Blackphoenix 
A közös munkakörnyezet okozza, vagy egyenesen a kollektív tudattalanba nyúlnak vissza ihletért? Múlt szombaton Darskovich Edina gasztroblogger nyitotta meg az Artézi Galéria soron következő, Koincidenciák című kiállítását; amelynek keretében az Arnolfini- kör hét kiváló művészének kollázsai kényszerítik megtorpanásra és hosszú percekig tartó szemlélődésre a látogatókat. A címadás cseppet sem véletlen; a különféle technikákkal készült műalkotásokat nézve egyenesen az az érzésünk támad, hogy ahol az egyik véget ér, pont ott kezdődik a másik. A megnyitón ráadásul Turbuly Lilla versei a szavak dimenziójának irányában is tovább mélyítették a befogadói élményt. A költőnővel a különböző művészeti ágak összeéréséről, a gyermekirodalmat érintő diszkriminációról, és saját terveiről beszélgettünk.
C&S: Hogyan került kapcsolatba az Arnolfini- körrel?
Turbuly Lilla: Lakner Zsuzsán keresztül. Vele pedig úgy, hogy ő Stuttgartban él, és olvasta a városról szóló versemet a Parnasszus című folyóiratban, ezután megkeresett engem az interneten. Megtudtam, hogy grafikus, és kollázsokat készít, és mivel megtetszettek a munkái, őt kértem fel, hogy illusztrálja az első gyerekverses könyvemet, a Titkosírást. Innentől valamiféle alkotóbarátság jött létre köztünk, ezután ismertetett meg Zsuzsa az Arnolfini- körrel.
C&S: A megnyitóból is kiderült, hogy a képzőművészet és az irodalom nagyon jól tudja egymást segíteni. Ez a fajta együttműködés a hétköznapokban is jelen van?
Turbuly Lilla: Természetesen; néha Zsuzsa inspirál engem, néha meg én őt. A Titkosírás óta is volt már néhány hasonló közös munkánk, amikor a szövegemhez készített képet, vagy én írtam verset az ő grafikájához.
C&S: Ön szerint ez a fajta felállás általánosságban is működhet?
Turbuly Lilla: Igen, létezik ilyen. Az jut eszembe, amikor tavaly a Szépművészeti Galériában, idén pedig a Nemzeti Galériában került megrendezésre a Textúra, ahol kiállított festményekhez kértek fel írókat, hogy társítsanak hozzájuk szövegeket, amelyeket színészek adtak elő. Voltak ott kortárs és régebbi festmények is. Ez a felállás nagyon jól működött, és biztos, hogy nagy inspiráló erő tud lenni mind a két félnek.
C&S: Tervez-e mostanában újabb verseskötetet vagy regényt?
Turbuly Lilla: Igen, a második verseskötetemet szeretném összeállítani. Nem vagyok túlságosan termékeny költő; évi négy-öt verset tudok írni, tehát meglehetősen lassan jön össze egy kötetre való. Az előző, felnőtt verseskötetem, a Szélrosta 2008-ban jelent meg. Tulajdonképpen mostanra gyűlt össze egy újabb „adagnyi” vers, úgyhogy erre az évre az lesz a feladatom, hogy rendezzem őket, és megpróbáljak kiadót keresni hozzájuk. Amíg a Holmi folyóirat megvolt, addig ott publikáltam, de sajnos már megszűnt, így most a Mozgó Világban jelennek meg a műveim. Viszont jó lenne egy kötetbe is összegyűjteni őket.
C&S: Önt leginkább a gyermek-és ifjúsági könyveiről ismeri az olvasóközönség. Kijelenthetjük, hogy ez a műfaj közelebb áll Önhöz?
Turbuly Lilla: Nem, nekem a költészet a legfontosabb. Viszont éppen azért, mert kevés verset írok, nem várhatok arra, hogy jöjjön az ihlet. Vagy beugrik egy sor, amely köré fel tudok építeni egy verset, vagy nem. Nem vagyok képes tudatosan befolyásolni a költészetet, a prózát viszont igen. Ezért írok felnőtteknek novellákat és regényeket. De valóban, az utóbbi időben a legnépszerűbbek a gyerekkönyveim. Én egyébként nem választom szét az irodalmat korcsoportok szerint, sőt küzdök is az ilyen fajta elkülönítés ellen, mert ez olyan, mintha a gyerekirodalom alsóbbrendű lenne. Azt mondom, mindig az adott téma határozza meg, hogy milyen formában és műfajban szülessen meg az ötlet; talán gyerekmese lesz, talán felnőtteknek szóló novella, esetleg vers.
C&S: Ezt a megközelítést még nem igazán hallottam senkitől, de mindenképpen szimpatikus.
Turbuly Lilla: Néha szerintem rosszul esik a gyerekirodalmat művelőknek, hogy a csak felnőtt irodalmat művelők között vannak, akik nem tekintik komoly irodalomnak a műveiket, és hajlamosak rálegyinteni. Az Író Cimborák nevű társaságból számos szerzőt ismerek, akik mindkét korcsoport számára alkotnak, például Mészöly Ági, és Molnár Krisztina Rita vagy Miklya Zsolt – így azt hiszem, sokan gondoljuk, hogy nem kellene a felnőtt- és gyermekirodalmat különválasztani.
C&S: Térjünk vissza egy kicsit a képzőművészetre; az Arnolfini- kör művészei közül Lakner Zsuzsa munkái azok, amelyek a legközelebb állnak Önhöz?
Turbuly Lilla: Biztos, hogy Lakner Zsuzsa képei állnak hozzám legközelebb a körből, de azért mert az ő világát ismerem a legjobban és legrészletesebben. Viszont a többiek képeit is szeretem, a mostani munkáik közül például Gábos József CD-sorozatát is szépnek találom.
Ez utóbbi nekem is a kedvencem volt, a könyvborítókkal befedett CD-k az elektronikus könyvtár művészi újraértelmezését juttatták eszembe. Természetesen a többi művész, Géczi János, Láng Eszter, Mózes Katalin, Torma László és Zsubori Ervin munkáit is érdemes megtekinteni.
