Az örökmozgó basszusgitáros, Marco Mendoza idén is két alkalommal látogat el hazánkba, és a sikert sikerre halmozó The Dead Daisies formáció mellett saját zenekarával is fellép Budapesten. Új albumának turnéja március 4-én érkezik meg fővárosunkba. Viva La Rock!
A Whitesnake, Ted Nugent, Thin Lizzy zenekarok egykori basszusgitárosa március 4-én tér vissza Budapestre triójával, hogy az épp a napokban megjelenő szólóalbumának dalait is bemutassa a tavaly ősszel már sikeresen letesztelt BackStage Pub színpadán. A kiváló énekes-basszusgitáros hét év után készítette el új, harmadik nagylemezét, ami „Viva La Rock” címmel jelenik meg március első napjaiban.
„A dalok nagy részét Koppenhágában a Medley Stúdióban rögzítettem Søren Andersen barátommal. Nagyon jók lettek! Ezzel egyidejűleg szerettem volna megemelni a kalapom olyan bandák és zenészek előtt, akik velem tartottak a pályám során. Ted Nugent és Derek St. Holmes klasszikusát, a Hey Baby-t is feldolgozom a lemezen. A Chinatown pedig egy tisztelgés a Thin Lizzy előtt, ahol magam is eltöltöttem néhány turnézással és lemezfelvétellel telt évet. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, Søren és én kiválóan tudunk együtt dolgozni. Nagyon produktív időszak volt ez, remélem nektek is tetszeni fog, amit összehoztunk.”
Az idei turnén a dán Blended Brew zenekar melegít be Marco Mendoza koncertjeire, így a budapesti bulira is érdemes lesz időben érkezni. Este nyolckor kezd a fiatal csapat. Kedvcsinálónak friss videójuk: „Open Ocean”
Marco Mendoza – basszusgitár, ének
Michael McCrystal – gitár, vokál
Kyle Hughes – dob
Jegyek elővételben kaphatók a TIXA.HU online rendszerében és a koncert napján személyesen a helyszínen, 3900 Ft-os áron. További részletek a koncert Facebook oldalán. A helyszín kapacitása (~150 fő) miatt is érdemes időben beszerezni a jegyeket!
Kapunyitás: 19:00 // Kezdés: 20:00