Blackphoenix 
Az X-Men Apokalipszisról szóló duplakritikánk SPOILERT tartalmaz, úgyhogy csak az olvasson tovább, aki látta a filmet, vagy nem zavarja, ha kisebb történetrészekkel találkozhat.
Bár az első generációs X-Men csapat tagjai az elmúlt tíz évben kerülték egymást, most a Sors ismét keresztezi az útjukat, ugyanis Mystique, Charles Xavier és Magneto (ismét) életük legnagyobb kihívásával találják szemben magukat. A magát Elsőnek (En Sabah Nur) nevező mutáns, vagyis Apokalipszis feltámad sírjában, és miután egy gyors pillantást vetve a világra, úgy döntött, megérett a helyzet egy nagytakarításra, elkezdi toborozni elmaradhatatlan lovasait. Amint az várható (főleg a képregényekben és az animációs filmekben otthonosan mozgó közönség számára), a három szuperhős nem ugyanazon a térfélen veti bele magát a küzdelembe. A fent említett médiumokat is górcső alá véve tárgyaljuk ki, vajon az X-Men – Apokalipszis milyen arányban tudja az újdonság varázsát és a megnyugtatóan ismerőset nyújtani.
Blackphoenix:
Számomra, aki a korábbi mozifilmeken kívül csak a sokadik generációs X-Men- hősök kalandjait feldolgozó animációkat láttam, maga a történet meglepetésszerűen hatott, így talán valamivel könnyebben levett a lábamról, mint egy nálam hardcore-abb rajongót. A három központi karakter cselekedeteit mozgató rugók persze ugyanazok, mint korábban. Xavier továbbra is töretlen idealizmussal és hittel közelíti meg az emberek és mutánsok közötti kapcsolatot (bár Mystique inkább afféle hideg háborús helyzetet lát maga előtt). Magneto hiába próbált meg szerető férjként és gondoskodó apaként normális életet élni, ismét szembesülnie kell az emberi gonoszsággal, amelynek hatására a bosszúvágy újra elvakítja. Ez a történetszál legalább annyira szívszaggatóra sikerült, mint az Elsőkben szereplő pénzérmés jelenet, így a férfi jogos haragja szinte beszippantja a nézőt. Mystique azonban elszántan kapaszkodik a Magneto lelkében élő jóságba.
A három főhőstől tehát azt kapjuk, amire a korábbiak alapján számítottunk. Két apróság zavar engem velük kapcsolatban. Először is az évek múlásával egyre nehezebb eladni Jennifer Lawrence-t James McAvoy húgaként, még akkor is, ha a lányt csak örökbe fogadták és ő a fiatalabb kettejük közül. A második pedig Mystique klubbeli jelenete; nincs az a háromajtós szekrény biztonsági őr, aki így összerogyna attól, hogy egy lány (akinek a különleges képessége nem az emberfeletti testi erő) egy kicsit megsuhintja a könyökével.
Jane, Scott, Árnyék és Ciklon botladozásait nézni kifejezetten üdítő volt. A fiatal színészek új dimenziót adtak azoknak a karaktereknek, akiket a korábbi filmekből a legtapasztaltabb mutánsokként, kiforrott felnőttekként ismerhettünk meg. A tinédzserkori bolondozások és szárnypróbálgatások éppen a kellő mennyiségben oldják a feszültséget a beköszöntő katasztrófáról szóló rémálomszerű víziók közepette, sőt, még életmentőnek is bizonyulnak.
Peter, alias Higany karaktere, és a környezetében feltűnő ’80-as, ’90-es évekre utaló, ikonikus elemek szintén különleges színfoltokat vittek a filmbe. Egy kis retro számítógépes játék, egy kis Knight Rider intro, és egy robbanást követő mentőakció-tánc a Sweet Dreams című számra, amelyre csak olyan ember lehet képes, akinek higany folyik az ereiben.
Bár az X-Men – Apokalipszis besorolása szerint sci-fi, akciófilm, a robbantások és az egymásnak feszülő szuper erők nem sajátítják ki maguknak az egész játékidőt, amit a magam részéről nagyon dicséretesnek tartok. A közel két és fél órás vetítés alatt egyetlen percet sem unatkoztam; a rendező a megfelelő arányban adagolta a humort, a drámát és az akciót. Csata közben viszont igen csak érdekesen festett, amikor Xavier puszta ököllel nekiesett a tetőtől talpig harci öltözetet viselő és jó néhány szuper erőt birtokló Apokalipszisnak (még ha valójában mentális párbajról volt is szó). Az izgalmas film hozzávalóihoz hasonlóan a szereplők is nagyszerűen összhangban voltak egymással. Mindegyikük cipelte a saját csomagját, ám amikor sor került a végjátékra, tökéletes csapatként működtek együtt. Farkas batyujára is vethettünk egy pillantást az új X-nemzedék kibontakozásának közepette, ennél több azonban sajnos erre a filmre nem jutott. Ám ahhoz egyetlen jelenet is elég volt, hogy megágyazzon a későbbi Küklopsz – Jane Grey – Farkas szerelmi háromszögnek…
A telekinetikus és telepatikus képességeivel barátkozó lány azonban más módon is felkelti a néző figyelmét; a maximálisan érvényesülő „egy mindenkiért, mindenki egyért!” elv mellett egy pillanatra ízelítőt kapunk abból a páratlanul elementáris erőből is, amelyből évekkel később Főnix növi ki magát. A csapat-egyén egyensúly tehát remekül kivitelezett. Ami mégis beleveszik a homályba, és kidolgozatlan marad, az, hogy az ex-Apokalipszis-lovas Ciklonból, hogyan lesz Xavier professzor egyik leghűségesebb tanítványa. Az odáig rendben van, hogy a lány látja a példaképét, Mytique-et Apokalipszissel harcolni, de amíg Magnetonál részletesen végigkövethetjük az újabb páli fordulatot, Ciklonnál ez teljesen hiányzik. A vert seregként távozó antihősök további két tagjának, Psylocke-nak és Angyalnak a további sorsa pedig teljesen elsikkad.
Bryan Singernek tehát – a fent említett kérdőjeles pontokat és egy-két akciójelenetet leszámítva, amelyeket jobb lett volna inkább újragondolni -, sikerült egy olyan filmet alkotnia, amely ötletes sajátosságokat is felvonultat, és amely határozottan többször nézhető, főleg egy Marvel-mániás baráti körben.
Értékelés: 80/100
IMDb: 7,7
Mafab: 80%
Zaphirusz:
X-men: Apokalipszis (X-men: Apocalypse,2016)
Apokalipszisre számítottam, megkaptam, csak nem úgy, mint azt vártam volna. Bryan Singer rendező bemutatta számunkra hogyan lehet megteremteni, magára hagyni, újraalkotni, majd tönkrezúzni egy filmes világot.Nagy elvárásokkal ültem be a filmbe, azonban, mikor elhangzott a filmben az a mondat, hogy „Mindig a harmadik film a legrosszabb” akkor már tudtam, hogy csak mélyen egyetérteni tudok.
Apokalipszis, a stylist
A Marvel-univerzum egyik legrettegettebb nemezisét a film igen egyszerűen dolgozza fel, ad egy egyiptomi mutánst, akit elárulnak az ókorban, majd több ezer év után a ’80-as években tér magához. Rögtön nekilát, hogy négy tanítványt (Apokalipszis négy lovasa) gyűjtsön maga mellé, majd technofóbiája miatt elpusztítja az összes atomfegyvert, és egy tv-ből nyert információk indíttatására (!) villámgyorsan úgy dönt, hogy az emberiséget és a világot el kell pusztítani, majd újraalkotni az egészet. Mivel egy több ezer évet megélt karakterről beszélünk, az ember azt gondolná, hogy ekkora tudással és tapasztalattal kicsivel többet lát bele az emberek lelkébe – hogy kit fogad fel tanítványnak, vagy legalább valamilyen tervezést – egy átgondolt tervet kapunk tőle, ehelyett egy durrbele csihi-puhit kapunk. Magát istennek tartja – mégis egy súlytalan, világhatalomra törő gonoszt kapunk. Apokalipszis, bár elmondásai és cselekedetei alapján gyűlöli a technológiát – mégis, ő maga is ezt használja, többek közt a tudatátvitelnél – nincs kifejtve mi is ez konkrétan (idegen eredetű, vagy egyiptomi elfeledett technológia?). Terveket szőni nagyon nincs ideje – ő ilyesmivel nem tölti az idejét – ami történik, ahhoz alkalmazkodik. Tipikus példája a fasizmusnak: az is egy valódi ideológia nélküli diktatúrára törekedett, mindig alkalmazkodva a helyzethez. Amikor megszerzi magának a négy lovast, nem elég, hogy energiafröccsöt ad nekik, és felturbózza a hatalmukat, csini új ruhákat is kapnak (talán ez az egyetlen magyarázat arra, hogy Ciklon miért csatlakozik hozzá). Sőt, egy jelenetben láthatjuk, amikor Angyalnak különböző tetoválásokat készít – valószínűleg itt is előbújt belőle a .
Magneto, a búsképű lovag
Sajnos a film legnagyobb gyengesége a forgatókönyv. Egy igen érdekes és fordulatos történetet sikerült nagyon-nagyon lebutítani. A négy lovasból egyedül Magnetóról derült ki, miért csatlakozott Apokalipszishez, a többiekről és motivációikról semmit nem tudunk meg. Magneto ismételten hozza a „búsképű lovag” figurát, aki elveszik önnön sajnálatában (igaz ezúttal érthető körülmények miatt) rossz útra tér, majd minden tette ellenére mégis mindenki megbocsájt neki. Michael Fassbender játéka kiváló- tényleg megindító, viszont ezt a formulát már láttuk többször, jó lett volna ha a forgatókönyvírók, vagy a rendező mert volna máshogy hozzányúlni a karakterhez. A maradék három lovasról semmi nem derül ki, éppen ezért érthetetlen miért harcolnak Apokalipszis oldalán. A film végi nagy összecsapásnál ez a probléma valamennyire megjelenik, mikor Ciklon ráeszmél, hogy kedvenc női szabadságharcos példaképe (Katniss) Misztik ellene harcol, akkor gyorsan át is áll az ő oldalára. A legérthetetlenebb Psziché karaktere, aki még akkor is küzd az X-ek ellen, amikor már világos, hogy a vesztes oldalon áll. Az animációs mesében (X-Men Evolution) Magneto, Ciklon, Misztik, Xavier voltak a lovasok – érdekes lett volna valami hasonló megoldást bemutatni, hiszen sokkal izgalmasabb lett volna egy olyan filmet látni, ahol a korábbi „hősök” elbuknak, és az új generációnak kell megmenteni őket.
Az ötlettelenséget azért nem lehet ráfogni a filmre, hiszen ilyen menő reklámot még filmhez nem láttam, teljesen hozza a 80-as évek reklámjainak hangulatát:
Wolverine, winter is coming…
A fiatal X-menek történetét már jobban sikerült megírniuk: végre kapunk egy Küklopsz és Jeane Grey (A Trónok harcából ismerős Sophia Turner alakítja) párost, akik színészileg és történetileg is ott vannak, ahol lenniük kell. Ugyanez elmondható a „tanárokról”: X Professzor, Misztik és Bestia is jól hozzák a szerepüket. A filmet természetesen most is Michael Fassbender Magnetója és fiacskája, Peter Maximoff (Higanyszál) viszi, akiknek a film legjobb jeleneteit köszönhetjük. Logan figurája is megjelenik néhány snitt erejéig, ami ahhoz kellett, hogy promotálják a következő filmet. A film a helyszínt szépen biztosította, a történetben megágyaztak neki, én mégis úgy éreztem, hogy ha csupán annyit változtatnak Farkas/Rozsomák karakterén, hogy agresszívabb, mint eddig bármikor- az kevés ahhoz, hogy érdekeljen akár ebben, akár a következő filmben. Hozzá kötődik a filmutáni beharangozó jelenet is, amiben megtudhatjuk a következő Farkas, vagy X-men film történetét: nevezetesen Farkas női klónjának X23-nak, vagy Mr. Sinister megjelenésére számíthatunk, aki Küklopsznak és Jeanenek keseríti meg az életét.
Zöld háttér – piros pont
Hogy valami pozitívumot is írjak, meg kell dicsérnem a gyönyörű látványt. A nyitójelenetet, a főcímet és film nagy részét kitevő rombolást is sikerült nagyon szépen és ötletesen kivitelezniük, a pusztításba szinte belesajdul az ember szeme. A látvánnyal csak egy problémám volt, de azt most már tekinthetjük a Marvel filmek sajátosságának: a 3D ismét nem tesz hozzá szinte semmit az élményhez. 2016-ban egy látványfilmnél azért igen nagy ziccer az ilyet kihagyni, kicsivel több energiával egy sokkal jobb filmet is kaphattunk volna. A végére rá kellett jönnöm, a címben az Apokalipszis nem film rosszfiújára utal, hanem a szó eredeti jelentésére: leleplezés. A film csupán egy alibi volt azért, hogy ne szállhassanak vissza a jogok a Marvelre, maradjon a Foxnál, amíg le tudnak róla rántani még néhány (rozsomák) rókabőrt.
Értékelés: 65/100
IMDb: 7,7
Mafab: 80%
