„Vagy megírom ezt a könyvet, vagy nem írok soha regényt” – interjú Veres Attilával első regényéről

Hány  fiatal, magyar horror vagy sci-fi szerzőt tudunk felsorolni? Miközben a neveken gondolkodunk, szomorúan konstatálhatjuk, hogy a hazai színtér erőteljes hiányt szenved a műfaj ifjú képviselőiben. Ezért is nagyon örvendetes hír, hogy a Könyvhétre megjelenik Veres Attila első, bemutatkozó regénye Odakint sötétebb címmel az Agave Könyvek gondozásában. A szerző az elmúlt egy évben a The Black Aether horrormagazinban leközölt novelláival már kisebb népszerűségre szert tett,  most megjelenő műve pedig egy alkotói időszak csúcspontja. A könyv megjelenése kapcsán a Corn&Soda interjút készített az íróval.

C&S: Filmforgatókönyvek és novellák kapcsán vált ismertté a neved, most azonban megjelenik az első regényed is. Hogyan született meg az ötlet, hogy regényt írj? Vagy voltak eddig is ilyen jellegű próbálkozásaid?

Veres Attila: Van egy gyerekkönyvem, ami még nem jelent meg. Azt leginkább a saját és a barátnőm szórakoztatására írtam a macskáinkról. Mindig tudtam, hogy szeretnék regényeket írni, de a regényírás sok időt és energiát emészt fel, ezért vártam az ötletre, amibe hajlandó vagyok akár éveket ölni.  Néhány évvel ezelőtt egy éjszaka összeállt a fejemben egy koncepció, ami magába olvasztott egy sor más ötletet is. Annyira természetesen nőttek ki ebből az alapból a részletek, hogy tudtam, ez  a megfelelő pillanat az írás elkezdésére. Vagy megírom ezt a könyvet, vagy nem írok soha regényt. Ráadásul világos volt, hogy a történet nem elmesélhető vizuálisan, nem adaptálható filmre. Nekem nagyon fontos, hogy a regényeim ne legyenek máshogy elbeszélhetők, csak regényként.

C&S: Mind a novelláid, mind pedig a megjelenő regényed a horror kategóriába sorolható. Mi vonz ebben a műfajban?

Veres Attila: Nem hiszem, hogy tisztán horrort írok, bár a történeteimnek része a fájdalommal teli átalakulás, az erőszak, a félelem. Ha az, amit írok horror, akkor kozmikus horror, vagy sötét weird. Úgy gondolom, hogy ebben a módban lehet a legpontosabban írni a modern ember alapvető élményéről, arról, hogy nem találjuk a helyünket egy állandóan változó, gyakran ellenséges univerzumban. A világ, amiben élünk, fragmentált, nagyon ritka, hogy hatalmas tömegeknek ugyanaz az alapélménye legyen. De a félelem a legtöbb emberben azonos; a félelem a változástól, félelem a jövőtől, félelem a haláltól. Íróként ezt használom ki, hogy a leghatásosabban tudjak beszélni az engem érdeklő témákról, és emiatt lesznek ezek a történetek horrorisztikusak.

C&S: A könyveddel kapcsolatos hírek szerint a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíted első regényedben. Mit jelent ez? Mit gondolsz, miben hoz újat az Odakint sötétebb?

Veres Attila: Lovecraft a XX. század egyik legnagyobb hatású írója, különösen a spekulatív műfajokban. Gyakorlatilag megkerülhetetlen referencia, ha megismerhetetlen, megérthetetlen dolgokról írsz. Az ő kabátja alól bújt elő a komplett New Weird közeg, ami az elmúlt évtizedben a legfontosabb spekulatív mozgalommá nőtt, és a mainstream felé tart. Sajnos a most futó szerzők nagy része nem elérhető magyarul, kivéve China Miéville és Jeff Vandermeer bizonyos könyveit. Nem ez a két szerző volt rám a legnagyobb hatással, de nem nagyon tudtunk más referenciát adni, ami elhelyezte volna valamifajta térképen a könyvet, és Magyarországon is ismert. Ha azt írjuk, hogy Thomas Ligotti, Jeffrey Ford, Caitlín R. Kiernan, Laird Barron vagy Kathe Koja, nem sok olvasó figyelmét keltette volna fel. Magyarországon ez a műfaj kevésbé vagy egyáltalán nincs jelen, így az Odakint sötétebb gyakorlatilag a bemutatkozása ennek az elbeszélési módnak. Egyébként nagyon büszke vagyok, hogy ugyanaz a magyar kiadóm, mint Miéveille-nek és Vandermeernek. (Agave Könyvek – a szerk.)

C&S: A regény cselekménye Magyarországon játszódik. Sokan óvakodnak a történeteik hazai környezetbe való helyezésétől, attól tartva, hogy az olvasók nem találják elég izgalmasnak. Benned nem volt ilyen félelem?

Veres Attila: Rémálmainkban is Magyarország szerepel, a gyerekkori szobánk, a szüleink, a városaink; ha álmunkban külföldön járunk, akkor meg is jegyezzük, hogy nem a saját országunkkal álmodtunk. Ha egy hellyel lehet álmodni, akkor történetet is lehet benne mesélni. Engem olvasóként nem érdekelnek azok a magyar könyvek, amik külföldi narratívákat másolnak, külföldön játszatják le őket, mintha egy amerikai író munkái volnának, így íróként sem érdekelt. A regény Magyarországon játszódik, mert Magyarországról is szól. Amikor kitaláltam a regény alapját, nagyon konkrétan ahhoz a helyszínhez kapcsoltam a fejemben, ahol éppen álltam, mikor az ötlet eszembe jutott. Nem hiszem egyébként, hogy egy helyszín önmagában izgalmas vagy unalmas; az írón múlik, hogy izgalmassá teszi-e, felruházza-e jelentéssel, vagy nem.

C&S: Mi inspirálta a műben megjelenő lényeket, a hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodó újfajta állatokat? Hogyan születtek ők meg?

Veres Attila: Szerettem volna, ha a lények abszolút idegenek a tájtól, amiben létezniük kell; a magyar vidéktől. Azt is szerettem volna, hogy olyan legyen, mintha valaki kapkodva összehordott volna egy csomó ötletet, amik alapvetően nem működhetnének együtt.  Úgy képzeltem, hogy olyan ez, mintha tengeri lényeknek kellene szárazföldön élnie, ezért vannak csápjaik, mint a polipoknak. Sokat jártam állatkertbe, és nagyon megkedveltem a lajhárokat, ahogy mozognak, ahogy szemkontaktust tartanak, a szőrük tapintását. Összekevertem ezt a pókok testfelépítésével és bizonyos szokásaival, a személyiségük egy részét pedig a macskáim adták.

C&S: Mit gondolsz az ingerküszöb változásáról?  Kevesebb, mint 200 év alatt Mary Shelley-től eljutottunk a japán gore-ig. Mi kell ma szerinted az olvasói borzongáshoz?

Veres Attila: Érdekes kérdés ez, mert nem hiszem, hogy a Frankenstein koncepciójánál írtak azóta durvábbat. A horror fokmérője a kérdés kontextusában az, hogy az emberi testet milyen módon semmisítik meg. A gore film horrorja az, hogy az embert húsként definiálja, és ezen a húson tesznek folyamatosan durva erőszakot. Ez a Frankenstein alapkoncepciója is; egy tudós halottak darabjaiból rak össze egy testet, illetve a végére kettőt. Ennél durvábbat a japán gore sem csinált. Az elbeszélés, akár a próza, akár a film lényege a keretezés; hogyan, milyen közelről mutatunk meg valamit, mire fókuszáljuk a befogadó figyelmét. A japán gore megszállottan koncentrál a hús roncsolására, míg például a Frankenstein számára ugyanez az aktus csak kiindulópontja egy gazdagabb elbeszélésnek. Tehát igazából nem látok nagy különbséget, csak abban, hogy a gore filmek kizárólag az erőszakra irányítják a figyelmet, nem emelnek be más elemet vagy témát. Tehát ez nem az ingerküszöbről szól, hanem egy rétegközönség kiszolgálásáról. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az erőszak ábrázolása önmagában borzongató. A dolgok elhallgatása borzongatóbb, mert az olvasónak a saját fantáziájával kell kitöltenie a sötét tereket. Viszont az erőszaknak, amennyiben dramaturgiailag indokolt, van helye egy történetben. Az Odakint sötétebb, különösen az utolsó harmadban, eléggé erőszakossá is válik.

C&S: Milyen korosztálynak szól a regényed? Hány éves kortól ajánlanád?

Veres Attila: Felnőtteknek ajánlanám, mindenképp 18 év felett. A regényben van explicit szexjelenet, ahogy van erőszak is, amiben a szöveg nem lubickol, de nem tartom helyesnek, hogy valaki félvállról vegye az erőszak ábrázolását. Az erőszaknak vannak következményei, és fájdalmas. A regény több helyen ijesztővé válik, és a lét bizonyos véges aspektusaival foglalkozik. Szóval erős idegzetű felnőtteknek ajánlanám, illetve azoknak, akik nem ijednek meg, ha egy spekulatív regény nem végsőkig eszképista.

C&S: Mi segít az írásban? Vannak-e jellegzetes írói szokásaid?

Veres Attila: Az írás mindig nehéz dolog. Én is a szabadidőmben írok, mint a legtöbb hazai író, csakhogy munkaként is ezt teszem. Szóval nehéz 6 óra írás után a szabadidőmben tovább írni. Általában szükségem van egy-két napra, hogy váltsak a projektek között, olyankor úgy tűnik, mintha nem csinálnék semmit. Egyébként szoktam zenét hallgatni írás közben, gyakran bakelitről, hogy 20 percenként mindenképpen fel kelljen állnom az asztaltól. Leginkább a Slayer, Motörhead, Mastodon, Clutch szokott segíteni, vagy a John Carpenter filmzenék, a Boards of Canada és Bohren und der Club of Gore lemezek. De van, amikor teljes csendre van szükségem, és van, amikor el kell mennem otthonról, és valahol máshol írni. Nincs állandó, bevett szokásom.

C&S: Dolgozol-e jelenleg új íráson? Mik a jövendő terveid?

Veres Attila: Míg a regényt írtam, nem dolgoztam új novellákon, bár számos ötlet felmerült, úgyhogy most szeretnék írni néhányat. Tele vagyok vad koncepciókkal, hangulatokkal, helyzetekkel, és a novella remek kísérleti terep. Most is dolgozom egyen, az a címe, hogy Közöttetek, és egy temetésről szól. Remélem, hogy a Black Aetherben fog megjelenni, ha befejezem, mint három korábbi novellám. Már jegyzetelek a második regényhez is, amit talán ősszel kezdhetek el írni.

C&S: Üzensz-e valamit a leendő olvasóidnak?

Veres Attila: Szeretnék mindenkit bátorítani, hogy olvassanak magyar szerzőket.  Elsősorban is a Noctambulo című regényt Beregi Tamástól, mert egy izgalmas, masszív szöveg, amihez hasonló régen jelent meg az országban. Adjanak egy esélyt Farkas Balázs novelláskötetének, az Ismétlésnek; több kiváló történet mellett tartalmazza a Sára élete című írást, amit rendkívül erős novellának gondolok, már csak azért megéri beszerezni a könyvet. Az Odakint sötétebb pedig tökéletes ajándék családtagoknak, barátoknak, ellenségeknek születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, válás alkalmával, satöbbi, szóval bátran vegyen mindenki belőle akár több példányt is.

Köszönjük az interjút!