Péntek Orsolya író, festőművész kiállítása nyílik a Nyitott Műhelyben február 17-én, 19 órakor. A Zöld címet viselő tárlaton az alkotó irodalmi- és képzőművészeti tevékenysége egyaránt megjelenik.
Az irodalom és a képzőművészet viszonya, egymás mellettisége, egymásra gyakorolt hatása számos formába jelent már meg az elmúlt évtizedekben (vagy inkább évszázadokban). Rendkívül izgalmas az a határfelület, ahol e két ágazat érintkezik. A konceptuális művészet vagy a land art elképzelhetetlen lenne a szöveges leírások nélkül, mint ahogy egy szöveg illusztrációja is merőben befolyásolja a bennünk kialakult képet. Nem érdektelenebb az a helyzet sem, amikor egy író egyszerre képzőművész, és a „mondanivaló” két különböző csatornán át érkezik. Péntek Orsolya is ilyen alkotó, aki ugyanúgy otthon érzi magát a szavak világában, mint a vászon előtt. Két éve megjelent regénye, Az andalúz lányai nagy sikert aratott, ezúttal pedig tíz év után először tart kiállítást képeiből.
Már regényéből is kiderül, az író eredetileg festőművész, aki egyszerre épít képlabirintust és regényuniverzumot. A Zöld című kiállításon bemutatásra kerülő képeken láthatóvá válik majd néhány regényhelyszín is, mint a titkos Velence.
Bővebb info: http://orsoyapentek.com/