Az előző szezon egyik szenzációja a saját életet élő lakásbelső volt, ami mellett a színikritikusok sem mentek el szó nélkül: a Látszatélet elnyerte a legjobb díszletnek járó díjat. A nyári szünet után a Proton Színház előadása előbb a “This is not Europe” jelmondattal megrendezett Wiesbadeni Biennálé, majd a drezdai HELLERAU Művészeti Centrum meghívásának tett eleget évadindításként. A teltházas estéken tapsviharral jutalmazták a darabot, sőt a drezdai színház közönségét még a távolság sem tartotta otthon, lelkesen érkeztek a külvárosban található helyszínre (Festspielhaus), melynek múltja nem kevesebb, mint 100 évre nyúlik vissza. A Mundruczó Kornél rendezte előadás következő állomásai Berlin és Lille lesznek, hogy ezeket követően december 8-10. között visszatérjen Budapestre, a Trafó Kortárs Művészetek Házába.
Az ősz folyamán 15. fesztiválmeghívásának tett eleget a 2012-ben bemutatott Szégyen, mely szeptemberben a pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepelt. Az előadás a cseh kritikusokban is értő közönségre talált:
„A Szégyen nagyon provokatív előadás az életért való harcról és a méltóságról.“
(Kateřina Jírová, Divadelni noviny)
„Ami Mudruczót illeti, a munkáit több cseh rendezőnek és színésznek is meg kellene néznie, hogy lássák, mit lehet kezdeni a színpadképpel, a színész testével anélkül, hogy elvesznének a részletekben, illetve hová lehet eljutni a téma pontos és végiggondolt értelmezésével, valamint a precíz színészvezetéssel. Lehet, hogy ez az előadás néhány helyen túlzottan naturalista (…), de egyik jelenete sem öncélú. Ráadásul nagyon mesterien és szuggesztív módon „elidegenítette“ az egyes jeleneteket zenei betétekkel vagy a többi, az adott jelenetben épp nem szereplő színész jelenlétével a színpadon. A látott képek és történések pedig olyan erős emóciókat ébresztenek a nézőkben, amelyet – talán az indusztriál, punk, hard core és hasonló rockzenéken kívül – semmilyen más „művészeti“ médium nem képes előidézni.“ (Vladimír Hulec, Divadelni noviny)
A Szégyen Budapesten legközelebb 2016. november 28-án, 29-én és 30-án a Trafó Kortárs Művészetek Háza műsorán látható.