Újra Magritte – Felhőember táncelőadás – interjú Hoffmann Luca táncművésszel

Hoffmann Luca táncművésszel a PR-Evolution Társulat Magritte – Felhőember című előadás kapcsán beszélgettem, amely a Nemzeti Táncszínházban lesz látható november 28-án.

Corn&Soda: Bő féléve beszélgettünk, amikor elmondtad, hogy a szabadúszást választottad. Most is így van még?

Hoffmann Luca: Még mindig „szabad” vagyok, de hogy mi lesz, hogyan lesz, azt még nem tudom. Nagyon sokat gondolkozom azon, hogy mi lenne a jobb. Az állandó társulat nyilván biztonságot adna az anyagiak, a lehetőségek és a tréningek tekintetében. Közben ott van a másik lehetőség, a szabadúszás. Azt a jó érzést nem lehet leírni, hogy sok közegben tudok benne lenni, sok koreográfussal tudok együtt dolgozni, és sok táncost megismerhetek. Ebben a változó közegben jobban megismerhetem saját magamat azáltal, hogy a különböző helyzetekre hogyan tudok reagálni. Majd alakul. Abban hiszek, hogy az élet hozza el a megoldást.

Milyen feladataid vannak?

Nemes Zsófival, a PR-Evolution Társulat vezetőjével sokat dolgozom. Az …és fehér előadást nemrégen újra játszottuk, és most jön a Magritte. Feledi Jánossal is dolgoztam közben, turnén voltunk Algírban, ami nagyon érdekes és jó volt. Jól sikerült az előadás. Teljesen más világba csöppentük bele. Többször változott az időpont, de végül felszabadultan utaztunk oda. Nagyon jó lehetőség a külföldi turné arra, hogy megtapasztaljam milyen máshol az élet, hogyan fogadnak minket, magyarokat.

Mit tapasztaltál Algírban?

A kultúra teljesen más. Már amikor leszálltunk a repülőgépről, akkor lehetett látni, hogy egy másik világban, dimenzióban vagyunk. Nagyon más a környezet. Az út egyik oldalán csodálatos épületek állnak, a másik oldalon számunkra elképzelhetetlen szegénységet látni. Álltam az út közepén és azt mondtam, hogy nem hiszem el, hogy ekkora különbség lehet az út két oldala között. Aranyosak voltak velünk a házigazdák, nagyon tetszett nekik az előadás, segítettek mindenben, odajöttek hozzánk gratulálni. Ez ilyenkor mindig nagy töltetett ad nekem.

Úgy tudom, hogy a salsa tánccal intenzíven foglalkozol.

Igen, az is alakulóban van. Most voltunk Varsóban egy versenyen, ahol második helyezést értünk el. Nagyon élvezem, miközben a salsa a kortárs tánctól teljesen eltérő világ. A salsa tánc felszabadító érzést ad nekem, amit a kortárs táncban is tudok használni. A salsa-ban pedig a kortárs táncot tudom használni. Nagyon jó egyensúlyt ad a kétféle táncos világ. Vannak fesztivál meghívásaink és egyre többen ismernek, kapom a jó visszajelzéseket, ami nagyon jó.

A szabadúszás ebben is segít téged?

Igen, ha társulatnál lennék, nem biztos, hogy el tudnék menni salsa órákra és a fesztiválokra. Ezért is gondolkozom azon, hogy melyik út éri meg nekem. Jobb párhuzamosan többféle dolgot csinálni, mert akkor lehet töltődni. Aztán lehet, hogy egy idő után az a jó, ha egy dologra lehet koncentrálni. Ez az érzés váltakozik az emberben, aminek az egyensúlyát nehéz megtalálni.

A PR-Evolution előadása René Magritte festőművésszel foglalkozik?

Igen, Magritte festőművész egy életszakaszát mutatja be.

Elmélyedtetek René Magritte munkásságában?

Igen, Nemes Zsófi megmutatta Magritte képeit, elmondta, hogy milyen stílust gondoljunk át. Elmondta, hogy miért nem látszanak az arcok az előadásban, mert a festményeken sincsenek arcok. Magritte nem arra helyezi a hangsúlyt. Magritte élettét is megismertette velünk. A próbafolyamat alatt is sokat megtudtunk róla. Zsófi belevitte a koreográfiába Magritte életét, és így mi is megismertük, hisz előtte nem tudtam róla.

Külön is utánanéztél Magritte munkásságának?

Igen, nézegettem a képeit, igyekeztem az életéről olvasni, de nem sok minden található róla.

Neked tetszik René Magritte stílusa?

Nekem nem az ő stílusa az, ami a festészetben tetszik. Megnézem, felkelti az érdeklődésemet, de nem ő a kedvenc festőm. Nekem fontosak az arcok, és az, hogy legyenek kidolgozva az apró részletek. Magritte nem a részletes dolgokra ment rá. Van olyan jelenet, hogy az előadásban az arcotok nem látszik.

Milyen így táncolni?

Nehéz. Van egy álarcos rész az előadásban. Nehéz álarcban úgy táncolni, hogy levegőt is kapjunk, és kilátni sem egyszerű belőle. Amikor a próba során először megcsináltuk a koreográfiát, még nem tudtuk, hogy álarcban kell majd táncolnunk. Amikor Zsófi először behozta az álarcot, nem volt egyszerű, hiszen a más érzékszerveinkre kellett koncentrálnunk, hogy érezzük a másikat. Gyakorolni kellett azt, amikor nem látjuk, hogy mit is csinálunk. Én szeretem, mert így még jobban kell figyelni a másikra, a csapatra, és arra, hogyan tudunk úgy együtt mozogni, hogy nem látjuk egymást. Ebben az előadásban nehezebb a kontaktust felvenni a közönséggel, de van olyan rész, hogy a színpad elejére megyünk és gesztusokat teszünk a nézők felé. Kiválasztunk valakit és a szemébe nézve gesztusokat teszünk a kalappal, játszadozunk, ami jó érzés. Látjuk, hogy érdekli-e a nézőt, amit csinálunk, és ha azt érzékeljük, hogy éppen kevésbé, akkor az kihívás, hogy felkeltsük az érdeklődését, hogy megfogja az, amit csinálunk.

Júniusban már előadtátok a Magritte – Felhőember előadást. Most hogyan készültök?

Májusban négy-öt hetet készültünk, most újra össze kell hangolódnunk, és minden nap próbálunk. Felújító próba van, miközben vannak új szereplők is, akiknek elölről kell tanulniuk a koreográfiát. Nekem is vannak új részek, amelyekben nem voltam benne az előző előadásban, szóval intenzív ez a próbaidőszak számomra.

A Nemzeti Táncszínház nagyszínpadán a Magritte előadásban léptél fel először?

Igen.

Milyen érzés volt ilyen nagy térben táncolni?

A Művészetek Palotájában is volt már fellépésem, illetve sokat dolgoztam a Madách Színházban is, tehát nem volt új számomra a nagy tér. Az furcsa, hogy a Nemzeti Táncszínház színpada és a nézőtér között van egy üres tér. Nem látom annyira nézőteret, ha fények is vannak, akkor pedig végképp nem. Meg kellett azt szokni, hogy minden távolabb van, nem úgy látnak minket, mintha közelről néznék az előadást. Nagy térben nehezebb érzékelni a másik energiáját, jobban kell koncentrálni és fókuszálni.

A közeljövőben milyen előadások várnak rád?

Feledi Jánossal fogok sokat dolgozni, ő számomra egy nagyon fontos személy. Február 1-én a Művészetek Palotájában a Dohnányi Zenekarral lesz fellépésünk és Feledi János egy régi darabját, a Requiem-et is felújítja márciusban. Még nem tudom, hogy Nemes Zsófival milyen előadások lesznek a közeljövőben, de remélem, hogy vele is folytatódik a közös munka.

Köszönöm a beszélgetést.

Kapcsolódó cikkeink: