Amerikai Horror Story: My Roanoke Nightmare - évadkritika - Corn & Soda

Amerikai Horror Story: My Roanoke Nightmare – évadkritika

Az Amerikai Horror Story kétségtelenül napjaink egyik legsikeresebb sorozata. A titka több dologban rejlik: meglovagolja a horror műfajának örökérvényű népszerűségét, valamint a készítők évről évre új történetekkel rukkolnak elő, megőrizve a szereplőgárdát, ezzel biztosítva az érdeklődés fenntartását, továbbá a kötődés kialakulását. Nézzük, hogy sikerült a 6. évad, amely a My Roanoke Nightmare címet kapta.

my roanoke nightmare

Forrás: www.roboraptor.24.hu

Kezdésnek vizsgáljuk meg a történetet. Jaj… a történet. Mielőtt elpanaszolok mindent, ami a szívemet nyomja, hadd szögezzem le, ez az évad ezerszer jobban tetszett, mint a mindmáig érthetetlenül gagyi és selejtes Hotel. Sőt, azt hiszem, a legelső évadot is felülmúlta – a későbbiekben kifejtem, hogy mennyiben. Szóval, a történet így szól: egy fiatal házaspár vidékre költözik, egy kisvárosba, hogy a nagyváros borzalmai okozta tragédiájukat kiheverhessék. Ám az új házban valami nem stimmel. Paranormális jelenségekkel találkoznak, és hamarosan rájönnek, hogy a dolgok mögött sötét, ősi erők állnak. Nagyjából ennyit különösebb spoiler nélkül. Déjá vu. Hol is hallottam én ezt már? (Eltekintve persze a James Wan-féle alibizős moslék-horroroktól, amelyekből minden évben kapunk párat az arcunkba.) Megvan! Az Amerikai Horror Story első évadában. Valaki kérem, magyarázza el nekem, mitől ennyire népszerű ez az elcsépelt, agyonhajszolt, ócska alaptörténet, ami annyira közhelyes, hogy klisének nevezni is klisés már. A sorozat készítői csupán a második évad során ellőttek annyi potenciális évadtémát, hogy hat évvel a sorozat kezdete után kénytelenek voltak ismét az új ház egyáltalán nem félelmetes kísértetsztorijához nyúlni. Persze a dolog nem ilyen egyszerű. Az első évadra való asszociációk elkerülése végett új ruhába bujtatták a témát, s egy ID Discoveryt idéző, hatásvadász szellemhistóriánként tálalták fel, ahol az eredeti személyek kamerák előtt ülve mesélnek, a nézők pedig a rekonstruált jelenetekben élhetik át újra és újra a borzalmakat. Itt jött el az ideje, hogy végül bevalljam, ez a taktika bármilyen kétségbeesettnek és arcátlannak tűnik is, működött.

Forrás: www.fxnetworks.com

Az AHS készítői, mindamellett, hogy látványosan gúnyolják ki napjaink közösségi médiáit, a tévés szenzációhajhászás embertelenségét, s alapjáraton az emberi gyengeséget, ismét megtették, amiben a legjobbak: valós, történelmi elemeket adaptáltak a történetbe. Ehhez tényleg nagyon értenek, hisz alapvetően azt vettem észre, kétféle horrornéző van. Az egyik, aki attól fél, ami a valóságban is megtörténhet, míg a másik pontosan az irracionálisban találja meg a maga démonát. A tökéletes egyveleg tehát összemosni a kettőt. Felhasználtak egy valóban létező, titokzatos legendát a 16. századból, s eköré húzták fel az egész évadot, megspékelve személyes, egyéni drámákkal, illetve a dokumentumfilm-jelleggel és az abban rejlő összes lehetőséggel – amelyeket nagyon kegyetlenül ki is használtak.

Forrás: www.roboraptor.24.hu

Miért is gondolom jobbnak ezt az évadot, mint a sokak által legjobbnak tartott elsőt? A horror miatt. Mert akárhonnan is nézzük, bárhogy is hunyorgatunk, az első évad inkább volt egy izgalmas családi dráma némi szürrealizmussal, mint horror. Többször nevettünk, mint féltünk a Murder House közben. A My Roanoke Nightmare azonban végre elhagyta a langyos, finomkodó horrort – persze a 4. évad bohóckarakterétől azóta is megugrik a szívverésem –, és vérfürdőt rendezett. Méghozzá olyat, ahol nem tudtad eldönteni, mitől félsz jobban: a vérfagyasztó lényektől vagy a néha még ennél is veszélyesebb emberi természettől. Talán nem spoilerezek, ha azt mondom, mindkettő elég rideg tud lenni. Így meg kell valljam, ez az évad, eltekintve a szemmel láthatóan önmagát ismétlő és ötlethiányosnak tűnő cselekménytől, baromi jól sikerült, mert nemcsak nyomasztó és brutális volt, de ijesztő is. (És még finom voltam, ha brutálisnak neveztem. Egy évadban sem volt még ennyi kaszabolás korábban.) Ráadásként pedig jól sült el a műsor a műsorban koncepció, amely számos potenciált hordozott magában. Betekintést nyújtott a tv világába, megágyazott a fordulatoknak, borzolta a kedélyeket azáltal, hogy nem tudtuk eldönteni, mennyiben műsor és mennyiben valóság, amit nézünk, nem utolsó sorban pedig vérfrissítést tett lehetővé az évad felénél, amikor épp kezdtük volna elunni kedvenc kirakattörténetünket. A szezon két részre osztható tehát: a fiktív tévés műsor első és második évadaira, amelyek meglehetősen eltérő alapötlettel születtek, s hoztak magukkal újabb és újabb bonyodalmakat, amelyeknek végén még egy visszacsatolásra is futotta egy korábbi évadhoz.

Forrás: www.screencrush.com

Beszéljünk kicsit a karakterekről. Pontosabban most csak arról beszélek, amit sikerként könyvelhetünk el. Eltekintve attól, hogy az összes állandónak tekinthető színészt mindig nagyon jónak tartottam az AHS-ben, évről évre az az érzés gyötört, hogy tulajdonképpen mindenki ugyanazt a karaktert játssza el folyton. Emlékezzünk csak vissza Jessica Lange négyévados ámokfutására, amely hiába volt tökéletes és parádés, voltaképpen ugyanaz a klimaxos, háklis vénasszony volt mindvégig. Emiatt emelném ki a legnagyobb teljesítményt a sorozatból, Sarah Paulsonét, aki nemcsak egyedüliként kap eltérő szerepeket az évadok múlásával, de azok rendre óriási kihívást is jelentenek. Ő pedig elképesztő módon megfelelt az elvárásoknak. Már a Freak Show-ban is két karaktert kellett folyamatosan megjelenítenie, a My Roanoke Nightmare jellegéből adódóan pedig ez minden szereplőre igaz kellett volna legyen. (Mivel a sorozatban színészeket alakítottak, akik valóban színészkedtek, így megismerhettük a szerepükben és a való életben is őket.) Ám valahogy még így is ő hozta a leglátványosabb átváltozást, és jelenített meg egyszerre több, iszonyatosan eltérő személyiséget. A másik rettentő pozitív csalódás Cuba Gooding Jr. volt, aki szintén zseniálisan váltott a két ellentétes jellemmel bíró karakter között, és talán a legerősebb figurája lett ennek az évadnak. Lady Gaga szerepe pedig sokkal jobban illett hozzá, mint az 5. évadban, ahol voltaképp csak a klipjeit forgatta újra.

Forrás: www.screenertv.com

Összességében nem érzem ezt a legjobban sikerült évadnak, mivel annak ellenére, hogy felül bírta múlni néhány korábbi önmagát, nem tekinthetünk el az erőltetetté válás félelmes jelenlététől, mely ott keringett a levegőben mindvégig. Az abszolút pozitívumot az új házba költözős történetek végső kizsákmányolásában látom, hisz hiába lehetne ezzel kiüldözni a világból, végignéztem és élveztem is, mert rég nem látott brutalitás és horror volt benne. A Hotelben tapasztalható erős visszaesés után a My Roanoke Nightmare kecsegtet ugyan némi reménnyel a sorozat kapcsán, de szentül hiszem, hogy a következő évad vízválasztó lesz.

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] figyelve pedig nagy érdeklődéssel várhattuk, mivel rukkolnak elő az igencsak mesterkélt My Roanoke Nightmare után, amely csak a nála is gyengébb Hotelhez képest volt pozitívan […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: