Interjú Premecz Mátyással, a Kéknyúl együttes megálmodójával - Corn & Soda

Interjú Premecz Mátyással, a Kéknyúl együttes megálmodójával

Miután két fergeteges Kéknyúl– koncertről tudósíthattunk, most meginterjúvoltuk az együttes ötletgazdáját és Hammond orgonistáját. Premecz Mátyással beszélgettünk az együttes új albumáról, az alkotói folyamatról és saját életútjáról.

Fotó: Boom Produkció

Fotó: Boom Produkció

 

C&S: Terveztek turnét a decemberben megjelent Crowded Universe kapcsán?

Premecz Mátyás: Tervezünk, de igazából nem is egyet, hanem az egész évet úgy szeretnénk összefogni, hogy ezt a lemezt mutatjuk be. Ami már most biztos, hogy megyünk nyáron Erdélybe, ahol négy-öt helyen fogunk fellépni. Emellett ha minden jól megy, sikerül még néhány más külföldi klubba eljutni. Olyan, klasszikus értelemben vett turné, ahol két hétre vagy akár egy hónapra nekiindulnánk, most valószínűleg nem lesz.

C&S: Van-e kedvenc dalod az új albumról vagy általában a repertoárotokból?

Premecz Mátyás: Sok van, és mindegyik más miatt. Talán az album első dala, az All Life Long és a Fading Days, ami az egyetlen igazán lassú dal az újak között, ráadásul szerintem olyan különleges a hangulata, hogy teljesen kirívó abból, amit csinálni szoktunk. De szeretem még a Nahát, babám! című dalt is, mert ez volt a legelső szerzeményünk.

C&S: A Nahát, Babám! című bemutatkozó album után nagy változások mentek végbe az együttes arculatában. Nehéz volt átállni egy másfajta profilra és berendezkedni az Andyvel közös munkára?

Premecz Mátyás: Nem nehéz volt, hanem inkább egy teljesen természetes dolog. Amikor a Nahát, babám!-at készítettük, még közel s távol nem ismertem olyan énekest, akivel szerettem volna együtt dolgozni, vagy akiről úgy gondoltam, hogy szeretne velünk dolgozni. A Qualitons zenekar kapcsán ismertem meg Andyt, készítettünk néhány dalt közösen. Később a Qualitons mégsem akarta, hogy Andy náluk énekeljen; én akkor csaptam le rá és kérdeztem meg, hogy nincs-e kedve állandó tagként beállni hozzánk. Persze a váltás nagy kihívás volt számomra, mert előtte soha nem írtam énekelhető dalokat. Nem sokkal azelőtt végeztem a Jazz Tanszéken, és akkor még főleg ebből az irányból közelítettem a zeneszerzéshez is. A dalközpontúság felé vezető út nagyon izgalmas volt, és a mai napig folytatódik.

C&S: Van köztetek olyan munkamegosztás, hogy te írod a dalokat, Andy pedig a szövegeket? Vagy közösen dolgoztok mindenen?

Premecz Mátyás: A zenét közösen írjuk, de nyilván ha van valami vitás kérdés, akkor megpróbálom eldönteni, és továbblendíteni a munkát. A gitárosunk, Csókás Zsolti, a fúvósok közül Jász Andris meg Andy is hoz zenei ötleteket. A folyamat vége az, hogy Andy megírja a szövegeket. Ebbe mi, többiek nem szólunk bele, mert itt az ő lelki világa, versei, történetei a meghatározóak.

C&S: Jó kis csapatmunka.

Premecz Mátyás: Abszolút. És én azt gondolom, hogy ebben rejlik az egésznek az ereje; azok a számok, amiket így elkészítünk, sokkal jobbak, mint amiket külön-külön csináltunk volna. Ha valaki esetleg megreked, a másik továbblendíti. Nem vagyunk olyan zeneszerző zsenik, akiknek nincs szüksége egymás közreműködésére.

Interjú Premecz Mátyással, a Kéknyúl- együttes megálmodójával

Fotó: Boom Produkció

C&S: Tervezitek, hogy a jövőben magyar nyelvű számok is felkerülnek az új lemezekre?

Premecz Mátyás: Az sincs kimondva, hogy nem tervezzük, és az sincs, hogy igen. Andy anyanyelve az angol, ugyanakkor, ha van hozzá megfelelő szöveg és ötlet, még az is lehet, hogy lesz magyar dal. De alapvetően nem erőltetem rá Andyre ezt, mert ha van hozzá kedve, úgyis ki fogjuk próbálni, ha meg nincs, akkor nekünk nagyon jó így, hogy angolul énekel. A magyar zenekaroknak például tipikus hibája a rossz angol kiejtés, ami a hazai közönség számára is rontja az élményt, a külföldi közönség számára pedig még inkább. Ezt szeretnénk elkerülni.

C&S: A Kéknyúl zenéje igazán széleskörű rajongótábort mondhat magáénak; fiatalokat és idősebbeket, rockereket és jazzkedvelőket. Mennyire tudatos a közönségnek ez a fajta megszólítása?

Premecz Mátyás: A zene stílusának megválasztása teljesen tudatos. A zenekar körüli kommunikáció viszont mindig „mostohagyerek”; még tanuljuk, hogyan kell a közönséget magunkhoz édesgetni. Soha nem volt előre elképzelt célunk azzal kapcsolatban, hogy kinek szeretnénk játszani. Mindig a zene volt először, utána próbáltuk kitalálni, milyen típusú csatornákon juthatna el leginkább azokhoz, akik szeretik. Mindig azt gondoltam, hogy ha elég jó zenét csinálsz, az úgyis megtalálja a saját közönségét, és a rajongók szépen továbbterjesztik a hírt. Nem nagyon kaptunk támogatást az országos médiából, viszont szépen, fű alatt, hat-hét-nyolc év alatt sikerült egy olyan közönségbázist megfogni, akik nagyon szeretik ezt a zenét és eljönnek a koncertekre is. Remélhetőleg öt év múlva is ugyanígy el fognak jönni.

C&S: Akkor ezek szerint hagyjátok élni a zenét.

Premecz Mátyás: Próbáljuk igen. Ha tervezünk, az mindig inkább a művészi ambíció mentén történetik, aztán meglátjuk, hogy kinek érdeke a dolog.

C&S: A zenei tanulmányok után informatikus végzettséget is szereztél. Mi vezetett téged efelé a pálya felé?

Premecz Mátyás: Fordítva van a történet; nekem az informatika volt először bekattanva. Gyerekkorom óta tudtam, hogy programozó akarok lenni. A családban volt több informatikus, de személy szerint engem is érdekelt, és a mai napig foglalkozom vele. Mindemellett több hobbizenész is akadt a családban, akik néhány évnyi tanulás után „visszavonultak”, és polgári foglalkozást választottak. Ez a korai zenetanulás – egy kis éneklés, egy kis kottaolvasás – pótolhatatlan dolog, ami mindenkinek gazdagítja az életét. Én is ilyen szinten kezdtem el zongorázni, de húszéves koromban, amikor már a mérnök-informatikai szakot végeztem, eljutottam arra a szintre, hogy a zenélésből is szeretnék élni. Azóta a kettő teljesen párhuzamosan működik.

Interjú Premecz Mátyással, a Kéknyúl-együttes megálmodójával

Fotó: Boom Produkció

 C&S: Ha jól tudom, nemrég volt a születésnapod. Hogyan ünnepelted?

Premecz Mátyás: Öregesen J Idén nem tartottam semmilyen nagy bulit. Bár a születésnapom január 14-e, 15-én pedig koncerteztünk az A38-on, szóval mondhatjuk, hogy 500 embert meghívtam.

Aki pedig januárban esetleg lecsúszott volna a vendéglistáról, február 8-án, az Instantban elcsípheti a Kéknyulat, és csatlakozhat a fű alatt nagyon szépen nődögélő közönséghez.

Ez is tetszeni fog...