Anon Anon 
Történelmi karneválon részt venni mindig nagyszerű dolog, de könnyű szívvel elmondhatom, hogy a Visegrádi Palotajátékok hangulata egészen elképesztő volt.
A visegrádi királyi palota Magyarország egyik legszebb és legfontosabb emlékpontja. 1985 óta folyamatosan itt rendezik meg a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat, ahol lovagi tornákkal, reneszánsz vásárral, koncertekkel és egyéb látnivalókkal várják a szervezők az érdeklődőket. Idén, nyolc országból több mint 1000 fellépő érkezett, hogy megidézze a 14. század hangulatát.
A Palotajátékok az 1335-ös Visegrádi királytalálkozónak állít emléket, ami óriási politikai, diplomáciai eseménynek számított, és hatása a mai napig érződik. 1335 októberében ugyanis Károly Róbert (I. Károly) magyar-, Luxenburgi János cseh-, és Nagy Kázmér lengyel király megállapodott, hogy országaik között béke kell, hogy legyen, mindezt olyan diplomáciai, gazdasági szerződésekkel erősítették meg, amelyek hosszú távú eredményeket hoztak. Később, 1991-ben, a rendszerváltás utáni bonyolult években erre a történelmi eseményre és a közös közép-európai politikai együttműködésre alapozva jöttek létre a Visegrádi Négyek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia részvételével), melynek politikai hatása egyre erősebb a régióban.
Idén a Palotajátékokat július 8-10. között rendezték meg. Én az első napon voltam ott, és a hangulat egészen elképesztő volt. Többször voltam már hasonló történelmi karneválokon (a Savaria Karneválon minden évben visszatérő vendég vagyok), mégis úgy éreztem, hogy ehhez fogható hangulatban még nem volt részem. A legizgalmasabb program természetesen a lovagi torna volt, amelyet egy kis történelmi keretbe ágyazva mutattak be. Nekem Kázmér király lovagi tornájára sikerült helyet kapom, a fedetlen lelátóra. A tikkasztó hőség ellenére elmondhatom, hogy azok jártak jobban, akik ide vették meg a jegyüket, ugyanis a viadalok erre a nézetre lettek komponálva. A fedett lelátóban ülőknek, bár árnyékuk volt, jó rálátásuk már kevésbé. A heroldok (narrátorok) különböző felvezetői után érkezett a királyi udvar és a harcolni vágyó lovagok hada. A bemutatók érdekesre, izgalmasra sikeredtek, volt egy-két bemutató, ahol bizony nem tudtam eldönteni, hogy előre megbeszélt elemekről van szó, vagy valódi harc tanúja vagyok. Egy kivetni valót találtam mindössze: a reneszánsz táncnak eladott, valójában ír és magyar néptánc elemeket felsorakoztató táncelőadás nagyon kirítt a sorból.
Két bemutatót emelnék ki igazán: az egyik az apródiskola bemutatója, ahol a visegrádi lurkók mutathatták be harci tudásukat. A körülbelül 3-14 éves gyerekek fegyelmezetten mutatták be a gyakorlatokat, majd gyepálták egymást gyakorlókardokkal. Nagyon jó volt látni, hogyan nevelik ki a következő generációt, akik a hagyományőrzés és a lovagiasság szabályai szerint élnek. Ha mást nem is, de néhány értéket továbbvisznek magukkal felnőtt életükbe. A másik, amit megemlítenék, az egy egészen érdekes, újszerű bemutató volt. Egy PhD hallgató történész saját kézzel kovácsolt fegyverekkel mutatta be a korabeli lovassági technikákat. Nekem azért volt ez különösen érdekes, mert jó volt látni, hogy a történelem mennyire élő, hogy valóban hozzá értő emberek nem csupán könyvespolcok mögött őrzik a tudásukat és írnak róla szakmai cikkeket, de be is mutatják a megszerzett ismereteket. Persze, az össznépi csaták valóban jóval látványosabbak voltak, hiszen mégis izgalmasabb azt látni, ahogy több száz ember egymásnak esik, de mégis ez a momentum jobban megfogott.
Gyerek és felnőtt egyaránt megtalálta a számítását a fesztiválon, programok garmadáján lehetett részt venni, és persze megnézhettük a palotát is. Egy bosszúság ért csupán, úgy döntöttem, hogy nem kocsival, hanem gyalog jutok fel a Fellegvárig, ami egy meredek kaptató megmászását jelentette. A főbb programok (és a nagy tűző nap után) ötkor indultam felfelé, fél hatra értem fel, de bosszúságomra erre az időre már bezárt a Fellegvár, így csak a kilátásban gyönyörködhettem. Visszatérve a reneszánsz vásárnál a finom italok kárpótoltak azért a veszteségemért.
Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon jól összerakott és megrendezett eseményre sikerült a Palotajátékok – nyilván sokat nyomott a latban a több mint harmincéves tapasztalat, de mégis az volt az érzésem, hogy ennél jobban nem is rendezhették volna meg az eseményt.
