Bódi Mária Magdolna nevét valószínűleg csak a mélyen vallásosak ismerik. Az ő életéről, illetve élete két napjáról és a haláláról készült film nem pusztán őt, hanem az 1940-es évek vidéki Magyarországát is hűen bemutatja.
A címszereplő nő boldoggá avatását még 2017-ben kezdeményezték, de a pere még folyamatban van. Korábban többször is kezdeményezték szentté avatását.
Nyilvánvalóan ilyen titulusra nem terjesztenek fel akárkit. A hölgy egészen fiatal kora óta hithű volt és úgy halt meg, hogy Istennek tett szüzességi fogadalmát védte egy őt megerőszakolni próbáló orosz katonával szemben.
A filmben két napját követhetjük nyomon. Tizenkét évesen azt a napját, mikor iskolatársaival a helyi templomukban lépett fel egy színdarabban, felnőttként pedig halála napját nézhetjük végig.
Folyamatos váltások vannak a két idősík között, amelyek dramaturgia szempontból meglehetősen okos húzásnak nevezhetőek. Így jobban megérthetjük Magdi jellemét, közelebb hozzák őt a nézőkhöz.
Végig fekete-fehérben van ábrázolva a történet, amitől az egész kap egyfajta melankolikus hangulatot, illetve amitől a fény-árnyjátékra jobban lehet koncentrálni. Ez utóbbi elemet egészen mesterien alkalmazzák a produkcióban. Magdi iskolájában az ablak elé állított csontváz erős háttér megvilágítása, koldulás közben a Saul fia-féle kameramozgás mind azt erősíti a nézőben, hogy egy olyan operatőrt sikerült szerezni a filmhez, aki nem pusztán érti a dolgát, hanem szereti is azt csinálni.
Nem teljesen biztos, hogy hibának mondható az a filmben, hogy a mellékszereplőket egyáltalán nem sikerül megismernünk. Magdi testvéreinek például egy sornyi szöveg sem jutott és interakcióba sem kerül velük. Egyszerűen csak léteznek. Helyettük inkább azon emberek jutnak szerephez az életéből, akiken önzetlenül segített. Igaz őket sem ismerjük meg mélységükben, de összességében rajtuk keresztül kaphatunk egy képet arról, hogy milyen lehetett a vidéki élet a 20. század elején.
Igaz ezzel azt mondom, hogy többen is juthattak volna szöveghez, de az alapján, hogy néhány egy-két soros karakter milyen teljesítményt nyújtott, még jobban jártunk, hogy ezt nem erőltették. Példának talán azt hoznám fel, mikor Magdi felnőttként átéli, ahogy az egyik ismerőse egy robbanás miatt meghal. Az úriember előtte pár szót szól csak, de azt olyan gépiesen és mindent hangsúlyt nélkülözve, hogy az egyszerűen bántja az ember fülét.
Értékelés 70/100 Talán nagyobb hangsúlyt is fektethettek volna családja és barátai bemutatására, amivel talán még emberközelibbé vált volna a címszereplő. Ezen kívül az említett néhány színészi játék szintén rontott a végső élményen, de összességében így is egy rendkívül értékes alkotás született a magyar történelem és vallás egyik méltatlanul mellőzött alakjáról.
IMDb: NA
MAFAB: NA