Kísérleti művészeti programba kezd Szabó Réka, Harcsa Veronika is részt vesz a Tünet Együttes alapkutatásában.
Egészen új működési formában és elmélyült kísérleti megközelítéssel kezdte meg próbafolyamatát A létezés eufóriája című filmmel világhírűvé vált rendező, Szabó Réka és társulata, a Tünet Együttes. Új művészeti programjukat – melyet a tudomány területéről hozott „alapkutatás” módszertanával fejlesztik . A művészeti határokat feszegető kutatásban együttműködik velük az ismert jazz énekesnő, Harcsa Veronika.
Szabó Réka így nyilatkozott:
„A karantén alatt, kényszerűen kilépve az elmúlt évek szokásos mindennapjaiból, önkizsákmányoló, az egységnyi időből minél többet kipréselő gyakorlatából megszületett bennem a vágy és a tér az elmélyült kísérletező munkára. Az utóbbi időben belecsontosodtam valami szerep-félébe, és azt vettem észre, hogy nem keresem a fiatalok társaságát. Ezért döntöttem úgy, hogy fiatal alkotótársakat hívok magam mellé, miközben vitára szeretném felkínálni mindazt, amit a színházról gondolok.”
Ennek értelmében az egész évadon áthúzódó kísérleti programot egy négytagú „szenátus” vezeti, melynek tagjai Szabó Réka, a Londonban tanult Szabó Veronika szabadúszó előadóművész és rendező, a Tünet Együttes régi alapító tagja, Szász Dániel és a Budapesten, Salzburgban és Brüsszelben tanult fiatal táncos, Kelemen Patrik.
A kísérleti folyamat belső logikájából organikusan bomlik majd ki az az irány, amerre a kreatív folyamat halad. Az egész évadon átível majd ez a munka, mindig más által vezetett session-ök, műhelyek váltják egymást és ennek mentén létrejön majd egy új előadás is.
Szabó Veronika elmondta:
„Szeretnék egy olyan évadot, ahol vállalunk kockázatokat, hibázunk, néha elbukunk, mert tágítjuk a próba, próbálás határait is. Merünk kilépni a próbateremből, vagy a próbateremben merünk kilépni a saját megszokott módszereinkből.”
A készülő előadásban a hang és a mozdulat szerves együttműködésével, egyszerre születésével kísérleteznek. „A hangnak van egy dehumanizáló, állati vagy gépi iránya, ugyanakkor humanizáló is lehet, gondoljunk csak a dalra! Minket mindkét irány izgat.” – fűzte hozzá Kelemen Patrik.
Szász Dánielnek pedig az fontos, „hogy játsszak hanggal, testtel, gondolattal, hogy a bizonyosságba bizonytalanságot csepegtessek és örüljek az érthetetlennek.”
A művészeti határokat feszegető kutatásban a Tünet Együttes zenei trénere és konzulense Harcsa Veronika. „A mozgás és a hangadás között nagyon természetes a kapcsolat. Csodálatos megfigyelnem, ahogy a táncosok a kreativitásukat át tudják vinni a zenébe.” – mondta el az ismert jazz énekesnő.
A Tünet Együttes új bemutatójára a tervek szerint 2021 január végén a Trafóban kerül majd sor.