Erunder 
Első nagyjátékfilmnek a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál versenyprogramjai közül a Dél-Afrikai Knuckle City-t nézhettük meg. Röviden annyit tudok mondani róla, hogy az érzékenyebb lelkűek inkább kerüljék el ezt az alkotást.
Kemény sport a boksz, a férfi lét talán még inkább kemény, de a legkeményebb az élet a Dél-Afrikai Köztársaság gettójában.
Ez a tesztoszterontól undorítóan bűzlő közeg végül mégis képes érzelmekkel és feszültséggel teli drámák helyszínévé alakulni. Teszi ezt úgy, hogy közben a nézőben szinte a normálissal egyenrangúvá válik az a miliő, amit látunk.
Mivel a karakterek a hétköznapi életük részeként kezelik az erőszakot, a megnyomorító szegénységet, az azzal járó depressziót, az az érzés keletkezhet bennünk, hogy mindez abszolút rendben is van, pedig tudjuk, hogy nagyon nem.
Dudu, az öregedő bokszoló folyamatosan azért küzd, a ringben és azon kívül is, hogy családjának megélhetést biztosítson. Környékükön a sportágat körülveszi a bűn és ezt az sem könnyíti meg, hogy öccse maga is bűnöző. Egy kiútjuk lehet a nyomorból, az pedig a ring, ahol bármikor, bármelyik félnek az lehet az utolsó meccse, amibe éppen beszáll.
A színészi munkák a mellékszereplők esetében hagynak némi kívánnivalót maguk után, de a főszereplők játékai ellensúlyozzák ezt. Fülbemászó rapzenékkel adják meg az alaphangulatot, amire a kék különböző árnyalatai rásegítenek. Nehezen emészthető alkotássá áll össze végül a film, ami könnyedséggel kezel súlyos témákat. Az egész produkció egy kis szeletét mutatja meg nekünk a Dél-Afrikai valóságnak, amiről szeretnénk azt hinni, hogy kitaláció, ám sajnos mind tisztában vagyunk vele, hogy amit a Knuckle City-ben látunk, az igenis létezik.
Értékelés: 70/100
IMDb: 7.1/10
MAFAB: NA
