18. kihívás: Miguel de Cervantes - Don Quijote - Corn & Soda

19. kihívás: Miguel de Cervantes – Don Quijote

Furcsának tűnhet, hogy e heti kihívásunk témája gyakorlatilag egy alapmű, mely ebben az évben lett 400 éves, keletkezésétől kezdve kacagtatja és elgondolkodtatja az olvasókat. A regény olyannyira népszerű, hogy a norvég Nobel intézet által végzett 2002-es Top 100 világirodalmi klasszikus szavazási listáján 50%-kal több voksot kapott, mint bármelyik más irodalmi alkotás. Az eltelt évszázadok alatt számtalan nyelvre lefordították már és nem kevesebb átdolgozása is született, sőt a legendás moszkvai Bolsoj Balett is hosszú ideje tartja klasszikus előadásai között – a Diótörő és A hattyúk tava mellett. Történetének elemei, valamint hőseinek jelzői és dialógusai szállóigévé váltak, alig találunk embert, aki ne ismerné őket. De vajon tényleg ismerjük Don Quijote-t? A regény eseményei mögött tudjuk, hogy milyen – mai napig – aktuális társadalomkritika és jellemrajz-sorozat áll vagy azt, hogy milyen körülmények inspirálták Cervantest, hogy papírra vesse mára halhatatlan főhősének történetét? Ezekkel a kérdésekkel felvértezve vettem kezembe újra a regényt, és kíváncsian vártam, mit mond és jelent ma számomra ez a felejthetetlen alkotás!

Miguel de Cervantes

Miguel de Cervantes

Miguel de Servantes Saavedra 1547-ben született, életének meghatározó momentuma korának hatalmas társadalmi változása volt. Az új földrész, Amerika felfedezése új lehetőségeknek nyitott teret, a Spanyol birodalomnak addig soha nem látott mértékű hatalmat adott az új világrész kizsákmányolása, de a hit terjesztőinek “munkája” sem volt kevésbé agresszív. Ráadásul Európán belül is harcokkal teli időszak volt a XVI. század; a török hódítás az egész kontinenst fenyegette, aminek megálljt kellett parancsolni. Az író élete a történelmi kontextus mellett is meglehetősen kavalkádos és viszontagságos volt, már ha csak azokat az eseményeket vesszük alapul, hogy harcolt a lepantói csatában – ahol fél karját is otthagyta -, évekig kalózok foglyaként tengődött, mindemellett pedig a salamacai egyetemen diákoskodott és kamarás is volt egy bíborosnál. Alkotói tehetsége nem volt kérdéses, eszköze pedig a gúny, amit – bár nem ő használt először – mesterien forgatott. Tárgya pedig nem más, mint saját kora, annak szinte forradalminak nevezhető társadalmi átalakulása. Ebben az időszakban kiéleződtek az ellentétek, az új eszmék, mozgalmak előkészítőjének tekinthető, amikor egy lehetséges út áll mindenki előtt: haladni kell a korral, csakis az új eszmék mellett, nem pedig ellene lehet állást foglalni annak érdekében, hogy ne vesszen oda a régi világgal együtt korának embere. Cervantes ennek igencsak erős példát szolgáltatott, amikor megírta a Don Quijote-t, hiszen hőse éppen végzetéhez járul hozzá, amikor nem a valóságban él, hanem a régi eszméket élteti.

A mű 1615-ös kiadásának első lapja

A mű 1615-ös kiadásának első lapja

Don Quijote La Mancha falujában él, egykori nemesember, aki szenvedélyének, a lovagregényeknek hódolva szinte minden vagyonát elkölti egy-egy újabb kötetért, hatásukra pedig teljesen elszakad a valóságtól, és saját fantáziája által kreált világban mozog. Nem zavarja túlságosan, ha valami nem illik a képbe – legyen szó a sisakról, amire papírból készít rostélyt, a gebe lóról, ami persze számára délceg paripa, vagy a különböző helyszínekről, például a kocsmáról, ami hősünk elméjében várként jelenik meg. Vállalkozik a lehetetlenre; érvényesíteni akartja a régmúlt, elavult eszméket (ami már keletkezésének idejében sem állta meg a helyét) jelen valóságára, lovaggá ütteti magát, hölgyet választ magának, akinek gyorsan új nevet is talál, merthogy a parasztlány eredeti elnevezése nem igazán nemes. Apródot is fogad maga mellé,  a jószívű, tisztalelkű és józan gondolkodású Sancho Panza személyében, aki bár látja, “lovagja” hóbortos, mégis hűen kíséri. Cervantes a regényben szinte halmozza az eseményeket, újabb és újabb kalandok várnak szereplőinkre, aminek nem egyszer verekedés a vége; sajnos nem Don Quijote kerül ki belőlük győztesen. A történet végül visszakanyarodik oda, ahonnan indult: La Mancha falujában éri hősünket a felismerés, miképp is tékozolta el életét hamis árnyakat kergetve és beletörődve balgaságába, immár bölcsen hal meg.

Gustav Doré Don Quijote illusztrációja 1863-ból

Gustav Doré Don Quijote illusztrációja 1863-ból

A mű két alapvető mondanivalót tartogat nekünk (sok egyéb mellett), ami ma sem lehetne aktuálisabb: a rossz irodalom hatásai és a haladni képtelen, visszafelé tekintő ember előre elrendeltetett tragikuma.

A rossz irodalomról – úgy gondolom – nem szükséges bővebb leírást adni, mi is az. Persze minden szubjektív, de alapvetően elmondható, hogy elárasztanak bennünket a szennynek, ponyvának – joggal – nevezett könyvek, amik elszakadva a valóságtól, torz és hamis képet adnak egy-egy témáról, aminek súlyossága csak akkor mutatkozik meg, amikor az olvasó hitelt ad ezeknek a szavaknak, és személyiségének alakulásában már tükröződik. Olyan “nevelés” ez, aminek következményei beláthatatlanok; egy teljes generáció érzelmi torzulása sem túl meredek következtetés, az “érték” és a “jó és rossz” fogalmának teljes félreértelmezése általában logikusan következik. Legyen szó elméleti írásról, oktató jellegű könyvről vagy érzelmes regényről (maradjunk talán ennél a megnevezésnél) számtalan példát tudnánk felsorolni, amiről a bölcsebb olvasó maximum erős kritikát alkot, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Jelen társadalmunk pedig rendelkezik egy olyan erős médiummal, mint a televízió, ami nem kevésbé agyzsibbasztó, káros hatású szappanoperák tömkelegét zúdítja a gyanútlan nézőkre. Ezek után meg kell állapítanunk, hogy Cervantes Don Quijote-ja is egyfajta áldozat, a rossz irodalom áldozata, ami miatt viszont szánjuk is őt és együtt is érzünk vele.

Salvador Dalí Don Quijote illusztrációja 1945-ből

Salvador Dali Don Quijote illusztrációja 1945-ből

A másik fontos mondanivalója a regénynek a régi, elavult eszmékhez való ragaszkodás az újabbakkal szemben. A társadalom folyamatosan változik, mindig újabb és újabb irányelvek születnek, amik persze egyfajta reakciók az adott problémákra. Alapvetően az, hogy egy eszme régi, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz, viszont amikor az idő próbája “kifog” rajta, és bebizonyosodik, hogy nem működik, értelmetlen és meglehetősen ostoba döntés visszahozni azt. Ez történik Don Quijote -val is, amikor a lovagi élet sarkalatos pontjait veszi szentírásnak, holott a trubadúr líra meglehetősen túlzó, nem tükrözi helyesen azt, milyen is volt a középkori “katonák” élete – nem valószínű, hogy dicsően dalolgattak hős szerelmesen, miközben egymást kaszabolták. Cervantes alakja viszont olyannyira nem akar tudomást venni saját koráról – és annak hibáiról sem – hogy elmenekül, és a régmúltban akar élni, bármi is ennek az ára. Ha mindezeket kivetítjük jelen társadalmunkra, a kapitalista rendszerre – ami már erőteljesen sejteti végét -, a meglévő problémák miatt ostobaság lenne egy régi, már megbukott irányelvhez visszakanyarodni (mint például a kommunizmus, amire sajnos egyre többen tekintenek pozitívan a jelen kor csalódásai miatt), inkább figyelembe véve mindazt, amiben most élünk, újabb és helytállóbb utat kell találni.

Don Quijote bronzban 2006-ból

Don Quijote bronzban 2006-ból

Összességében nem nehéz belátni, hogy a Don Quijote mindmáig aktuális, szórakoztató és zseniális irodalmi alkotás. Minden korosztály számára tartogat mondanivalót, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a fiatalság számára is átdolgozásra került – kis hazánkat tekintve Radnóti Miklós volt az, aki ezt megtette (saját korának is nem kevés borzalmát átélve a jövő generációra is gondolva). Letehetetlen regény, amit – saját belátásom szerint – érdemes különböző életszakaszokban újra elolvasni, mivel a bús képű lovag története mindig tud valami újat adni.

Ez is tetszeni fog...