaboljanak. A filmbeli számos utalás is mind különlegesebbé teszi a produkciót, a narráció pedig, ami kíséri a történetet, tovább fokozza ezt. A „világ”, amit a készítők alkottak szinte tökéletes, ehhez pedig Gary Oldman személyében egy olyan színészt találtak, aki mind az idős, mind a fiatal bőrbe bújt Dracula-t rendkívül hitelesen formálja meg. Van Helsing professzor személyéről, ha csak annyit tudunk, hogy Anthony Hopkins játssza, már mindent el is árulunk, a kisujjában volt a szerep. Egyedül talán Reeves lóg ki a sorból. Kicsit szürkén sikerült hozni a karakterét, habár ilyen színészgárda mellett, nem könnyű kiemelkedni. Coppola Draculája egy romantikus ugyanakkor groteszk horrorfilm, ami teljesen egyedi szemszögből mutatja be a címszereplő történetét. Aki egy véres, akciódús, kaszabolós vámpírfilmet vár, az csalódni fog, de minden egyéb tekintetben szinte tökéletes produkcióval van dolgunk.
IMDb: 7,5
Joggal vetődhet fel a kérdés, hová tűntek az olyan klasszikusok, mint a Nosferatu, a Shadow of the Vampire vagy Cristopher Lee és természetesen Lugosi Béla Dracula-ja, de ezek egy teljesen más húrt pedzenek meg, nem érzem beilleszthetőnek a fenti alkotások közé. Ettől függetlenül a vászonra vetített vámpírmítosz alapját jelentik, családfa-szerűen épült rájuk az összes többi hasonló tematikájú produkció. Ez a tízes lista természetesen nagyrészt szubjektív véleményen alapszik, de igyekeztem minél több szempontot figyelembe venni az összeállításakor, hogy amennyire csak lehet hiteles legyen.
