Yasmina Reza Bella Figura című darabja online bemutatója – Török Ferenc rendezésében – február 27-én lesz látható a Vígstreamházban.
A 21. századi párkapcsolatokról és emberi viszonyokról szóló humoros tragédia Petrik Andreával, Kovács Patríciával, Halász Judittal, Stohl Andrással és Wunderlich Józseffel kerül bemutatásra. Yasmina Reza Bella Figura című darabjában a hétköznapok magával ragadó humora, a mindannyiunk számára ismerős abszurd véletlenek és az emberi kapcsolatok szövevényes hálója áll a középpontban.
Az anyai ágon magyar származású Yasmina Reza Franciaország egyik legelismertebb drámaírója, színházi munkáit 35 nyelvre fordították le, darabjait Európa legnevesebb színházaiban mutatják be, és Amerika-szerte is nagy sikerrel játsszák. „A darabjaimat mindig vígjátékként határozták meg, de szerintem tragédiák. Vicces tragédiák, de tragédiák” – mesélte egy korábbi interjúban. A 2015-ben megjelent Bella Figura a berlini Schaubühnében debütált Thomas Ostermeier rendezésében, Franciaországban pedig a szerző állította színpadra. „Ha a Bella Figura zene lenne, akkor talán… Nehéz kimondani, talán fúga lenne. A szöveg ritmusa igen változatos. Különböző szólamokat hallhatunk különböző tempóban. Csupa csend és ritmus…” – nyilatkozta.
„A hétköznapi életünket is tragédiák és komédiák közé szorítva éljük, talán pont ezért hiteles és valóságos Yasmina Reza világa. Nem kategóriákban gondolkodik, hanem emberekben. A népszerűsége is ebből fakad: nagyon emberi. Ez a darab nagy lehetőség mind az öt színésznek, hiszen nagyon mai, hétköznapi komédia, de a legfinomabb francia nívón. A történet szinte banális, egy furcsa születésnap végig izgalmas fordulatokkal, és ahogy haladunk előre a cselekményben sok apró titkokra is fény derül. A realitás sokszor szürreálisnak hat a Bella Figura titokzatos világában” – emeli ki Török Ferenc, az előadás rendezője.
Az előadásban mind az öt szereplő főszereplővé válik, de a középpontban mégis Andrea van, akit Petrik Andrea alakít. „Még soha nem volt olyan szerepem, amiben a nevem egyezik a sajátommal. Szinte zavarban voltam tőle a próbafolyamat elején. Andrea, mint ahogy mondják is róla, egy jópofa csaj. Megnyerő, önazonos és vagány. Addiktív személyiség: függ a férfitól, a szerektől, saját gyengeségei rabja. Küzd ellene, de elbukik a küzdelemben. Humora és ösztöne megvédi, és segít neki a nehezebb helyzetekben is. Sok ponton találkozom Andreával. Talán annyiban jár előttem, hogy az ő szabadságvágya és bátorsága szárnyalóbb, mint az enyém. Egyszerűen szabadabb és bátrabb. Egyszerre irigylem ezért és örülök, hogy nem vagyok a helyében” – meséli a színművésznő.
A keserédes komédia a hétköznapjainkról, a kapcsolatokról és a pontosan elhelyezett csendekről február 27-én lesz látható a Vígstreamházban.
További információ: https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/bellafigura-202102271900